Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Izrael elnöke: Románia ma igaz barátja Izraelnek az antiszemitizmus elleni harcban

Izrael elnöke: Románia ma igaz barátja Izraelnek az antiszemitizmus elleni harcban Románia

Románia ma igaz barátja a zsidó népnek és Izraelnek az antiszemitizmus elleni küzdelemben – hangoztatta a parlamentben mondott beszédében szerdán Reuven Rivlin izraeli államfő, aki kedden érkezett háromnapos állami látogatásra Romániába.

Hirdetés
Hirdetés

Héber nyelven mondott beszédében Rivlin a zsidóüldözés, a pogromok, a deportálás és hontalanság borzalmait gyerekként megélő, bukovinai származású, majd Izraelben letelepedett Aharon Appelfeld író életútja révén idézte fel, hogy mit is jelentett zsidónak lenni ebben a térségben a második világháború idején. Mint mondta: a borzalmakról emberi hangon író, a kortárs izraeli irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotójává vált Appelfeld egyike volt Izrael mintegy 600 ezer romániai származású polgárának.

Rámutatott: a zsidó nép számára az emlékezet nem elvont fogalom, hanem „eleven húsba égetett valóság”, ugyanakkor a zsidóság nem akar a múltban megrekedni, hanem a jövőt, az életet választja.

Rivlin méltányolta, hogy Klaus Iohannis államfő az Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábor felszabadulásának 75. évfordulója alkalmából rendezett tavalyi jeruzsálemi világfórumon kötelezettséget vállalt: Románia megőrzi a holokauszt emlékezetét és határozottan fellép az antiszemitizmus, idegengyűlölet minden formája ellen.

Azt is értékelte, hogy Románia kitartott Izrael mellett, és az eltelt 73 évben sosem szakította meg a két ország közti diplomáciai kapcsolatokat.

Az izraeli államfő felidézte, hogy a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) öt évvel ezelőtt, a román elnökség idején fogadta el az antiszemitizmus egységesített meghatározását, amelyet akkor is méltányol, ha abba az Izraellel szembeni kritikát is belekódolták.

Amit Izrael sosem fog elfogadni, az a létezéshez való jogának megkérdőjelezése törvénytelen, a nemzetközi jogot szándékosan félreértelmező erőszakos cselekmények által – szögezte le Rivlin. Hangsúlyozta, hogy a zsidó nép nem az iszlámmal vagy az arab népekkel áll konfliktusban, hanem a terrorizmus sötét erőivel, a megsemmisítésére törő „terrorista iráni rezsimmel”, illetve annak libanoni és gázai szövetségeseivel harcol.

Rivlin elmondta: örül, hogy még államfői mandátuma lejárta előtt sikerült megszervezni bukaresti útját, amelyet a koronavírus-járvány miatt halasztottak el egy évvel.     

„Milyen jó, hogy olyan barátaink vannak, mint önök” – zárta beszédét az izraeli államfő, akinek szavait a román parlament törvényhozói a protokolláris tiszteletadáson túlmutató, percekig tartó tapssal köszöntek meg.

Anca Dragu, a szenátus, illetve Ludovic Orban, a képviselőház elnöke arról biztosította a vendéget, hogy Izrael a legközelebbi stratégiai partnere Romániának a Közel-Keleten, a román parlament pedig minden olyan kezdeményezést támogat, amely a két ország közeledését, együttműködésének további erősítését szolgálja.

Az izraeli államfő szerdán – Florin Cîțu miniszterelnökkel közösen – a parlament épületében megszervezett Románia-Izrael gazdasági fórumon vesz részt.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 9., 17:00
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Hm…az antimagyarizmus nem gond?Antigermanizmus?Anti-őshonos európaiak?,,Anti-keresztényizmus”?Ezeknek nincs is neve…le sem tudom írni helyesen…Ezek miért nem fontosak?Na ki van kinek a zsebében?Itt a válasz a cikkben.

  • User
    Dátum: 2021. június 10., 14:33
    ÉRTÉKELÉS: 3

    De azért a romákok szemrebbenés nélkü és nagy mennyiségbenl nyirták a zsidókat Moldvában és Beszaráibában is , de letagadták az egészet.

  • User
    Dátum: 2021. június 10., 17:37
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Én még emlékszem, hogy milyen méretű csomaggal indulhattak a reptérre, és miket hagytak itt Marosvásárhelyen, az államra hagyta – jelszóval. Az 50–es években történt, a lakásaikat pénzért és jutalomba adták, olyanoknak, akik a beolvasztást sikeresen művelik.