A szulok esetleg elgondolkodnak a felelotlen magatartas kovetkezmenyeirol?
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Cikkünk frissül!
Az államfő beszámolója szerint a tanácskozáson az iskolákról és a korlátozások bevezetéséről volt szó.
„Ha azt akarjuk, hogy véget érjen a járvány, az oltás jelenti a megoldást. Az oltás megállítja a járványt” – szögezte le az államelnök a Cotroceni-palotában.
Iohannis arra kérte az embereket, hasonlítsák össze az itthoni helyzetet a nyugat-európaival, ahol 70-80 százalékos az átoltottság. „Európa nyugati felében, ahol az emberek tömegesen, 70-80 százalékban beoltatták magukat, lazítottak, a pandémiának gyakorlatilag már nincs hatása. Európának az innenső felében azonban, ahol az emberek különböző okokból idegenkednek az oltástól, telibe kapott a járványhullám, és nálunk, Romániában valóságos katasztrófa történik, emberek százai halnak meg naponta, tízezrek fertőződnek meg minden nap. Kedves románok, ha azt akarjuk, hogy véget érjen ez a pandémia, oltassák be magukat, ha nem akarnak kórházba és intenzív terápiára kerülni, oltassák be magukat!” – nyomatékosította az államfő.
Azt is hangsúlyozta, nem szabad hitelt adni azoknak, akik szerint a Covid elleni vakcina veszélyes. „Az egyetlen, ami történhet, ha beoltatják magukat, hogy megússzák a betegséget, biztosan megússzák a betegség súlyos formáit, és a társadalom megússza a járványt” – jelentette ki.
Iohannis hozzátette, hogy a lakossági átoltottság jelentős növekedéséig a hatóságok kénytelenek lesznek újabb korlátozásokat bevezetni.
Klaus Iohannis bejelentette, hétfőtől kéthetes vakációra mennek az iskolások.
Az államfő kifejtette: az oktatási intézményeket „nyilvánvalóan” erőteljesen érinti a járvány, a diákok és a tanügyi személyzet megfertőződése miatt.
Ezért az a döntés született, hogy hétfőtől nem csak az elemi osztályok tanulói mennek vakációira, az összes diák számára kéthetes szünidő következik. „Tehát hétfőtől iskolai vakáció kezdődik” – jelentette ki Klaus Iohannis.
Több korlátozó intézkedés is hatályba lép jövő héttől, többek között mindenütt kötelező lesz a maszkviselet, éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be az oltatlanoknak, nap közben pedig uniós digitális Covid-igazolványhoz kötik a részvételt bizonyos tevékenységekben – közölte szerda este az államfő.
Klaus Iohannis elmondta, a korlátozó intézkedésekre azért van szükség, mert csak így lehet megvédeni a lakosság alacsony átoltottsága miatt veszélyeztetett csoportokat.
Az államfő közölte, hétfőtől kül- és beltéren egyaránt kötelező lesz a maszk viselése. „Kötelező lesz a vásárokon, a mozikban, de akkor is, amikor az utcán sétálnak” – jelentette ki.
Iohannis tájékoztatása szerint a kormány pénteken hoz határozatot az intézkedésekről, miután az országos vészhelyzeti bizottság és a szakemberek kidolgozzák és jogi formába öntik a részleteket.
Az államfő néhány példát is mondott a hétfőtől hatályba lépő korlátozásokra. Ezek szerint éjszakánként a beoltottakon és a munkájukat végző személyeken kívül mindenki számára kijárási tilalom lesz érvényben, nap közben pedig Covid-igazolványhoz kötik a részvételt bizonyos tevékenységekben. Az oltatlanok további korlátozásokra számíthatnak – tette hozzá.
(Digi24/Agerpres)
A szulok esetleg elgondolkodnak a felelotlen magatartas kovetkezmenyeirol?
Az oltaskudarc: mivel az utobbi 30 politikai alakulatai az orszag lakossaganak a hulyitesevel voltak elfoglalva es a lopasal – a mai nap ezek mai emberek szava egy szart sem er a lakossag nagy reszenek.
Mivel egessegugyi jarvanyhejzet van megkenne ertsek a korupt politikusaink hogy ha hiheto oltaskampanyt akarnak kezdeni akkor ok akik edig vezetek eszt a rongyos orszagot a egessegugyi katasztrofa, penzugyi katasztrofa fele – hatrabb kellene lepjenek egy sort es az egeszet komoly egessegugyi szakorvasokra bizzak akik elso sorban voltak a covid mindegyik fazisaban es akiknek mostmar mondhatnam hogy megvan az elmult masfel ev alatt a kelo tapasztalataik hogy olyankeppen szolitsak fel a lakossagot oltasra hogy annak meg is legyen a kello hatasa.Adig amig hazuk politikusok beszelgetnek tv adokban az oltasor es nem orvosok adig semmilyen hatasa nem lesz mert mar az emberek szavahihetetlennek konyvelik el azeket a tvbe kialo egyeneket.
Hogyan lett az allamelnokbol egessegugyi szakember?
Akkor amig omaga is a PNL vezer valasztasokon maszk nelkul egymass segebe ul 5000 emberel ki hiszen mar a szavanak amikor a kovidrol beszel – ne nem es mas se.
Idelye lenne mindenhezerto Johanisz allamelnok urnak hatrabb lepjen es negertse a nagyfeje hogy ez mar nem hazug politikus munkaja hanem orvose.
Tehat az egessegugy az orvosok dolga nem politikusoke.
Amig eszt nem ertik meg szerintem mindenki leszarja az oltaskampanyt es sajnos sok emberaldozatal fog jarni.Hiszek abban hogy az oltas jo — csak a hozaallas nem.
POLITIKUSOK TESSENEK VISZALEPNI ES HAGYNI HOGY ORVOSOK BESZELJENEK ES SZERVEZEK A MUNKAT MERT EZ NEM POLITIKUS MUNKA HANEM ORVOSI.
„Eszt” az eszmefuttatást sem egyszerű megérteni.
Kell Németországnak a napszámos mi? Mostmar online is terjed a vírus, úgy sem tanulhatnak?
Kell. Az utanpotlas mar evtizedek ota a felanalfabetak kozul kerul ki. DE nem Nemetorszag terjeszti az oltasellenes hireket, videokat, hanem a helyi felanalfabetak.
Nem spárgaszedőt akarnak nevelni, az csak mellékhatás. Tanulatlan szavazók kellenek, akik nem tudnak normálisan, logikusan gondolkodni.
Köszönjük Iohannis, Citu, Sosoaca, Ciolacu, Ciolos. És köszönjük meg az oltáselleneseknek is, jó munkát végeztek, aratjuk a gyümölcsét.
Hogy van az, hogy minden oltásellenes félanalfabéta? Szinte csak és kizárólag olyan kommenteket olvasni, ahol agyoniskolázott emberek fejtik ki a véleményüket (1 tőmondatot nem tudnak helyesen leírni). Ideje lenne megálljt parancsolni mindenkinek, aki hülyeséget beszél, ne lehessen hozzászólni semmilyen cikkhez, amely a covid témával kapcsolatos. Aki facebookon terjeszti az igét, annak pedig olyan büntetést adni, hogy kerüljön kritikus anyagi helyzetbe, hogy tanulja meg, a szavaknak súlyuk van. Felelőtlen bagázs, nem vagyunk jobbak a románoknál.
Mindenkinek szabad hülyének lenni és megosztani a hülyeséget…innen ered minden baj!Hullnak mind a legyek körülöttük ,jajgatnak,félnek egyesek ,de azért sem oltatják be magukat,mert az oltásellenes propaganda nagyon erős.Olyan középkori állapotok uralkodnak az agyakban most is.
Régebben a rémhirekért büntettek,most meg
a nagy demokrácia és szólásszabadság nevében lehet uszitani ,sosoka-hisztériázni…
egyesek tapsolnak nekik ,ez igen.,ez odavágott,ez bátor ,ez a mi Jean d’Arc-kunk
csak egy kicsit( 2-3×?)súlyosabb.
Addig amig a politikusok reklamozzak es szajkozzak az oltast , itt soha vilag 100% – ban oltas nem lesz , Amikor vannak orvosok , csaladorvosok akik oltas ellenesek es be sem oltattak magukat , akkor mit varnak az egyszeru embertol . Miert van mindig az oltason a hangsuly , mas kezelesi modszer nincsen ?? Imunrendszer erosites , antibiotikum stb, minden embernek a szervezete nem egyforma , azok akik mas kronikus betegseggel kuzdenek azoknak is jo az oltas ??Nem szamit csak oltassad magadot a vakcinat el kell adni , meg akkor is ha szeptemberben mar lejart a hatarideje !
Mit csinál az oltás? Felkészíti az immunrendszert, erősíti azt. Az egyik vesszőparipájuk az oltáselleneseknek, csak ebből is látszik, hogy azt se tudják mit beszélnek. Antibiotikum? Vírus ellen? Biológia óráról hiányzott? A krónikus betegek kaphatnak oltást, sőt elsősorban ők kéne rohanjanak érte. Beleértve a magas vérnyomással vagy enyhe cukorbetegséggel rendelkezőket. A jelentésekben szereplő társult betegségek jó része pont ez a kettő. És pont ez a kettő amivel amúgy évtizedekig el lehetne éldegélni, már ha akarnak. Nem kötelező.
ÉS NEM JÁR LE A HATÓIDEJE.
Az összes kérdését megválaszolták már hónapok óta megválaszolták. Nem politikusok, hanem orvosok.
Nem is tudom miért válaszolok. Nem maga miatt, csak hátha valaki elolvassa ezt is és nem dől be a hülyeségeknek.
Teljes analfabéta az aki igy ir ,mi több akár a buta megnevezés is megilleti .Nemzetközi orvosi tudományos szaklapok véleménye eltérő módon beszel errol az egesz hiszeriarol
1 .Virus az teny es igaz ,hogy van de tul van politizalva .
2 .Gyógymód is van csak nem alkalmazzák ,hogy pedat tudjanak statualni .
3 .Ezzel mogosztjak az emberiséget ,egymas ellen uszitjak a butakat
Van gyogymod, de nem alkalmazzak??! Sehol, egy orszagban sem, egy orvos sem? Ugy erti, hogy a doktorok az eskujuk ellenere sem alkalmazzak az altaluk ismert gyogymodokat es hagyjak a betegeket meghalni?Kik akarnak peldat statualni es miert? Kifejtene bovebben a fenti megallapitasait? Es megadhatna egyuttal a tudomanyos munkak cimeit, amikre utal, a hitelesseg kedveert.
Két mondatot nem tud helyesen leírni, de virológus szakemberként vágja a dolgokat.
Látszik ennek a magtalan németnek soha nem volt gyereke, sőt gyerekek közelében sem járt. S akkor most a szülők mit is csinálnak kedves állam elnök úr?