Huszadik alkalommal emlékeztek Barcaföldváron

Ungvári Barna András református lelkész és Benkő Levente közíró, történész bátor kiállásának és konok kitartásának köszönhetően 2000 óta emlékmű áll az egykori barcaföldvári 2. fogolytábor utolsó tömegsírja fölött, így a nemzeti gyásznapon (november 4.) van, ahol méltó módon fejet hajtani a magyarságuk miatt itt sínylődött és elhunyt foglyok ezreinek emléke előtt. Az idén mintegy 150-en rótták le kegyeletüket.

Az ünnepség kezdete előtt egy középkorú nő virágokat helyezett el az egykor szintén Földváron raboskodó, és itt életüket vesztő szovjet hadifoglyok sírjaira. Méltán tette, ugyanis a harctereken eleső vagy gyűjtő- és munkatáborokban elhunyt katonák nem önként, hanem parancsra ragadtak fegyvert. Így hát bármelyik nemzethez tartozzanak is, mindannyian egy hatalmi érdekekről szóló, értelmetlen és gyilkos háború ártatlan áldozatai.

Az egybegyűlteket a mindenkori házigazda szerepét betöltő Hidvégi Református Egyházközség nevében köszöntő Kristály László Zsolt frissen kinevezett lelkész mondanivalóját Máté evangéliumára (5.10) építette. Nyilván jól megfontoltan, hiszen ebben kimondatik: „boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa.” Ez a biztatásként is értelmezhető vigasz pedig ránk, magyarokra ugyancsak ráfér, hiszen amint a szónok is rámutatott, a XX. század háborús viharai a leginkább minket érintettek, és mi szenvedtünk a legtöbbet az igazságért.

Ungvári Barna András, Istennek egykor Hidvégen, jelenleg pedig Uzonban tevékenykedő szolgája beszédében rámutatott, idén Barcaföldváron kerek évforduló van november 4-én, mert ezen a keserűséggel és fájdalommal átitatott helyen 20. alkalommal kerül sor a főhajtásra. Ez a nap viszont nem csak a „megemlékezés és múltba való révedés”, hanem a helytállás napja is, mert a foglyok vagy leborultak az „új istenek”, az új hatalom előtt, vagy halál várt rájuk. Ők ez utóbbit választották, akárcsak a babiloni fogságban senyvedő zsidók, akik életük árán sem voltak hajlandók megtagadni istenüket és szokásaikat.

A lelkipásztor ezek után Vincze Gábor történész Illúziók és csalódások című könyvéből felolvasván nyújtott ízelítőt a romániai magyarság II. világháborút követő keserű történetéből. Végül, szokásához híven Benkő Leventének az egykori földvári foglyokkal folytatott beszélgetéseiből idézett. Választása ezúttal a zalánpataki Kádár József visszaemlékezésére esett, aki hét, vele együtt elhurcolt falustársa közül egyedül vészelte át a barcaföldvári tábor embertelen megpróbáltatásait.

Ezt követően Andrási Benedek brassó-óvárosi unitárius lelkész szintén Máté evangéliumából olvasott fel igét (5.11-12). Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnöke, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének ügyvezető alelnöke a tömegsírban nyugvók emlékének tiszteletteljes megőrzésére szólított fel.Az Urák János által vezényelt ürmösi unitárius dalárda fellépésével bensőségesebbé tett és himnuszaink eléneklésével megkoronázott főhajtás végén a Vitézi Rend, a Történelmi Vitézi Rend és az Erdélyi Vitézi Rend képviselői, valamint Barcaföldvár, Brassó, Bölön, Hidvég, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Ürmös és Vargyas küldöttei helyezték el a megemlékezés koszorúit.