Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Eljárást indított az EB

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) Románia ellen, azt kifogásolva, hogy egy rövidesen hatályba lépő törvény szerint a nagyobb forgalmú üzletláncoknak helyi termelőktől kell beszerezniük a friss élelmiszerek több mint felét – közölte az Agerpres hírügynökség szerdán.

Az EB felszólította Romániát, hogy két hónapon belül módosítsa azokat a nemzeti jogszabályokat, amelyek Brüsszel szerint sértik az áruk szabad áramlásának uniós alapelvét. Tavaly júliusban hirdették ki, és idén januárban kellett volna hatályba léptetni azt a törvényt, amely több hazai élelmiszer forgalmazására kötelezi a hipermarketeket. A kormánynak az eltelt fél évben ki kellett volna dolgoznia a törvény alkalmazási módszertanát, ez azonban egyelőre nem történt meg.

Az élelmiszerek forgalmazását szabályozó jogszabály új változata szerint a kétmillió eurónál magasabb éves árbevételt elérő üzletláncokat arra kötelezik, hogy a friss termékeik 51 százalékát úgynevezett rövid beszerzési láncon keresztül vásárolják meg. A törvénymódosítás kezdeményezői ezzel azt akarják elérni, hogy a hipermarketek helyi termelőktől vásárolják meg az általuk forgalmazott hús, tojás, zöldség, gyümölcs, méz, valamint tej- és péktermékek több mint felét. Arra is kötelezte a nagy üzletláncokat, hogy a húsárun tüntessék fel a származási országot, a feldolgozott hústermékeken pedig a Romániából származó nyersanyag arányát. Az előírásokat megszegő hipermarketekre 100 ezertől 150 ezer lejig terjedő bírságot róhatnak ki.

Az EB szerint a jogszabály korlátozza a kiskereskedők termékkínálatra vonatkozó üzleti döntéseit, ami ellentétes az EU működéséről szóló szerződés 49., a letelepedés szabadságára vonatkozó cikkelyével.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás