Szekéren viszik az iskolába a gyereket egy Bákó megyei faluban. A gyerekek egymás hegyén-hátán utaznak az állati-meghajtású járművön, így fennáll a veszély, hogy bármelyik pillanatban leeshetnek. A megyei tanfelügyelőség szerint a „szülők döntöttek így”.
A szekérrel szállított gyerekekről készült fotót kedden töltötték fel a Facebook-ra, a bejegyzést azóta több százan osztották meg, felháborodásuknak hangot adva.
A felvételen jól látható, hogy a szekér nincs kivilágítva, a gyerekek pedig összezsúfolódva utaznak, egyikük szinte leesik a szekérről. Mindezt reggel fél 8-kor, a 3 fokos hidegben és ködben.
Ida Vlad Bákó megyei főtanfelügyelő szerint a gyerekek az Odobești községhez tartozó Tisa Silvestri faluból származnak, a szekéren ülő kilenc diákot a település iskolájába szállítják reggelente otthonról.
A tanfelügyelő nem tudta megmondani, hogy mennyi ideje viszik így iskolába a gyereket, de kifejtette, hogy a szekeres szállítást nem az iskola végzi, a szülők választották ezt a megoldást.
Ida Vlad egyetért azzal, hogy ez a fajta szállítási mód veszélyezteti a kisdiákok biztonságát, ezért az iskola össze fogja hívni az érintett gyerekek szüleit, hogy tájékoztassa őket a szekeres ingázás veszélyeiről.
(Mediafax, fotó: Facebook)
Ezen nincs mit csodalkozni egy ilyen orszagban mint Romania, ahol a politikusok eladtak sajat nepuket es orszagukat. Sot, azon sem csodalkoznek, ha szamarhaton jernanak iskolaba, es a szamar nyakara visszapillanto tukrot szerelnenek, mint ahogyan Albaniaban lattam. Egyebkent Romania meg egy szinttel lejjebb van, mint Albania!