Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Újságírói kérdésre Dăncilă azt mondta, nem tudja, hogy lesz-e az országnak új kormánya az államfőválasztásokig. „A tárgyalások annak rendje és módja szerint, a hat ellenzéki párt között zajlanak, azon hat párt között, amelynek sikerült megbuktatnia a kormányt anélkül, hogy más megoldást javasoltak volna helyette. Látom, Johannis államelnök úr továbbra is részt vállal ebben, ami nem ijeszt meg minket, mert elég erősek vagyunk ahhoz, hogy haladjuk előre. Az nyilvánvaló, hogy választási okok miatt az állampolgárok fognak szenvedni” – vélekedett a leváltott kormányfő, aki szerint az ellenzéknek nincs kormányprogramja, és senki nem tudja megmondani, mi fog történni az új kormány megalakulásának másnapján.
A Szociáldemokrata Párt elnöke megerősítette, hogy az általa vezetett formáció törvényhozói nem fognak részt venni az új kormány megalakulásáról döntő parlamenti szavazáson. „Nem aggódom, bizakodó vagyok. Azt hiszem, már egyetlen szociáldemokrata sem teszi meg, hogy elárulja a romániai állampolgárok szavazatait és bizalmát” – nyilatkozta Dăncilă.
Viorica Dăncilă arról is beszélt, nem kezdeményezne előrehozott választásokat, amennyiben államelnöknek választanák.
Dăncilă újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy számára az ország stabilitása a fontos, ezért ha a Cotroceni-palotába kerül, nem fogja támogatni előrehozott választások kiírását, és nem fog széthúzást gerjeszteni az állampolgárok között.
Arra a kérdésre, hogy harmadik jelöltet is tervez-e nevesíteni az uniós biztosi tisztségre, a kormányfő azt mondta: beszélni fog ez ügyben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság kijelölt elnökével.
Kijelentette, naponta újabb és újabb politikai vezetők fognak össze ellene, de ő „a végsőkig” harcolni fog ellenük, függetlenül attól, hogy milyen vádakkal és sértésekkel illetik. „Ez mindenkire vonatkozik, az államfőre is, és azt akarom mondani az elnöknek, hogy nem mi voltunk egy kudarcos kormány, hanem az ő elnöksége vallott kudarcot” – mondta Dăncilă.
Klaus Johannis és Ursula von der Leyen brüsszeli találkozójáról azt mondta: Johannis elnökjelöltként és nem államelnökként viselkedett, amikor azt tanácsolta a kijelölt EB-elnöknek, hogy ne fogadja el a PSD javaslatát az uniós biztosjelöltre vonatkozóan.
Dăncilă kijelentette, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) fúzióját fontolgatja a PSD.
Viorica Dăncilă azt mondta, a javaslat az UNPR részéről érkezett, és a PSD országos végrehajtó bizottságában fogják megvitatni azt. A leváltott kormányfő szerint több – nem parlamenti – párt is jelezte, hogy együttműködne a Szociáldemokrata Párttal.
Viorica Dăncilă azt mondta, hétfőre várhatók a hivatalához tartozó ellenőrző bizottság kivizsgálásának első eredményei. Arról is beszámolt, hogy beszélt már az ügyről Cuc szállításügyi miniszterrel, aki tagadta, hogy a repülők indulásának akadályoztatására kérte volna a bizalmatlansági indítvány napján a TAROM vezérigazgatóját. „Nem hiszem, hogy ez lehetséges lett volna. Gondoljanak csak bele, ha tíz percet késtek volna, a miniszterelnök lett volna hibás, és én nem hiszem, hogy Cuc miniszter úr olyan döntést hozott volna, amely elsősorban engem hozott volna kellemetlen helyzetbe” – nyilatkozta a kormányfő.
(Agerpres)