Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„Itt áll előttünk egy nagyszerű bajnok, aki nemcsak az öröm pillanatait, hanem felbecsülhetetlen értékű példát is nyújtott a románoknak. Kedves Simona Halep, ma a román állam legmagasabb rangú kitüntetését adományozom önnek a rangos wimbledoni trófea elhódítása iránti mély megbecsülés és értékelés, valamint eddigi rendkívüli pályafutása elismerésének jeléül. Mindössze 55 perc alatt a román tenisz történelmének fontos lapját írta Wimbledonban. Tehetsége, szenvedélye, elszántsága és kitartása által Románia első teniszezője, aki ezt a kitüntetést megkapta. Tiszta szívből gratulálok! (…) Simona Halep máris minden idők egyik legkedveltebb sportolója. A teniszen keresztül, amelyet annyira szenvedélyesen és odaadóan gyakorol, emberek millióit inspirálja a világ minden sarkából. Mi több, nagyon különleges módon érinti a gyermekek szívét, a bizalom és a bátorság magjait ülteti el bennük. A példa erejével ön a fiatal generáció nagyon értékes példaképe” – mondta az államfő az ünnepségen.
Klaus Johannis köszönetet mondott azért, hogy Halep elismerést szerzett Romániának és a román sportnak. Hangsúlyozta: Simona dicsősége teljes egészében őt és családját illeti meg.
„Kár, és nagy sajnálattal állapítom meg, hogy az ilyen tehetségek nem kapják meg az állami hatóságok megfelelő támogatását. A legjobb példa erre az, hogy Wimbledonban füves pályán győzött, olyan körülmények között, hogy Romániában egyetlen ilyen pálya sincs. Sok tehetséges gyermek feladja, vagy nem tud eredményt elérni, mert vagy hiányzik a pénzügyi támogatás, vagy nincs megfelelő edzési lehetőség. (.. .) Amikor ők elvesznek, mindannyian veszítünk, Románia veszít. Az ön által adott példa arra kell hogy késztesse a hatóságokat, hogy egy, a sportot támogató stratégián gondolkodjanak”- mondta Iohannis.
Az államfő sok sikert kívánt a sportolónak további karrierje során.
„Mától ha azt mondod, Halep, azt mondod, Románia, ha azt mondod, Románia, azt mondod: Halep” – zárta szavait Klaus Johannis, aki külön gratulált a sportoló szüleinek is.
Simona Halep megköszönte az államfőnek a kitüntetést.
„Nagy megtiszteltetés számomra és elismerés munkám iránt. (…) Remélem, hogy ezek az eredmények sok gyereket késztetnek arra, hogy örömüket leljék a sportban, amely segít fejlődni nemcsak a sportkarrieredben, hanem magánemberként is. (…) Nagyon izgatott vagyok, ez nehezebb, mint a wimbledoni döntő” – mondta a teniszező.
Halep köszönetet mondott a családjának, az edzőknek és az érte szurkoló románoknak.
Az ünnepségen jelen voltak Simona Halep szülei, valamint közeli barátai, köztük Ilie Năstase volt teniszező.
Klaus Johannis államfő pénteken írta alá azt a rendeletet, amellyel a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát ítéli oda Simona Halepnek.
Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint Halep a wimbledoni bajnoki cím elhódításáért, továbbá a sportolói pályafutása során elért rendkívüli eredmények, tehetsége, odaadása és professzionalizmusa elismeréseként részesül a kitüntetésben. Halep világszerte elismerést szerzett az országnak, és népszerűsíti a sportot a fiatalok körében, a fiatal sportológeneráció jelképe – áll még a közleményben.
(Agerpres)