Ebben a tanévben már nem nyitják meg az iskolákat – jelentette be hétfőn Klaus Johannis államfő.
„Az a döntés született, hogy ebben a tanévben már nem nyitják meg az iskolákat. A tanulók, az egyetemisták már nem jelennek meg fizikailag az órákon” – közölte az államfő.
Hozzátette: a tanév hivatalosan június 12-én zárul, addig folytatódik az online tanítás.
„A tanulókat az eddig meglévő jegyeik alapján zárják le. Kivételes esetben még lehet ellenőrzést tartani” – magyarázta az államfő.
Kifejtette: ha megnyitották volna az iskolákat, abban az esetben sem sikerült volna betartani a társadalmi távolságtartás szabályait, ha a gyerekek több váltásban jártak volna.
Johannis szerint a döntés meghozatalakor figyelembe vették más európai országok tapasztalatát. Egy franciaországi tartományban például fertőzési góccá váltak az újra megnyílt iskolák, ugyanakkor sokfelé már döntést hoztak arról, hogy így zárják le a tanévet.
A végzős osztályok tanulói – a távolságtartási szabályok szigorú betartásával – június 2-a és 12-e között vehetnek részt felkészítőkön.
Az államfő szerint a felkészítők legtöbb két-három órát tartanak majd, egy teremben legtöbb tíz gyerek lehet.
Az államfő hozzátette, hogy az érettségi és a képességvizsgákat az eredeti program szerint kell megtartani, de a távolságtartási szabályok szigorú betartásával.
Klaus Johannis hétfőn a koronavírus-járvány kapcsán megbeszélést tartott a Cotroceni-palotában Ludovic Orban miniszterelnökkel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Monica Anisie tanügyminiszterrel, és Raed Arafattal, a katasztrófavédelmi ügyosztály vezetőjével.
(Agerpres)
És a szülők akik otthon kell maradjon a gyerekkel mert ugye 12 éven aluli gyermek egyedül nem maradhat otthon annak a szülőnek biztosítják e továbbra is a 75% os alapbért???