Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában az államfő hangsúlyozta, a járvány eleje óta szerdán nőtt a legnagyobb mértékben az új megfertőződések, illetve a koronavírus okozta elhalálozások száma, ami „rendkívül aggasztó”, és a jelenlegi helyzetben elkerülhetetlen a korlátozások bevezetése. „Minél korábban vezetjük be az intézkedéseket, és minél inkább tartjuk be azokat, annál korábban mutatkozik meg a hatásuk és juthatunk el oda, hogy feloldjuk ezeket” – nyomatékosította.
Rámutatott, nemcsak Románia van nehéz helyzetben, hanem a többi európai ország is, mindenhol nagy nyomás nehezedett az egészségügyi rendszerre az elmúlt hónapokban, és rendkívüli erőfeszítésekre volt szükség az orvosok részéről az emberéletek megmentése érdekében.
Az államfő köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak az elmúlt hónapokban kifejtett tevékenységükért.
„Ezek a nagyszerű emberek megérdemlik a tiszteletünket és nagyrabecsülésünket, mert folyamatosan az első vonalban harcolnak a vírus ellen. (…) Nem lesznek könnyűek az előttünk álló hónapok, de meggyőződésem, hogy a többletveszély ellenére, amelynek ki vannak téve, ugyanolyan odaadással fognak dolgozni, mint eddig tették” – nyomatékosította az elnök, szolidaritásra szólítva fel az állampolgárokat.
A koronavírus-járvány terjedését fékezni hivatott legújabb korlátozó intézkedéseket helyi szinten kell alkalmazni, „nem szükséges lezárni az egész országot” – jelentette ki Klaus Iohannis.
„A hatóságok helyi és regionális szinten fognak reagálni. Nem szükséges lezárnunk az egész országot, ha csak bizonyos megyékben van jelentős számú fertőzési góc. Ez esetben azokban a megyékben kell cselekedni, azért dolgozták ki a szakértők azt a skálát, amely alapján el lehet dönteni, hogy indokoltak-e bizonyos intézkedések vagy sem” – mondta az államelnök szerdai sajtónyilatkozatában.
Hozzátette, „a korlátozó intézkedéseket a szakemberek felmérése nyomán, az illető település járványhelyzete alapján rendelik el a helyi hatóságok”.
Ha tovább nő a fertőzési ráta, nagy valószínűséggel újabb és újabb korlátozásokat fognak bevezetni. A kórházak túlzsúfolásának megszüntetése és a betegség ellenőrizhetetlen terjedésének megelőzése érdekében meg kell hozni a szakértők által javasolt intézkedéseket, de minden korlátozásnak egyenes arányban kell állnia az aktuális járványhelyzettel, mutatott rá az elnök.
„Nem szabad egyszerre túl sok korlátozó intézkedést bevezetni. Azt sem szeretném, hogy korlátozzuk a települések közötti közlekedést. (…) Most is vannak települések karantén alatt, ahogy az elmúlt hónapokban is voltak. (…) A települések vesztegzár alá vonása szélsőséges intézkedés, de meg kell hozni, ha a szakértők úgy vélik, hogy másképp nem lehet féken tartani a vírus terjedését” – szögezte le az államfő.
Iohannis azt állította ugyanakkor, hogy az esetek számának növekedése nem függ össze a helyhatósági választásokkal.
Rámutatott még, ha a szakemberek a védőmaszk állandó használatát fogják esetleg javasolni, ezt az intézkedést is elrendelik majd.
Szakemberek tanácsára döntöttek a hatóságok a mozik és színházak bezárásáról azokon a településeken, ahol a járványhelyzet ezt megköveteli – jelentette ki az államfő.
Klaus Iohannis rámutatott, a kultúra is azon szakágak közé tartozik, amelyeket rendkívül súlyosan érintett a koronavírus-járvány, a szakemberek azonban úgy ítélik meg, hogy a vírus terjedésének fékezése érdekében újabb korlátozó intézkedésekre van szükség ezen a területen.
„Az előadásokon sok ember találkozik, ami a szakemberek szerint túl nagy kockázatot jelent” – érvelt az államfő, aki sajnálatosnak tartja, hogy ismét szükségessé vált az intézkedés bevezetése.
„Én magam is alig várom, hogy miután lecseng a járvány, a kultúra visszakapja méltó helyét a romániai társadalomban” – fogalmazott.
Gheorghe Cojanu bukaresti prefektus kedden jelentette be, hogy szerdától felfüggesztik a fővárosi színházak, koncerttermek és mozik tevékenységét.
Meg kell tartani a parlamenti választásokat december 6-án, mert „teljes jogkörrel rendelkező törvényhozásra” van szüksége az országnak – nyilatkozta Klaus Iohannis.
„Választások nélkül nem működik a demokrácia” – fogalmazott az elnök a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, hogy korábban is kiállt a helyhatósági választások megszervezésének szükségessége mellett is, és nem voltak „járványügyi incidensek” szeptember 27-én. „Ha tovább nő az új megbetegedések száma, természetesen más feltételek mellett zajlik majd a kampány, de a választásokat meg kell tartani” – nyomatékosította.
Hozzátette, a jelenlegi parlament megbízatása december 20-án jár le, és e dátumot követően nem fog teljes jogkörrel rendelkezni, például nem adhat ki sarkalatos törvényeket.
Rámutatott, a parlament mandátumát nem lehet törvénnyel meghosszabbítani, az alkotmány csak arra ad lehetőséget, hogy legtöbb három hónappal elhalasszák a választásokat. Az elnök szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy három hónap múlva jobb lesz a járványhelyzet, mint december 6-án.
(Agerpres)