Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis–Dăncilă találkozó

Johannis–Dăncilă találkozó Románia

Románia izraeli nagykövetségének esetleges Jeruzsálembe költöztetéséről egyeztetett tegnap Klaus Johannis államfő Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, írja az MTI.

 

Az elnöki hivatal közleménye szerint az általa kezdeményezett találkozón az államfő leszögezte: a román külpolitika kizárólag az ország érdekeit szolgálhatja, Románia pedig csak úgy őrizheti meg hitelét az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, a NATO-val és más stratégiai szövetségeseivel ápolt kapcsolatában, ha azonnal véget vet a külpolitikai eredetű belpolitikai feszültségnek. Johannis arra figyelmeztette a kormányt: vannak olyan átléphetetlen határvonalak a román külpolitikában, amelyeket politikai irányultságától függetlenül eddig egyetlen döntéshozó sem sértett meg. Az elnök szerint „aggodalmat és nyugtalanságot” szülne, ha a román külpolitika feladná kiegyensúlyozottságát, következetességét és kiszámíthatóságát.

A találkozóra Viorica Dăncilă kormányfőt Ana Birchall, Románia stratégiai partnerségekért felelős miniszterelnök-helyettese és Teodor Meleșcanu külügyminiszter is elkísérte. A megbeszélésen részt vevő kormánytagok is – az elnöki hivatal szerint – az állami intézmények közötti lojális együttműködés fontosságát hangsúlyozták. Dăncilă április végén izraeli látogatása előtt megerősítette: kormánya memorandumot fogadott el az izraeli román külképviselet áthelyezésének előkészítéséről. Az ország külpolitikájának kialakításában alkotmányos jogkörökkel rendelkező államfő elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy ilyen kényes kérdésben nem konzultáltak vele, magát a döntést elhamarkodottnak nevezte, és – egyebek mellett emiatt is – Dăncilă lemondását követelte.

Amint arról írtunk, Johannis egy múlt hétvégi sajtónyilatkozatából kiderült: az államfő azzal sem értett egyet, hogy a román külügyminisztérium csatlakozott azokhoz az országokhoz – Csehországhoz és Magyarországhoz –, amelyek vétójukkal megakadályozták, hogy az Európai Unió egységes nyilatkozatban ítélje el az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetését.

Kedd délután kiadott közleményében a kormány azt állította, hogy uniós fellépése a tavaly decemberi EU-csúcs „nyelvezetével és következtetéseivel” állt összhangban, a két egymás mellett élő állam – Izrael és Palesztina – létét elismerő válságkezelés melletti közös elkötelezettségét demonstrálta, és a békefolyamatot veszélyeztető egyoldalú lépések elkerülését célozta. A külügyminisztérium már korábban is jelezte, hogy „egyoldalúnak” tartja a kizárólag az amerikai nagykövetség kérdésére összpontosító uniós szövegjavaslatot. A kormány – a korábbi éles támadásoknál diplomatikusabb nyelvezettel – közleményében ismét jelezte: nem fogadja el, hogy az ország külpolitikája kizárólag az államfőre tartozik. Azt is megerősítette: kész együttműködni az elnöki hivatallal abban, hogy Románia kiegyensúlyozott és mérsékelt álláspontra helyezkedjék a közel-keleti kérdésben.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 16., 8:43
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ezzel az erovel a Krim felsziget visszacsatolasat Oroszorszaghoz is ugyanigy el kellene fogadja a vilag,hiszen az oroszok ott nem oldostek a civil lakossagot.Ott bekes nepszavazas dontotte el,hogy a felsziget visszacsatolodik Oroszorszaghoz.Es megis a vilag tobbi orszaga ezt mai napig agresszionak tartja es nem ismeri el,mikozben Palesztinaban folyik az oldokles,de Jeruzsalemet megis elismerjuk Izrael fovarosanak.Hat akkor,hogy is van ez? Ki is az agresszor itt valojaban?! Es kik a csatlosai,kinek?!

  • User
    Dátum: 2018. május 16., 8:33
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ezzel az erovel a Krim felsziget visszacsatolasat Oroszorszaghoz is ugyanigy el kellene fogadja a vilag,hiszen az oroszok ott nem oldostek a civil lakossagot.Ott bekes nepszavazas dontotte el,hogy a felsziget visszacsatolodik Oroszorszaghoz.Es megis a vilag tobbi orszaga ezt mai napig agresszionak tartja es nem ismeri el,mikozben Palesztinaban folyik az oldokles,de Jeruzsalemet megis elismerjuk Izrael fovarosanak.Hat akkor,hogy is van ez? Ki is az agresszor itt valojaban?! Es kik a csatlosai,kiknek?!

  • User
    Dátum: 2018. május 16., 10:29
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Azert meg egy kerdes nem hagy nyugton,ha a Hirmondosok nem haragusznak meg ram,hogy ennyit zavarom oket.Mi lenne ha a magyar orszaggyules holnap elhatarozna,hogy Magyarorszag fovarosat Budapestrol ,Kolozsvarra helyezik at es megkerik a vilag osszes nagykovetseget,hogy kezdjek meg az atkoltozest Budapestrol-Kolozsvarra.Vajon Dragneajek szabadkomuvesei itt is az elsok kozt akarnanak majd koltozkodni?! Hat ezt nagyon ketlem.De azert remelem,hogy kerdezni szabad.Vagy ilyen dolgokrol talan meg kerdezni sem szabad?!

  • User
    Dátum: 2018. május 16., 14:06
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Persze, hogy szabad kérdezni. Ugyanaz lenne, mintha a mongol országgyűlés elhatározná, hogy a fővárost Kievbe, a török országgyűlés, hogy a fővárost Belgrádba, a mexikói pedig a texasi Dallasba költöztesse. Esetleg a svédek Helsinkibe, a dánok Oslóba, a japánok Nankingba: újabb kérdésekre adnának esélyt, idő és energia úgy látszik, van. Ja, és a mórok fővárosa is lehetne újra Córdoba, esetleg Sevilla.