Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A legutóbbi jelentés óta 123 új esetet jegyeztek.
Az új fertőzöttek 7 és 87 év közöttiek.
A fertőzöttek közül 94-et gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból, közülük 53-at Temesváron, 28-at Bukarestben, hatot Craiován, ötöt Konstancán, egyet-egyet Iaşi-ban és Kolozsváron.
Csütörtökig 17 halálos áldozata volt a koronavírusnak Romániában.
Az új koronavírussal fertőzött páciensek közül 29-et kezelnek intenzív terápiás osztályon, közülük 23-an súlyos állapotban vannak – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A többi fertőzött állapota stabil.
A járvány 17 halálos áldozata más betegségekben is szenvedett. Őket Craiován, Bukarestben, Iaşi-ban, Suceaván, Aradon, Bákóban, illetve Temesváron utalták kórházba.
A Romániában koronavírussal diagnosztizált 1029 páciens átlagéletkora 45 év. A legtöbben (60%) továbbra is a 19 és 50 év közöttiek – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
A regisztrált fertőzöttek 3%-a kiskorú, 53%-a nő, 44%-a férfi.
– 16 páciens (2%) 0-9 év közötti;
– 24 páciens (2%) 10-19 év közötti;
– 104 páciens (10%) 20-29 év közötti;
– 215 páciens (21%) 30-39 év közötti;
– 267 páciens (26%) 40-49 év közötti;
– 192 páciens (19%) 50-59 év közötti;
– 117 páciens (11%) 60-69 év közötti;
– 60 páciens (6%) 70-79 év közötti;
– 9 páciens (1%) 80 év fölötti.
25 személy (2%) adatainak feldolgozása folyamatban van.
153 egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal országszerte – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) keretében működő Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ.
Az egészségügyi minisztérium által kiadott közlemény szerint a 153 bizonyítottan fertőzött egészségügyi dolgozó közül 70 orvos, 50 asszisztens, 15 ápoló, 17 alkalmazott a kisegítő- és egy a takarítószemélyzet tagjai közül.
A legtöbb eset Suceava megyében (90) és Bukarestben (36) van. A többi eset megyék szerinti eloszlása: Konstanca – 1, Kovászna – 5, Hunyad – 12, Iaşi – 3, Neamţ – 2, Vrancea – 2.
6151 személy van hatósági karanténban, 110.042 otthoni elkülönítésben – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Országos szinten 15.998 koronavírus-tesztet végeztek el, ezekből 823 magán egészségügyi intézményekben.
Románia területén 1029 személynél mutatták ki eddig a koronavírussal való fertőződést, közülük 17-en meghaltak.
Csütörtökig 17 halálos áldozata volt a koronavírusnak Romániában.
A 2-es számú katonai rendelet érvénybe lépése óta már 548 személyt helyeztek hatósági karanténba, mert nem tartották tiszteletben a lakhelyi elszigetelődésre vonatkozó előírásokat – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Tizennégy, hatósági karanténban lévő személy elhagyta a karanténközpontot, ezért újabb 14 napra vesztegzár alá vonták őket.
Románia területén 1029 személynél mutatták ki eddig a koronavírussal való fertőződést, közülük 17-en meghaltak.
Csütörtökig 17 halálos áldozata volt a koronavírusnak Romániában.
Ez idáig 183 ügyben indítottak eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása gyanújával – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A csendőrség és a rendőrség ugyanakkor 1883 bírságot rótt ki az otthoni elkülönítés vagy a karantén szabályainak megszegése miatt.
Emellett a határrendészet négy ügyben indított eljárást hamis nyilatkozattétel miatt.
A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja – nyomatékosítják.
A külföldön élő román állampolgárok a +4021.320.20.20 számon érdeklődhetnek a témáról.
Március 25-éig összesen 204.930 koronavírusos esetet jegyeztek Európában. A legtöbb koronavírusos beteg Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban van.
59 külföldön élő román állampolgárt diagnosztizáltak koronavírussal, közülük további három személy meghalt – tájékoztatott csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Összesen 11 román állampolgár hunyt el külföldön koronavírus-fertőzésben: nyolc Olaszországban, kettő Franciaországban és egy Nagy-Britanniában.
A diplomáciai képviseletek és a konzuli hivatalok által szolgáltatott adatok alapján ez idáig 59 külföldön élő román állampolgárnál mutatták ki a koronavírust, közülük 44-en Olaszországban, négyen Spanyolországban, hárman Franciaországban, ketten Namíbiában, ketten Indonéziában fertőződtek meg, egy-egy személy pedig Tunéziában, Írországban, Luxemburgban és Nagy-Britanniában betegedett meg.
Az elmúlt 24 órában 1482 hívást regisztráltak a 112-es egységes segélyhívószámon és 10.024-et a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos 0800.800.358-as tájékoztató zöldszámon – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja – nyomatékosítják.
A külföldön élő román állampolgárok a +4021.320.20.20 számon érdeklődhetnek a témáról.
(Agerpres)