Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jövőre ismét nőhet a vonatjegyek ára

Jövőre ismét nőhet a vonatjegyek ára Románia

Amennyiben az infláció meredeken emelkedik, a Román Vasúttársaság személyszállító vállalata (CFR Călători) 2023-tól valószínűleg kénytelen lesz emelni az utazási jegyek árát, de ez attól is függ, hogy a vállalat milyen mértékű állami támogatást kap a következő évi költségvetésben – jelentette ki a vállalat vezérigazgatója a képviselőház szakbizottságában kedden lezajlott meghallgatása után.

Traian Preoteasa a sajtónak nyilatkozva rámutatott: a törvény értelmében az áremeléseket az inflációs ráta határozza meg, és a mutató az előrejelzések szerint év végére elérheti a 20%-ot. Az áremelés a jövő évi költségvetésben szereplő állami támogatás szintjétől is függ, tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy év végén a vállalatnak nem lesznek adósságai, viszont a becslések szerint 600 millió lejes vesztesége lesz az áram és az üzemanyag drágulása miatt. Míg tavaly havi 16 millió lejes villanyszámlája volt a vállalatnak, idén augusztusban már 42 millió lejre rúgott a számla.

Preoteasa azonban biztosított, hogy nem áll fenn annak a veszélye, hogy ne indítsák el a vonatokat.

A CFR Călători igazgatója azt is elmondta, hogy jövő évben hatályba fog lépni a vasutasok jogállásáról szóló törvény, amely nyomán nőni fognak a bérek. Nyomatékosította azonban, hogy a jogszabály nem 2023. január elsején lép érvénybe, hanem csak július elsején, amikor a jelenlegi kollektív munkaszerződés lejár.

(forrás: Agerpres, fotó: Pinti Attila)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás