Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszéki férfi szenvedett halálos közúti balesetet Hargita megyében

Háromszéki férfi szenvedett halálos közúti balesetet Hargita megyében Románia

Halálos közúti balesetet szenvedett egy 41 éves, Kovászna megyei férfi szerda reggel a 12-es országúton Tusnád és Csíkkozmás között. A járművezető árokba borult autójával, amelyet még sikerült elhagynia, azonban elgázolta egy másik, arra járó személygépkocsi. A balszerencsés sofőr életét már nem lehetett megmenteni.

Hirdetés
Hirdetés

A baleset reggel 8 óra után történt, a Kovászna megyei férfi éppen Tusnád irányából tartott Csíkszereda felől, amikor elvesztette az uralmát az általa vezetett jármű fölött és az útszéli árokba borult. A balesetet követően a férfi ki tudott szállni az autóból, ekkor azonban elgázolta egy arra járó személygépkocsi, amelyet egy 49 éves tusnádi férfi vezetett.

Az ütközés nyomán a férfi több sérülést is szenvedett, a helyszínre kiérkező mentősök orvosi ellátásban részesítették, megpróbálták újraéleszteni, de életét már nem tudták megmenteni.

A másik jármű sofőrjét megszondáztatták, a teszt szerint nem fogyasztott alkoholt.

Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indult eljárás, a hatóságok folytatják a vizsgálódást a baleset okainak és körülményeinek pontos megállapítása érdekében – közölte a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás