Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iohannis: Románia különleges helyet foglal el a NATO-n belül

Iohannis: Románia különleges helyet foglal el a NATO-n belül Románia

Románia különleges helyet foglal el a NATO-n belül, és vitathatatlanul hozzájárul a biztonság növeléséhez a fekete-tengeri térségben és az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán, mondta Klaus Iohannis államelnök a román hadsereg napján szervezett katonai ceremónián.

Beszédében rámutatott továbbá, hogy Romániában folyamatosan nőtt az elmúlt években a NATO-jelenlét.

Iohannis elnök kijelentette, hogy „a hadsereg a kitartás szimbóluma volt és az is marad”, és hangsúlyozta, hogy „partnereinkkel és szövetségeseinkkel együtt erősebbek vagyunk”.

„Fokozott bizonytalanságban élünk, az összetett kihívások kihatnak mindennapi életünkre is. A jelenlegi nehéz helyzetben az általunk követendő irány egyértelmű: továbbra is egységesek és eltökéltek maradunk, ragaszkodva azokhoz az értékekhez és szimbólumokhoz, amelyek nemzetként meghatároznak és megerősítenek bennünket, és erősítjük az együttműködést szövetségeseinkkel és partnereinkkel” – fogalmazott Iohannis.

Az államfő arról is beszélt, hogy fontos a védelmi költségvetésre jelentős összeget fordítani. Emlékeztetett, hogy 2017-től kezdődően a GDP 2 százalékát biztosítják évente a védelmi minisztériumnak, ami megkönnyítette a beruházások, a műszaki és eszközbeszerzések növelését, valamint a „szövetségesekkel való jobb interoperabilitás érdekében a felkészüléshez és a képzéshez szükséges forrásokat”.

Hozzátette: folytatódik a román hadsereg modernizálása, és 2023-tól a GDP 2,5 százalékát költi védelmi célokra Románia annak érdekében, hogy „a hadsereg jobban el tudja látni a rábízott feladatokat, és ezáltal még hitelesebbé váljon Románia regionális biztonsági pillérként betöltött szerepe”.

„Létfontosságú, hogy beruházzunk saját védelmi erőinkbe, mert sajnos azt látjuk, hogy még mindig vannak olyan államok, amelyek elavult mentalitással, fegyveres erővel fenyegetik egy független ország szuverenitását, szembeszegülve a szabályokon alapuló nemzetközi rendszerrel. A NATO-országok és partnereik válasza döntő és határozott kell hogy legyen, hogy hozzájáruljon bármely potenciális ellenfél elrettentéséhez” – szögezte le az államfő.

A ceremónián jelen levő katonákat Iohannis arra biztatta, hogy vegyenek részt aktívan a román hadsereg korszerűsítési folyamatában, továbbra is a legmagasabb színvonalon képezzék magukat, hogy a NATO-szabványoknak megfelelően fejlesszék és erősítsék képességeiket, tudásukat az elrettentés és a védelmi pozíció megerősítése érdekében.

Ciucă: a román hadsereg kiképzése és felszerelése továbbra is kulcsfontosságú

A román hadsereg kiképzése és felszerelése továbbra is kulcsfontosságú marad, hogy megerősítsük Románia védelmi kapacitását, és hogy az euroatlanti közösség határállamaként megfeleljünk a geostratégiai követelményeknek és kihívásoknak – üzente Nicolae Ciucă kormányfő a román hadsereg napján.

„Ez a legalkalmasabb lehetőség arra, hogy köszönetet mondjunk a román katonák mai generációinak, tökéletesen bízva abban, hogy megvédik az országot; ők becsülettel képviselnek minket a katonai missziókban és hadszíntereken szerte a világon az Észak-atlanti Szövetség, az ENSZ vagy az Európai Unió égisze alatt” – fogalmaz üzenetében a kormányfő.

Ciucă emlékeztetett, hogy az idei Global Firepower jelentés szerint Románia felkerült a világ legerősebb katonai erőinek listájára: a rangsor szerint az Európai Unió 11., és a NATO 14. legerősebb katonai ereje.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a védelmi képességek fontossága minden eddiginél nyilvánvalóbb egy olyan időszakban, amikor Oroszország „felelőtlen katonai agressziója Ukrajna ellen” veszélyezteti a régió, sőt az egész világ biztonságát.

Kiemelte továbbá a román katonák magas szintű kiképzését, és kijelentette: bízik benne, hogy a román hadsereg megfelel a jelenlegi védelmi és biztonsági követelményeknek.

„A román hadsereg minden egyes küldetésnél bizonyítja magas szintű képzettségét. Köszönjük, hogy komolyan veszik és teljesítik feladatukat. (…) A hadsereg továbbra is élvezi a polgárok bizalmát” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy az önkéntes tartalékosok toborzása és az önkéntes katonai szolgálat révén igyekeznek egy működőképes tartalékállományt biztosítani. „Védelmi miniszterként és katonatisztként szerzett tapasztalataim alapján, ismerve korábbi kollégáim magas szintű képzettségét, teljes mértékben bízom abban, hogy a román hadsereg képes lesz megfelelni a jelenlegi védelmi és biztonsági követelményeknek” – üzente még a kormányfő.

forrás: Agerpres

fotó: presidency.ro

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások