Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen: a politikai káosz véget ért, a kormánynak fontos reformokat kell felvállalnia

Kelemen: a politikai káosz véget ért, a kormánynak fontos reformokat kell felvállalnia Románia

Kelemen Hunor szerint az új kormány beiktatásával véget ért a politikai káosz, és a Ciucă-kabinet, a romániai politikában visszaáll valamiféle rend.

Hirdetés
Hirdetés

A Facebook-oldalán csütörtök este közzétett videoüzenetében azt mondta: sokan kérdezik, hogy miért lépett be az RMDSZ egy olyan koalícióba, amelynek nélküle is megvan a parlamenti többsége. „Erre nekünk egyetlenegy válaszunk van: a magyar közösség érdekeit a következő időszakban a kormány tagjaként hatékonyabban tudjuk képviselni, mint ellenzékben az AUR és az USR mellett” – jelentette ki a politikus.

Kelemen Hunor hangsúlyozta, az RMDSZ nem lesz „díszítőelem” ebben a koalícióban, a kormányra lépésének voltak feltételei. Megtartotta a minisztereit és a miniszterelnök-helyettesi tisztségét, valamint elfogadtatta a partnereivel, hogy a kormányprogramba bekerüljön minden olyan előírás, amely a 2020 decemberében beiktatott kormány programjában is szerepelt a nemzeti közösségek jogainak védelméről, a kisebbségi törvény elfogadásáról, a magyar nyelvű oktatás, az anyanyelv-használat védelméről. Emlékeztetett: nagyon sok településen most már kormányhatározattal biztosítják a zászló- és címerhasználati jogot, és ezt a munkát folytatni fogják.

A szövetségi elnök elmondta, a családvédelem és -támogatás az RMDSZ egyik legfontosabb célkitűzése. Ezért kezdeményezték azt, hogy az új kormányban legyen egy családtámogatással foglalkozó minisztérium. A kormányprogramba ugyanakkor beírták azokat a terveiket, amelyek jobb és kiszámíthatóbb életet biztosítanak: adókedvezményeket és adóleírást a többgyerekes családoknak, lakásvásárláshoz vagy lakásépítéshez támogatás a fiatal családoknak, autóvásárlási támogatás. 2022 januárjától ugyanakkor emelik a szociális juttatásokat, nyugdíjakat, a minimálbért és a gyereknevelési támogatást is. „Mindezt úgy sikerült tető alá hoznunk, hogy nem emelünk adókat, illetékeket a következő évben” – húzta alá.

Kelemen ugyanakkor úgy véli: egy közel 70 százalékos többséggel bíró kormánynak be kell vállalnia fontos reformokat is. Az RMDSZ szempontjából a legfontosabb az alkotmány revíziója – mindenekelőtt annak tisztázása, hogy milyen típusú köztársaság Románia. „Mi a parlamentáris köztársaság bevezetését fogjuk javasolni a partnereinknek” – jelentette ki.

A politikus szerint a következő időszakban is szükség lesz olyan intézkedésekre, amelyek lehetővé teszik minél több emberi élet megmentését, minél jobb kórházi feltételek biztosítását. Az intenzívterápiás ágyak számát szerinte tovább kell növelni.

A szövetségi elnök ugyanakkor nagyon bízik abban, hogy ez a koalíció meg tudja őrizni ezt a többséget és stabilitást nyújt az országnak, mert egy olyan lehetőség előtt áll, amelyre nem volt példa az elmúlt harminc évben: az újraépítési alapból 30 milliárd euró, az RMDSZ által kezdeményezett Anghel Saligny programból 10 milliárd euró áll települések, többek között a magyar közösségek fejlesztésére.

„Két dolgot biztosan állíthatok. Nem lesz könnyű dolgunk ebben a koalícióban, ugyanakkor bennünket továbbra is az egyenes beszéd fog jellemezni, és minden döntésünkkel a magyar közösség érdekeit fogjuk képviselni!” – fogalmazott videoüzenetében Kelemen Hunor.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 27., 6:14
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Azért lépett be ,mert jól tudnak nyalni.
    A zsíros bödön ott van.
    Szégyenletes ,még mondja védik a magyar érdekeket,heny mű ma hejet,teremtenek.
    Nézzék meg fiataljaink,hol vannak.
    Elvégzik a liceomott,és mennek , szóló szedni .stb Hányok tőletek.

    • User
      Dátum: 2021. november 29., 9:38
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Pontosan.Hozzáteném ,hogy a szétlopkodás mellett az ország vagyonának kiárusítása után is ott lóg a falon mint trófea!És amikor már a zsák aljára érnek ,előveszik az aduászt ,reformok!Tudju mit jelent ez a jelenkori politikusoknál …megszoritások és megszorítások…ez már elkezdödött az energia szolgáltatás téren!Jön.(de már van is) magas infláció, àremelkedések, munkanéküliség,elvándorlás stb.Előidéznek egy óriási válságot és utána jön a varázspálca amit reformnak neveznek.Jó nagyot ütnek vele.a nyakunkra ,megkérdezzük ,hát ez mi volt?’ Hát REFORM!