Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Néhány órával elfogadása után, szerdára virradóra megjelent a hivatalos közlönyben a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendelet, annak ellenére, hogy a jogszabály gyors elfogadása ellen több mint tízezer ember tüntetett az ország nagyvárosaiban. A rendelet a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre és bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeknél enyhít a Btk. szigorán, az indoklás szerint azért, hogy a törvényt összhangba hozza az alkotmánybíróság korábbi döntéseivel.
Hógolyóval a könnygáz ellen
Szerdára virradó éjszaka a kormány intézkedése ellen tiltakozó tüntetők vonultak utcára országszerte, akik szerint a rendelet a korrupt politikusokat védi. A bukaresti kormány épületét körülvevő több mint tízezer tüntető közül többen megpróbáltak behatolni az épületbe, őket könnygázzal állította meg a csendőrség. A felháborodott demonstrálók hógolyókkal dobálták meg az épületet és az azt védő csendőrkordont. Kolozsváron nyolcezer, Temesváron és Nagyszebenben ötezer tüntető vonult éjszaka az utcára a Mediafax hírügynökség becslése szerint.
A tüntetők a büntetőjog módosítása ellen szervezett korábbi demonstrációkon is használt, a „Vigyen el bennetek a DNA (korrupcióellenes ügyészség)!”, és „Demokráciában a tolvajoknak börtönben a helyük!” jelmondatokat skandálták, „Tolvajok kormánya”, „Ez bűnszövetkezet, nem kormány”, „PSD – vörös pestis” feliratú plakátokat emeltek a magasba, és immár a kormány lemondását, előrehozott választásokat is követelve. Az éjszakai tüntetések incidensek nélkül értek véget. Az ellenzéki sajtó szerint most már mindegy, hogy a sürgősségi rendeletet utólag módosítja-e vagy elveti a törvényhozás, ha a rendelet akár csak néhány óráig is érvénybe lép, akkor a büntetőperekben a vádlott számára kedvezőbb jog elve szerint, a módosított törvénykönyv alapján kell majd ítélkezni.
A jogállamiságot érte támadás
Klaus Johannis államfő szerint a jogállamiságot érte súlyos támadás a korrupcióellenes harc ellenfelei részéről. „Ma a jogállam gyásznapja van” – írta Johannis kedd éjszaka közzétett Facebook-bejegyzésében. Kifejtette: a PSD-ALDE-kormány a román igazságszolgáltatásban több tízezer „bátor és tisztességes” dolgozójának munkáját semmisítette meg, és több millió románt fosztottak meg attól a reménytől, hogy egy Európában is tisztelt országban éljen. Az elnök hozzátette: mandátuma hátralévő részében azért fog küzdeni, hogy „helyreállítása” a jogállamiságot Romániában. Levélben kérte tegnap Sorin Grindeanu miniszterelnöktől, hogy vonja vissza a kormányrendeletet.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselői A Grindeanu kabinet – a nemzettel dacoló kormány. Ne törvényesítsétek a lopást Romániában címmel bizalmatlansági indítványt nyújtott be szerdán a parlamentbe. A sürgősségi rendelet elfogadása miatt lemondott tisztségéről a kormány keretében működő centenáriumi főosztály koordinátora, Florin-Daniel Șandru államtitkár, „becsületbeli gesztusnak” nevezve döntését.
Az RMDSZ ellenzi a kormány döntését
Az RMDSZ nem ért egyet a román kormány döntésével – közölte szerdán közleményben a szövetség. „Aggályosnak tartjuk, hogy a kormány kapkodva (…) döntött ebben a kérdésben, mint ahogyan azzal sem értettünk egyet, hogy tavaly májusban az akkori szakértői kormány szintén sürgősségi rendelettel módosította a Btk.-t” – olvasható az állásfoglalásban. Az RMDSZ szerint az emberek mostani felháborodása jogos, a kormánynak nem lett volna szabad megkerülnie a parlamentet, hiszen sürgősségi rendeletekkel nem lehet országot vezetni. Úgy vélik, minden alkalommal, amikor sürgősségi kormányrendelettel próbálták rendezni ezt a kérdést, hibás döntések születtek.
A német kormány magyarázatot vár
A német kormány aggodalommal fogadta a román kormány rendeletét a büntető törvénykönyv (Btk.) és a perrendtartás módosításáról, és választ vár Bukaresttől arra a kérdésre, hogy a rendelet révén megváltozó környezetben miként lehet folytatni a korrupció elleni küzdelmet – hangzott el szerdán Berlinben a német kormányszóvivői tájékoztatón. Martin Schäfer külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy a román kormány döntése „nem jó és nem helyes jelzés”, a német szövetségi kormány pedig „világos válaszokat” vár a bukaresti vezetéstől arra, hogy „miként képzeli el a korrupció elleni elkötelezett harc folytatását a megváltozott jogi keretfeltételek között, és hogyan szeretné erősíteni a jogállamot”.
Az Európai Bizottság is aggódik
Romániának előre kell haladnia a korrupció elleni harcban, nem szabad visszalépnie – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdai nyilatkozatában. Leszögezte, hogy az Európai Bizottság komoly aggodalommal figyeli a korrupció helyzetének romániai alakulását. Úgy fogalmazott: „a korrupció elleni harcban elért eredmények visszafordíthatatlansága alapvetően fontos” az Európai Bizottságnak ahhoz, hogy lezárhassa az úgynevezett együttműködési és értékelési mechanizmus (CVM) keretében figyelemmel követett reformfolyamatok vizsgálatát.
Az ombudsman vétózhatna?
Az alkotmánybíróságnál panaszolja be a román kormányt a Legfelső Bírói Tanács (CSM), miután a kabinet a bírák és ügyészek szakmai szervezetének véleményezése nélkül, sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet és perrendtartást. A CSM az igazságszolgáltatás és a kormány közti alkotmányos jellegű jogi konfliktus feloldását kéri a taláros testülettől. Az ombudsman, aki még alkotmányossági kifogást emelhetne a sürgősségi rendelet ellen, annyit mondott, hogy tanulmányozza a helyzetet. Victor Ciorbea ombudsmant ugyanakkor a jobboldali ellenzék azzal vádolja, hogy nem a „nép ügyvédje”, hanem Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöké. Az államfő mégis kifejezte reményét, hogy az ombudsman élni fog az alkotmányossági óvás lehetőségével, mert ez a taláros testület egy esetleges gyors döntéssel még megakadályozhatná a Btk. módosításának tíz nap múlva esedékes életbe lépését.