Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Így reagáltak az erdélyi magyar politikai szervezetek az egymillió aláírás összegyűjtésére

Így reagáltak az erdélyi magyar politikai szervezetek az egymillió aláírás összegyűjtésére Románia

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint megváltozott eszközökkel, de folytatódik a székelyek nagy menetelése.

Hirdetés
Hirdetés

Pénteki közleményében az SZNT elnöke, Izsák Balázs a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés csütörtökön éjfélkor lezárult aláírásgyűjtését hasonlította a 2013 októberében szervezett nagy meneteléshez, melynek során a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a szervezők becslése szerint 120 ezer ember alakított ki 53 kilométeres összefüggő menetoszlopot.

Az SZNT elnöke köszönetet mondott minden aláírónak. Külön azoknak, akik a nyilvánosság előtt vagy éppen saját ismeretségi körükben másokat is erre ösztönöztek.

Az elnök külön köszönetet mondott az SZNT küldötteinek. Úgy vélte: a tanács minden eddigi munkája része ennek a sikernek. Megállapította: „A magyar társadalom egységes fellépése mögött, a Székely Nemzeti Tanács hitelessége áll”. Hozzátette: ha székelyföldi közéletről van szó, a film-, a kép- vagy az írott anyag nem nélkülözhet jeleneteket a Székelyek Nagy Meneteléséből, a Székely Szabadság Napjából vagy a Székelyföld autonómiájának napján fellobbanó máglyák fényeiből.

Az SZNT elnöke kijelentette: a munka nem ért véget azzal, hogy sikerült összegyűjteni a több mint egymillió aláírást, az aláírások gyűjtése csak szünetel. „Bízunk a folytatásban, abban, hogy a kérésünkre érkezik egy méltányos döntés az Európai Uniótól, és ezt követően folytatni tudjuk a támogatások gyűjtését, hogy végül, a másik feltétel, a további négy uniós országból szükséges kvóta összegyűljön, és sikeressé tegyük a kezdeményezést” – fogalmazott az SZNT közleményét jegyző Izsák Balázs elnök.

Az RMDSZ azt ígéri, továbbra is a nemzeti régiókért elindított polgári kezdeményezés sikerén fog dolgozni

Közleményben üdvözölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), hogy több mint egymillió aláírást sikerült összegyűjteni a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés támogatására, és azt ígérte, hogy kapcsolatai mozgósításával továbbra is a kezdeményezés sikerén fog dolgozni.

Pénteki közleményében az RMDSZ emlékeztetett arra, hogy áprilisban közel 150 ezer – papíron összegyűjtött – aláírást adott át a kezdeményezőknek.

„Székelyföld, Partium és valamennyi, európai kisebbségek által lakott régió nagyobb figyelmet, gazdasági támogatást érdemel az uniós forrásokból. Ezeket a régiókat értékteremtő közösségek lakják, sajátos nyelvvel és kultúrával, gazdasági és társadalmi felzárkóztatásuk közös cél. Ezért az RMDSZ európai kapcsolatai mozgósításával a kezdeményezés sikerén fog dolgozni” – idézte Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a szövetség közleménye.

Az RMDSZ közölte: európai parlamenti képviselője, Vincze Loránt az európai polgári kezdeményezések parlamenti jelentéstevői minőségében már márciusban kérte az Európai Bizottság illetékeseit, hogy hosszabbítsák meg a folyamatban levő polgári kezdeményezések aláírásgyűjtésének időtartamát. „Információim szerint a jövő hét végéig az EB olyan intézkedést kezdeményez, amely a határidőket meghosszabbítja. Ezt az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak is meg kell erősítenie” – idézte a közlemény Vincze Lorántot.   

Az EMSZ szerint az aláírásgyűjtés új magyar egységet hozott létre

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetségre lépésével megalakult Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) csütörtöki közleményében úgy értékelte, az aláírásgyűjtés új magyar egységet teremtett. A szövetség társelnökei, Csomortányi István és Mezei János által jegyzett közlemény szerint az egymillió aláírás összegyűjtésével az autonómiaküzdelem fontos csatáját sikerült megnyerni.

A nemzeti régiókért elindított polgári kezdeményezés célja arra ösztönözni az Európai Uniót, hogy kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Amint a kezdeményezést elindító SZNT elnöke, Izsák Balázs korábban fogalmazott: a polgári kezdeményezés egyebek között annak a megakadályozását tűzi ki célul, hogy az Európai Unió kohéziós forrásait a tagállamok az asszimilációs politikájukban használják fel.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás