Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elutasították az USR-PLUS szövetség jelentkezését az EP-választásokra

Elutasították az USR-PLUS szövetség jelentkezését az EP-választásokra Románia

Elutasította a Központi Választási Iroda (BEC) az USR PLUS 2020 Szövetség jelentkezését az európai parlamenti választásokon való megmérettetésre. A BEC arra hivatkozik, hogy Dan Barna és Dacian Cioloş nem szerepelnek alakulatuk elnökeként a politikai pártok jegyzékében. Az USR és a PLUS megfellebbezi a döntést a legfelsőbb bíróságon.

A PLUS csütörtöki közleményében rámutat, Dan Barnát 2017 októberében választották meg a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökévé, Dacian Cioloş pedig 2019 januárja óta elnöke a PLUS-nak. Mindkét alakulat kérte a bukaresti törvényszéktől elnökük bejegyeztetését, ez idáig azonban nem született végleges határozat erről, és a BEC erre hivatkozva utasította el a választási szövetség igénylését. „Ez egy politikai döntés, amely a Liviu Dragnea által létrehozott korrupt rendszer nyomására született. Az általunk benyújtott jogi dokumentumok nem számítottak, mint ahogyan a két párt törvényes döntései és a 14 ezer tag akarata sem. Nem számít az a 200 ezer aláírás sem, amelyet összegyűjtöttünk” – fogalmaz a közlemény.

A két alakulat úgy véli, igénylésüket azért utasították el, mert Liviu Dragnea „fél az USR PLUS 2020 Szövetségtől”, az azt alkotó pártok minden kezdeményezésétől.

Hirdetés
Hirdetés

„A BEC mai döntése egy dolgot jelent: minden módon és minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy részt vegyünk a választásokon. (…) 1990 óta ez az első alkalom, amikor visszadobnak egy olyan jelöltlistát, amely a közvélemény-kutatások szerint a román állampolgárok mintegy 20 százalékának támogatását élvezi” – áll még a közleményben.

A BEC döntése nem végleges, a két párt megfellebbezi azt a legfelsőbb bíróságon.

„Akkor is továbbmegyünk, ha a legfelsőbb bíróság számunkra kedvezőtlen döntést hoz, és az USR, illetve a PLUS kénytelen lesz külön listán indulni a választáson. Ismét összegyűjtjük az aláírásokat, támogatni fogjuk egymást. (…) Büntetőügyesek és lopás nélküli országot akarunk, és ezért a végsőkig harcolni fogunk” – zárja közleményét az USR és a PLUS.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás