Kelemen úr, ne dicsérje nekünk a bakkszász elnököt! A szászok soha nem szerették a magyarokat.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„Semmiféle titkos szövetkezés nem volt, és ezt Iohannis államelnök is tudta. (…) Beszéltem Iohannis elnökkel, és a jövőbe nézünk. Ez nem jelenti azt, hogy a múlt elfelejtődik, mintha mi sem történt volna, de jelenleg az a fontos, hogy lássuk, mit tehetünk együtt, ebben a koalícióban az országért. Tavaly még dilemmában voltam azt illetően, hogy Iohannis elnök kijelentése a PNL és a PSD között zajló politikai harc részét képezte-e, vagy pedig paradigmaváltás volt. Ma már elmondhatom, hogy véleményem szerint a politikai harc része volt, semmi több” – jelentette ki vasárnap Kelemen a Prima TV műsorában.
Arra a kérdésre, hogy hogyan lett mégis a Szövetség Klaus Iohannis államelnök partnere az elnöknek az RMDSZ-re és Erdélyre vonatkozó tavalyi kijelentéseit követően, Kelemen azt válaszolta, hogy az általa vezetett alakulat nem akar részt venni a román pártok között zajló háborúban, és ő bízik abban, hogy a jövőben hasonló dolgok nem fognak megismétlődni.
„A 30 év alatt, ahányszor csak a politikai harctéren bevetették ezeket a témákat, mi mindig azt mondtuk, hogy ez óriási tévedés, senki nem akarja Erdélyt eladni, elszakítani, (…) és mindig kértük politikus kollégáinkat, hogy találjanak más témákat, ne vigyenek bele minket a köztük zajló belső háborúba. A tavaly ez mégis újra megtörtént. Hinni szeretném, hogy ez soha nem fog újra megtörténni, (…) a politikai csatározásnak is bizonyos normális és elfogadható határokon belül kell zajlania” – fejtette ki Kelemen.
Az államfő 2020. április 29-én bírálta a Székelyföld autonómistatútumának tervezetét, hangsúlyozva, a Szociáldemokrata Párt segített az RMDSZ-nek abban, hogy átmenjen a javaslat a képviselőházon.
„Jó napot kívánok, PSD!’ – mondta akkor magyarul az elnök. – ‘Hihetetlen, kedves románok, hogy mi zajlik Románia Parlamentjében. A PSD segített az RMDSZ-nek, hogy átmenjen a képviselőházon egy olyan törvény, amely széles körű autonómiát biztosít Székelyföldnek. Hihetetlen, hova jutottunk ezzel a PSD-vel. Hihetetlen, milyen egyezségekre kerül sor a parlamentben. Miközben jómagam, a kormány és a többi hatóság az emberek életéért küzdünk, azért harcolunk, hogy szabaduljunk meg ettől a járványtól, a nagy PSD azért harcol a parlamenti titkos irodákban, hogy adja Erdélyt a magyaroknak. Jó napot, Ciolacu! Vajon mit ígért nektek Orbán Viktor Budapestről e megállapodásért cserében?” – fogalmazott az államfő a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.
Kelemen Hunor szeretné, hogy a jelenlegi koalíció 8 évig kormányon maradna, és azt is kifejtette, kizárt, hogy az elkövetkező négy évben a Szövetség törvényhozói bármiféle bizalmatlansági indítványt támogassanak.
Kelemen szerint egy kormány hosszú távon, 8, 10 év alatt tudna valójában érdemleges dolgokat megvalósítani, de legalább négy évig kell kormányon maradni, mert ha nem, az katasztrófa lenne az ország és mindenki számára.
„Egy dolgot biztosra tudok: stabil koalíciónk, stabil kormányunk van, amelynek politikai projektjét a parlament megszavazta, mennünk kell előre” – fejtette ki Kelemen.
A kormányfő-helyettes ugyanakkor hangsúlyozta, az elkövetkező négy évben a Szövetség törvényhozói semmiféle bizalmatlansági indítványt nem fognak támogatni.
„Amíg a koalíció tagjai vagyunk, semmiféle bizalmatlansági indítványt nem fogunk megszavazni, ezt soha nem is tettük. Négy évre készítettük a terveket” – szögezte le Kelemen.
(Agerpres)
Kelemen úr, ne dicsérje nekünk a bakkszász elnököt! A szászok soha nem szerették a magyarokat.
Az elnokur ahogy mondja, azislehet hogy ugyvan .
Hol van a gerincesség ?
Hol van a büszkeség.?
Szégyen erről még beszélni is Kelemen elvtárs ! Lassan kiderül, hogy még sajnalnunk kell az elnök úrat mert annyira nehéz dolga volt abban az időszakban .
Hunyorka!Ti is benne voltatok nyakig,de mivel csolánt osztottak nektek is,hát …nem is mondok(írok) semmit.
Mi koze a magyaroknak a partok kozotti csatarozasoknak ? Egy allamelnoknek , hogy lehet felhasznalni egy kisebbseget ilyen aljas modon. Ezen is tulmenoen egy szomszedos orszag miniszterelnoket is belekevrve. Vagy Kelemennek Orban Viktor csak akkor jo amikor a szovetsegert agital es nyomja a penzt Erdelybe? En nem vagyok annyira derulato , hogy ami 30 eve folyik ellenunk , az most hirtelen felbeszakad mert ok is reszt vesznek a kormanyzasban.Az RMDSZ lenyelte a bekat a zsiros falatokert!
Amíg nem állunk ki az igazunkért addig nemzetünk halálra van ítélve…hagyjuk magunkat sárba tiporni. Az RMDSZ mindig is a megalkuvás politikáját folytatta, vagyis ahogy igazlelkü elnökünk mondaná ”mi adunk nektek 5 lejt és ti befogjátok a pofátokot.
Aki a nèpet kèpviseli bàrmely intèzmèny èlèn ,az nem szabadna fajgyűlölő legyen! Ilyen kirohanàsèrt le kellett volna vàltani ès talàn meg is törtènt volna egy egèszsèges orszàgban!!!!
Mit vàrunk 1 egyszerű embertől?!😇