Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ittason ne üljünk gépkocsiba!

Ittason ne üljünk gépkocsiba! Románia

Több újdonság történhet és már történt is a közlekedési jogszabály berkeiben. Egy tervezett módosítás szerint a más megyében kapott büntetést lakóhelyünkön is megfellebbezhetjük, egy, már elfogadott módosítás pedig szigorít az ittas vezetés kapcsán.

Hirdetés
Hirdetés

Negyvenegy szociáldemokrata képviselő és szenátor nyújtott be módosítást, ami pozitívan befolyásolná az ügyintézést. A kezdeményezők szerint az érvényben levő törvénykezés miatt a büntetést kapó sofőröknek nagy távolságokat kell megtenniük, amennyiben közlekedési kihágás után egy más megyében kapott büntetést akarnak megfellebbezni, mert jelenleg ezt nem tehetik meg lakóhelyükön. A szenátusnál a 2019/B101-es számot viselő előterjesztés szerint emiatt olyan lehetetlen helyzetek alakulnak ki, hogy például egy konstancai sofőrnek egészen Szatmárnémetiig kell utaznia, amennyiben egy ott kapott nagyobb pénzbírság ellen óvást akar emelni.

Jelenleg a 195/2002/195-ös sürgősségi kormányrendelet 118/1-es bekezdése, illetve a 2001/2-es számú, a büntetésekre vonatkozó rendelet 32/1-es bekezdése nem teszi lehetővé, hogy hosszú, költséges és időrabló utazás nélkül is óvást lehessen emelni. Ezen egyszerűsítenének, és lehetővé tennék, hogy az érintettek a bírságokat és a büntetéseket a lakhelyükön vagy az ahhoz legközelebb eső törvényszéken tudják megvétózni.

Egy másik döntés az ittas vagy a kábítószeres befolyás alatti vezetéshez kapcsolódik. Erről a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék hozott precedensként is értelmezhető ítéletet egy különleges ügyben, amelynek a főszereplője egy ittas sofőr volt. Ez egy lejtőn taszította a gépkocsiját, majd a vezetőülésbe beugorva anélkül vezetett, hogy a motort elindította volna, mindössze a kormánykereket és a kéziféket használta.

A legfelsőbb bíróság 2019/9-es számú döntésében írja, ez is vezetésnek számít. Így az elkövetkezendő időszakban amennyiben egy ittas személy gépkocsiba ül, hiába nem vezet, anélkül is bűncselekménynek minősülhet, és öt év szabadságvesztéssel járhat. Az egyetlen mentőövet azt jelenti, hogy az illető tudja bizonyítani: nem vezette ittasan vagy kábítószeres befolyás alatt a járművet, de ez vélhetően sokak számára nehéz lesz. A szabadságvesztés veszélye abban az esetben fenyegeti a gépkocsivezetőket, amennyiben a vérükben levő alkoholmennyiség magasabb, mint 0,80 g/liter.

Az intézkedés azonnal életbe lép, ahogy megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások