Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az 1854-ben kivégzett székely vértanúk emlékművénél már a meghirdetett kezdés előtt fél órával ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg, magyar és székely zászlókat lengetve. Többen autonómiát követelő feliratokat emeltek a magasba, rezesbandák toborzókat, indulókat játszanak.
Az obeliszknél helyi idő szerint 16 órakor kezdődik a megemlékezés, ezt követően a demonstrálók a Székelyföldnek autonómiát követelő petíciót készülnek átadni a kormány helyi képviseletét ellátó megyei prefektusnak.
A helyi hatóságok nem próbálták eltiltani a résztvevőket attól, hogy a város központjába, a városháza elé vonuljanak, ahogy azt néhány évvel korábban tették, de idén is barátságtalan gesztust tettek: ezúttal a székely vértanúk emlékműve – a marosvásárhelyi magyarság március 15-i ünnepségeinek és a székely szabadság napjának hagyományos helyszíne – került az etnikai súrlódások középpontjába.
A márciusi ünnepségekre időzítve a városháza ugyanis új kockakő-burkolatot készíttetett az obeliszk köré, ám miután a helyi román sajtó felhívta a figyelmet rá, hogy a nyolcszögű burkolat a székelyzászló nyolcszögű csillag-motívumát idézi, a helyi hatóságok utasítására a térrendezést végző munkások oktogonná alakították az emlékmű körüli csillagot, és a közeli csorgó mellől eltávolították a „Székely vértanúk kútja” feliratot.
Izsák Balázs, a székely szabadság napját meghirdető SZNT-elnöke közleményében jogsértőnek és provokatívnak, az EU-elnökségét betöltő Romániához méltatlannak minősítette a székely jelképek eltávolítását.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatja a Székely Nemzeti Tanács által a székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulást, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet Székelyföld autonómiájának fontosságára.
Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint a magyar kormány továbbra is a leghatározottabban kiáll azon álláspontja mellett, hogy az autonómia, az önrendelkezés joga a kisebbségben élő közösségek megmaradásának biztosítéka. Egy közösség csak akkor tud megmaradni, ha sorsát maga alakítja, ha a közösség jövője szempontjából legfontosabb kérdésekről maga dönt.
A székelység autonómiaigénye megalapozott és jogszerű, hiszen semmivel sem kíván többet, mint Európa számos más nemzeti kisebbsége: szabadon használni nyelvét és nemzeti jelképeit egy olyan autonómiaformában, amely nem sérti a többségi nemzetet, és amelyre Európában számos jól működő példa van – áll a közleményben.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a közleményben úgy fogalmazott: Székelyföld autonómiájának kérdése minden magyar ember ügye, fontos, hogy emellett minden lehetséges alkalommal szót emeljünk. Március 10-én, a székely vértanúk marosvásárhelyi kivégzésének évfordulóján különösen fontos, hogy minél nagyobb számban hallassuk a hangunkat és közösen álljunk ki a székelység autonómiaigénye mellett – hangsúlyozta az államtitkár.
(MTI), fotó: Székelyhon