Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iohannis: nem annyira a jegy számít, mint inkább a gyermek fejlődése

Iohannis: nem annyira a jegy számít, mint inkább a gyermek fejlődése Románia

Az elmúlt hónapokban intenzív vita folyt az oktatás jövőjéről, amely remélhetőleg a parlamentben zajlik tovább – mondta hétfőn Klaus Iohannis államfő, aki egy bukaresti főgimnázium tanévnyitó ünnepségén vett részt.

Hirdetés
Hirdetés

Iohannis emlékeztette hallgatóságát, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonít az oktatásnak, ezért is dolgozta ki a Képzett Románia programot, amelynek alapján a kormány megújítja a tanügyi törvényeket, és masszív befektetésekbe kezd bölcsődék, óvodák, iskolák és egyetemek építése, korszerűsítése terén.

„Az elmúlt hónapokban magától értetődő és intenzív vita folyt az oktatás jövőjéről, elvárásaim szerint ez a vita a parlamentben zajlik tovább mindaddig, amíg megtaláljuk azt a törvényi formát, amely valamennyiüket segíti majd álmaik megvalósításában” – mondta a Grigore Moisil főgimnázium tanévnyitóján az államfő.

Hangsúlyozta, hogy az új tanügyi törvénynek tekintettel kell lennie azokra a változásokra, amelyek végbementek a társadalomban és a tudományos életben, és hogy az iskolai programokon, valamint az ismeretanyag átadásának módján halaszthatatlanul változtatni kell.

„Jómagam fizikatanár vagyok, és tudom, milyen nehéz megszeretni a tudományokat anélkül, hogy kísérleteket végeznél; ez ugyanolyan, mint a román nyelvet megszeretni anélkül, hogy valaki rávezetne az olvasás élvezetére. A helyes irányba olyan fontos lépések vezetnek, mint az opcionális tantárgyak arányának növelése és diverzifikálása minden területen” – mutatott rá az elnök.

Arról is beszélt, hogy élénk vita folyt a tanulók képességeinek felméréséről is. „Újra kell gondolni a képességfelmérések megszervezésének módját, mert végül is nem annyira a jegy számít, mint inkább a gyermek fejlődése, sajátosságainak és érdekeinek megfelelően” – fejtette ki, hozzátéve, fel kell számolni az elméleti oktatás és a szakoktatás közötti státuskülönbséget, ami egyaránt kedvét szegi tanulónak, szülőnek és tanárnak. Az elméleti és a szakoktatásnak egyenrangúan kell utat nyitnia az érettségi és a felsőfokú oktatás felé, egészen „a legmagasabb szintig” – szögezte le Iohannis.

Az államfő arra biztatta a diákokat, hogy ne torpanjanak meg a kihívások előtt, és ne a legkönnyebb, hanem a leghelyesebb utat válasszák. A szülőknek ugyanakkor azt üzente, hogy a Képzett Románia program gyakorlatba ültetésével és az országos helyreállítási terv keretében megvalósuló finanszírozásokkal megvalósulnak azok a konkrét lépések, amelyek lehetővé teszik majd, hogy a tanulók kiaknázzák képességeik legjavát.

(Agerpres, fotó: presidency.ro)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás