Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gheorghiţă: határozottan javasolni fogjuk a krónikus betegségekkel küzdő gyerekek beoltását

Gheorghiţă: határozottan javasolni fogjuk a krónikus betegségekkel küzdő gyerekek beoltását Románia

Az 5-11 éves korcsoportba tartozó gyermekek esetében az oltás „határozottan ajánlott” lesz a krónikus betegségben szenvedők számára, jelentette ki kedden a koronavírus elleni országos oltáskampányt koordináló bizottság (CNCAV) elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

Valeriu Gheorghiţă szerint az Európai Gyógyszerügynökség december közepén teszi meg ajánlását az 5-11 éves korosztálynak a BioNTech/Pfizer által előállított vakcinával való beoltására.

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügynökség (FDA) már engedélyezte az 5 és 11 év közötti gyermekek immunizálását a BioNTech/Pfizer vakcinájával. Ez a korosztály szintén két dózisban kapja az oltást, 21 nap különbséggel az első és a második adag között, viszont az adag kisebb (10 mikrogramm), egyharmada annak, amit jelenleg a 12 éven felüliek és a felnőttek is kapnak. Az 5-11 éves korcsoportban a teljeskörű beoltás több mint 91%-os hatékonyságot mutatott a Covid megelőzésében – magyarázta az oltásparancsnok a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón.

Gheorghiţă hozzátette, valószínűleg külön oltópontokat nyitnak az oltási központokban eme korosztály számára, de természetesen majd az oltásprogramban részt vevő háziorvosoknál, illetve a gyerekkórházakban is felvehető lesz a vakcina.

Nyomatékosította ugyanakkor, hogy határozottan fogják ajánlani az oltás felvételét a valamilyen krónikus betegséggel küzdő gyerekeknek.

„És itt a következőkről beszélünk: elhízás, cukorbetegség, krónikus vesebetegségek, neurológiai betegségek, Down-szindróma, amelyről tudjuk, hogy sajnos 10-szeresére növeli a halálozás kockázatát a Covid betegség esetében, daganatos betegségek, leukémia és így tovább. Olyan gyermekekről is szó van, akik az immunválaszt csökkentő kezelés alatt állnak” – mondta a katonaorvos.

Románia összlakosságának 36,5%-a, a felnőtteknek a 45%-a van beoltva

A több mint 19,3 milliós romániai lakosság körében az átoltottsági arány jelenleg 36,5 százalék – tájékoztatott a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság elnöke.

„November elsejéig több mint 7.053.000 személyt oltottak be legalább egy dózissal, ebből több mint 6,3 millióan teljeskörűen be vannak oltva. Románia 19,3 milliós összlakossága körében tehát 36,5 százalékos az átoltottság aránya. Ha azonban az oltásra jogosult, 12 éven felüli lakossághoz arányítjuk, akkor 42 százalékról beszélhetünk, ha pedig a 18 év fölötti felnőtt lakosságot nézzük, akkor 45 százalékot kapunk” – jelentette ki a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón Valeriu Gheorghiţă.

Hozzátette, Bukarestben az oltásra jogosult lakosság több mint 62%-a van beoltva, és a sorban Kolozs megye következik, ahol az átoltottság 55 százalékos. A harmadik helyet elfoglaló Konstanca megyében pedig 50 százalékos.

További 13 megyében 40 és 50 százalék közötti az átoltottság, 21 megyében 30 és 40 százalék közötti, 5 megyében pedig 25 és 30 százalék közötti, számolt még be az oltáskampány koordinátora.

Romániában több mint ötvenszeres a halálozási ráta a beoltott országokhoz képest

Romániában az elmúlt héten több mint ötvenszer nagyobb volt az egymillió lakosra jutó koronavírus-halálozások aránya a magas beoltottságú országok halálozási rátájához képest – mutatott rá Valeriu Gheorghiță.

Az oltásparancsnok a több mint 90 százalékos átoltottságú Portugália és a 80 százalékot meghaladó Dánia példáját hozta fel: Dániához képest több mint ötvenszer, Portugáliához képest pedig csaknem 70-szer volt magasabb Romániában a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos lakosságarányos halálozási ráta.

„Ezekben a napokban nagyszülők, idős rokonok csaknem egy teljes korosztálya távozik közülünk az alacsony átoltottság miatt, pedig ezeknek a haláleseteknek a többségét meg lehetett volna előzni” – mutatott rá Gheorghiță.

Az utóbbi hónapban beoltottak 70 százaléka aktív, 60 év alatti személy

Valeriu Gheorghiţă arról is beszámolt, hogy az utóbbi hónapban beoltottak 70 százaléka aktív, 60 év alatti személy.

A katonaorvos a kormánypalotában tartott sajtótájékoztatót. Közlése szerint az utóbbi 4 hétben nőtt az oltakozási kedv, október 4-étől 31-éig több mint 1,4 millióan kapták meg oltás első adagját. Az utóbbi héten ez a szám meghaladta az 575 ezret.

Az utóbbi egy hónapban az oltakozók közel 40 százaléka 40 év alatti személy volt, 38 százalékuk 40 és 59 év közötti, 22 százalékuk életkora pedig meghaladta a 60 évet.

A 60 év fölötti beoltottak száma viszonylag alacsony, tekintetbe véve, hogy ez a veszélyeztetett korosztály – tette hozzá Gheorghiţă.

682 ezer személy foglalt időpontot az oltás beadására

Mintegy 18 ezer személyt oltottak be a hétvégén a „Maraton az életért” elnevezésű bukaresti akció során – közölte az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.

Sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghiţă elmondta, a múlt hétvégén további 14 megyében szerveztek hasonló akciókat, amelyeken összesen több mint 34 ezren kapták meg a vakcinát.

A katonaorvos beszámolt arról, hogy egyre több vidéki polgármester igényli mobil oltóegységek kiszállását a településükre. Eddig nyolc megye 42 vidéki településén több mint 2900 személynek adták be az oltást mobil egységek, és további 89 ilyen akció várható 22 más megyében.

Valeriu Gheorghiţă tájékoztatása szerint eddig több mint 884 ezren kapták meg a vakcina harmadik adagját. Több mint 60 százalékuk 65 év fölötti vagy krónikus betegségben szenvedő személy, mintegy 17 százalékuk az egészségügyben vagy a szociális gondozás területén, 5,5 százalékuk pedig a tanügyben dolgozik.

A CNCAV elnöke beszámolt arról is, hogy a jelenlegi adatok szerint az online oltásplatformon több mint 682 ezer személy foglalt időpontot az oltás első, második vagy harmadik adagjának beadására. A legtöbben – több mint 650 ezren – a Pfizer vakcináját fogják megkapni.

„Amit most elvetünk, azt fogjuk learatni”

Valeriu Gheorghiţă úgy reagált kedden arra a hírre, hogy a parlament nem tárgyalja sürgősségi eljárásban a zöldigazolvány törvénytervezetét, hogy „amit most elvetünk, azt fogjuk később learatni”.

A katonaorvost arra reagáltatták az újságírók, hogy a képviselőház házbizottsága leszavazta az USR arra vonatkozó kérelmét, hogy a zöldigazolvány tervezetét sürgősségi eljárásban vitassa meg a parlament és szavazzon róla.

„Ha elutasították a sürgősségi eljárást, ebből én azt értem, hogy nincs sürgősségi helyzet a járvány terén, és azt hiszem, hogy amit most elvetünk, azt fogjuk később learatni” – fogalmazott Gheorghiţă, hozzátéve, neki orvosként az a véleménye, hogy az oltakozási kedv növelése még a korlátozásoknál is fontosabb, mert csak széleskörű átoltottsággal lehet hosszú távon lecsökkenteni a lakosság receptivitását a fertőzésre.

Novemberben további 4,6 millió adag Pfizer-vakcina érkezik

Novemberben további 4,6 millió adag Pfizer-vakcina érkezik Romániába – számolt be kedden Andrei Baciu.

Sajtótájékoztatóján az egészségügyi államtitkár elmondta, a Moderna és a Johnson&Johnson oltóanyagának behozatalát ideiglenesen felfüggesztették, mert elegendő mennyiség van készleten. Ugyanakkor az AstraZeneca vakcinájából novemberben 1,5 millió dózis érkezik az országba.

Andrei Baciu közölte, hogy Romániába eddig 24.105.089 adag oltóanyag érkezett, ebből 14.733.089 a Pfizertől, 3.182.400 a Modernától, 3.374.000 az AstraZenecától és 2.815.600 a Johnson&Johnson vállalattól.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy kedden 11 óráig összesen 7.336.530 uniós digitális Covid-igazolványt bocsátottak ki Romániában, 93 százalékukat beoltott személyek töltötték le.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás