Klaus Iohannis államfő Twitter-bejegyzésekben üdvözölte csütörtökön, hogy Emmanuel Macron francia és Joe Biden amerikai elnök is kész katonákat küldeni Romániába a NATO keleti szárnya, a Fekete-tenger térsége biztonságának erősítése érdekében.
A román elnök Macronnak az elzászi Haguenauban mondott szerdai beszédére reagált, amelyben a francia elnök kitért arra: Franciaország a NATO-missziók révén eddig is küldött csapatokat a balti térségbe, hogy szavatolja európai szövetségesei biztonságát, és továbbra is ezt fogja tenni. „Készek vagyunk továbblépni a NATO keretében, és újabb, előretolt megerősített jelenlét típusú küldetésekben szerepet vállalni, főleg Romániában” – idézte a román média Macron francia katonák előtt mondott beszédét.
A francia elnök bejelentéséről beszámoló G4Media hírportál kiemelte: az ígéret olyan körülmények között hangzott el, amikor újabb csúcsra emelkedett a feszültség Kelet-Európában, miután Oroszország több mint százezer katonát vont össze az ukrán határoknál.
Iohannis szerint a francia katonák részvétele egy romániai megerősített NATO-jelenlétben hozzájárul a francia-román stratégiai partnerség megszilárdításához a Fekete-tenger térségében.
A román elnök nem sokkal később Joe Biden „explicit bejelentését” is üdvözölte, melyben az Egyesült Államok elnöke leszögezte: növelni fogják az amerikai katonai jelenlétet Lengyelországban és Romániában, ha tovább romlik a biztonsági helyzet a térségben.
Biden hivatalba lépése egyéves évfordulója alkalmából tartott szerdai sajtóértekezletén arra hivatkozott, hogy az Egyesült Államoknak a NATO ötödik cikkelye értelmében „szent kötelessége” megvédeni ezeket az országokat, ugyanis NATO-tagállamok. „Nem áll fenn ugyanez a kötelezettség Ukrajnával kapcsolatban, de nagyon aggasztónak tartjuk, ami ott történik” – idézte Bident a román hírportál.
A NATO-szövetségesek bejelentéseit – a román hadsereg élén korábban vezérkari főnöki tisztséget betöltő – Nicolae Ciuca miniszterelnök és Bogdan Aurescu külügyminiszter is üdvözölte.
Bukarest évek óta szorgalmazza a NATO keleti szárnyának, a védelmi szövetség fekete-tengeri katonai jelenlétének megerősítését, és Oroszország „agresszív magatartását” teszi felelőssé a térségben kialakult feszültségért.
Romániának 650 kilométernyi közös szárazföldi határa van Ukrajnával, a Fekete-tenger térségében közvetlen szomszédja az Odesszai terület, légvonalban pedig mintegy 200 kilométer választja el az Oroszország által annektált Krím-félszigettől.
(MTI)
Tán a zelnök úrunk fél valakitől?! 🙄🤭
Tyűha, hát a német haverjai hol vannak, tán már nem állnak egymás mellé?! ☺️