Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A történet alapját mindössze annyi képezi, hogy két személy jelentkezett a Kovászna megyei rendőrség alparancsnoki székének elfoglalására kiírt versenyvizsgára, és sejthetik: a kevésbé felkészült, de látszólag jó kapcsolatokkal rendelkező jelölt nyert. A video „bundázást” sejtet. Erre legyinthetnénk is: így megy ez az állami szférában, ha ismersz valakit jó, hanem hajó. Igen ám, de a sztorinak olyan sötét bugyrai vannak, hogy az olasz tévésorozatból ismert Cattani felügyelő is csak hümmögtetne hallatán.
A brassóiak inváziója
Picit térjünk el a ProLex videójától, és nézzük meg, mit írt 2018. október 3-án a newsbv.ro portál. Hogy miért is egy brassói hírportál cikke az érdekes? Mert a szomszédos megyéből valóságos invázió indult meg Háromszék irányába, többen pályázták meg az akkor meghirdetett parancsnoki széket.
A portál szerint miután a háromszéki parancsnok, Ion Popa nyugdíjba vonult, megkezdődött a „harc” a posztjáért, amire csak Brassóból hárman jelentkeztek. Az egyikük Liviu Pampu-Romanescu főfelügyelő volt (őt később ki is nevezték – szerk.), aki korábban Predeálon, utána a brassói bűnügyi nyomozó osztályon, majd a későbbiekben a főváros első kerülete egyik őrsén tevékenykedett. Egy másik jelölt a négyfalusi (Săcele) rendőrség parancsnoka, Bogdan Gabriel Badea volt. A négyfalusi rendőrség mundérja a newsbv.ro szerint eléggé megtépázott: egy csendőr erőszakot szenvedett a rendőrség épületén belül, Onelia Pescaru újságíró felgyújtott autója kapcsán pedig azt próbálták a rendőrök a kárvallottnak „javasolni”, hogy „fogadja el” a rövidzárlat meséjét, jóllehet tudni lehetett, hogy bűncselekmény történt.
Harmadik brassóiként Daniel Ivașcu (ő egyébként Pitești-en született – szerk.) nyújtotta be a dossziéját, aki akkor már kinevezett (ennek a később jelentősége lesz – szerk.) alparancsnok volt Háromszéken, korábban a szomszédos megye forgalmi osztályon dolgozott. Az sem volt mentes a botránytól: 2017-ben a vezetője, Claudiu Tămârjan és hat másik rendőr ellen eljárás indult, amiért megpróbáltak eltusolni egy 2012-ben történt balesetet (Ivașcu neve nem szerepelt közöttük, ő 2015 októberétől már nálunk tevékenykedett).
Ugyanakkor Eugen Palade is jelentkezett, aki akkor kinevezett rendőrparancsnokként tevékenykedett Kovászna megyében. Másodszorra próbálta megpályázni az állást, miután első alkalommal nem érte el a kötelező hetes jegyet. Jelentkezett volna még Florin Popa is, de ő nem indulhatott, mert akkor már nyílt konfliktusban állt Daniel Ivașcuval, és kivizsgálást indítottak ellene.
Hétszer nevezték ki
Elérkezünk az idei évhez (és egyúttal az említett videóhoz), amikor ismét megüresedett a rendőrség alparancsnoki széke, és versenyvizsgát írtak ki az elfoglalására. A videóban megszólal Vasile Lincu, a Pro Lex szakszervezet elnöke szerint „köztudott, hogy a rendőrségen, bizonyos funkciók betöltéséhez támogatás kell. Tehát jobb, ha nem is jelentkezel, ha nincs valaki mögötted. Akik e nélkül is beiratkoztak, a saját bőrükön tapasztalták ezt meg.” A video azt sugallja, hogy valami ilyesmi lehetett Daniel Ivaşcu főfelügyelő esetében is, akit a vezetőség pártfogásával hétszer (!) erősítettek meg kinevezett, vagyis nem versenyvizsgával elfoglalt alparancsnoki tisztségében. Vele szemben a támogatást nem élvező Popa Florin állt ki, akinek ugyan hiába van 26 év tapasztalata – ebből 18 év vezetői tisztségekben –, mégis elvérzett vetélytársával szemben.
Popa ellen egyébként több ízben rendeltek el kivizsgálást, így ellenőrző csoportok tanyáztak Kézdivásárhelyen mind Bukarestből, mind a megyeszékhelyről. „Olyan nyomás és terror nehezedett a kivizsgálók részéről még a beosztottjaira is, hogy az egyik munkatársa színinfarktust kapott” – meséli a videóban Ovidiu Comşa, a rendőrség korábbi jogtanácsosa.
Ivașcu többszöri kinevezése nem véletlen: mivel nem volt meg a kötelező, vezetői posztban eltöltött régisége, húzták az időt, hogy az meglegyen, Popát meg a sorozatos vegzálásokkal tartották távol attól, hogy a funkcióra egyáltalán jelentkezhessen. Végül hiábavalónak bizonyultak az ellene indított kivizsgálások, a bíróság neki adott igazat, így jelentkezhetett a 2019 májusában végre kihirdetett egyik, megüresedett alparancsnoki tisztségre; a versenyvizsgát 20-án meg is tartották.
A vizsga: csupa móka és kacagás
A ProLex videójában itt már bevágás is megjelenik a „versenyvizsgáról”. Ivașcunak gyakorlatilag a szájába adják a válaszokat, Popa hiába válaszolt a kérdésekre, mégis az ellenfelét „díjazta” a Liviu Pampu-Romanescu főfelügyelő, Apreutesei Victor Wili (a román rendőrség parancsnokhelyettese), Doru Antonio Marinciu (a román rendőrség bűnügyi osztályának az igazgatója) összetételű bizottság. Pampu-Romanescu jelenléte erkölcsileg nagyon megkérdőjelezhető, hiszen gyakorlatilag a kinevezett beosztottját vizsgáztatta.
A mioritikus történet itt akár véget is érhetne. Csakhogy – lehet, véletlen egybeesés, ám – alighogy a videó megjelent a világhálón, és az egész román sajtó lecsapott a nem mindennapi (?) történetre (illetve Popa is jelezte a rendőrség főparancsnokságának az ellene indított lejáratási hadjáratot), Liviu Pampu-Romanescu főfelügyelőt áthelyezték Bukarestbe. Helyére pedig nem mást neveztek ki megbízással (!), mint Ivașcu Marius-Daniel főfelügyelőt, aki alatt alparancsnoki széke így jóformán meg sem melegedett, nyomban feljebb lépett. A Kovászna megyei rendőrség honlapja szerint jelenleg a menedzseri csapatban rajta kívül még egy személy van: a szintén Brassóban született, Háromszéken 2002-től tevékenykedő (2002 és 2005 között Kézdivásárhelyen – szerk.) Tudor Nicolae Mihai, aki szintén megbízás alapján tölti be az alparancsnoki tisztséget.
A cikkek, videók alatt kommentelők kivétel nélkül Popa Florin pártját fogják, meglátásuk szerint a rendőrség nem működőképes, egy korrupcióval feltöltött intézmény, amelyet még mindig átitat a kommunizmusból átörökített rokonizmus – az inkompetencia, a hozzá nem értés mellett, ami nagyban hozzájárul, hogy a caracali ügyhöz hasonló esetek megtörténhessenek.
A Székely Hírmondó érdeklődésére Ghirdă Mădălina-Ioana, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője kifejtette, Ivașcu főfelügyelő nem kívánja kommentálni a személyét érintő vádakat.