Szerintem inkább pár évre ingyen szállást és kaját vehet magának.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az Ilfov megyei rendőrség tájékoztatása értelmében kedden dél körül kapták a bejelentést a Román Posta egyik alkalmazottjától, miszerint néhány perccel korábban a vállalat egyik pénzszállító furgonjának sofőrje jelentette, hogy miközben egy chiajnai utcában állomásozott, eltűnt a járműből egy összesen 278 ezer lejt tartalmazó zsák.
A gyanú szerint a sofőr kísérője lopta el a pénzt, aki maga is a Román Posta alkalmazásában áll.
A rendőrség lopás gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben.
A lakosság segítségét kéri az Ilfov megyei rendőr-főkapitányság annak a 30 éves férfinak a kézre kerítéséhez, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellopott egy zsákot 278 ezer lejjel a Román Posta egyik autójából Chiajna településen.
A rendőrség felhívta a lakosság figyelmét, hogy ha vannak információik a gyanúsítottról, hívják a 112-es egységes segélyhívószámot, az Ilfov megyei rendőrséget vagy a legközelebbi rendőrőrsöt.
forrás: Agerpres
fotó: Veres Nándor
Szerintem inkább pár évre ingyen szállást és kaját vehet magának.
Hát most,hogy elkapták ,igen.
De hány politikus nem 2 szobás blokkot vehetne amennyit összelopkodott ,hanem egy cigodát.😅
A VERUKBEN VAN A LOPAS , MAR UGY SZULETNEK ,EZ NEM UJDONSAG ROMANIABA !
Austria 1990 .Plakátok a boltokban..VA RUGAM NU FURATI
Jó fogás.278000÷4,9= 56734€.Vehet magának egy 2 szobás blokklakást valamelyik olcsó városban.