Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Litvánia elnökét katonai tiszteletadással fogadták az elnöki palotánál.
A román küldöttség tagjai között van Bogdan Aurescu külügyminiszter, valamint Luminiţa Odobescu, Ligia Deca, Delia Dinu, Daniela Bârsan elnöki tanácsosok.
A két elnök négyszemközti és hivatalos megbeszéléseket folytat, majd közös sajtótájékoztatót tart.
Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint a két államfő közötti megbeszélések a román-litván kapcsolatok fejlesztésére és elmélyítésére, illetve az Ukrajna elleni orosz agresszió nyomán kialakult biztonsági helyzet miatti szoros együttműködés folytatására fognak összpontosítani.
A két államfő megvitatja a kétoldalú együttműködés fejlesztésének módjait, a kereskedelem fellendítésére, a digitális területen kínálkozó lehetőségek kiaknázására és az energiabiztonság megerősítésére összpontosítva.
Megbeszélést folytatnak az Ukrajna és az ukrán menekültek további támogatását célzó intézkedésekről, a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, valamint a NATO madridi csúcstalálkozóját előkészítő álláspontok összehangolásáról.
Tárgyalni terveznek ugyanakkor a Moldovai Köztársaságnak nyújtható aktív támogatásról – tájékoztatott még a hivatal.
Ukrajna területi integritásának helyreállítása az egyetlen elfogadható lehetőség az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokon – jelentette ki Klaus Iohannis államelnök pénteken.
A román államfő litván hivatali kollégáját, Gitanas Nausedát fogadta pénteken a Cotroceni-palotában.
A találkozót követő nyilatkozatában Iohannis elmondta, a megbeszélés középpontjában az Orosz Föderáció Ukrajna elleni háborúja volt, amely az elmúlt évtizedek legsúlyosabb biztonsági válságát idézte elő, és számos következményekkel jár.
„Megvitattuk, hogyan tudjuk a legjobban támogatni a háború elől menekülő személyeket, kiemelve Romániának ez ügyben tett erőfeszítéseit, beleértve a suceavai humanitárius központot. Felidéztem, hogy Románia támogatja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság alaposan kivizsgálja az orosz csapatok által elkövetett háborús bűnöket. Ami az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokat illeti, azoknak Ukrajna területi integritásának helyreállításához kell vezetniük, ez az egyetlen elfogadható, a nemzetközi joggal és az euroatlanti biztonsági érdekekkel összhangban levő megoldás” – nyilatkozta Iohannis.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Románia támogatja az Oroszországgal szemben elfogadott szankciócsomag súlyosbítását, és hozzátette, hogy az országoknak továbbra is összehangoltan kell cselekedniük ezen a téren.
Románia megbízható szövetségese Litvániának a NATO-ban és fontos partnere az Európai Unióban – jelentette ki bukaresti látogatásán Gitanas Nauseda litván elnök.
A litván államfőt Klaus Iohannis elnök fogadta a Cotroceni-palotában, és a találkozó után közösen nyilatkoztak a sajtónak.
„A jelenlegi helyzetben kiemelkedő fontosságú a partnerekkel és szövetségeseinkkel való kapcsolattartás. Szilárd meggyőződésem, hogy az egység és a koordináció az erősségünk. Románia megbízható szövetségese Litvániának a NATO-ban és fontos partnere az Európai Unióban. Az együttműködésünk elengedhetetlen a NATO keleti szárnyának biztonsága megerősítéséhez. Hálásak vagyunk Románia hozzájárulásáért a litvániai missziók megerősítéséhez, és köszönetet mondunk Iohannis elnök úrnak a vadászgépekért, amelyek 2023-ban visszatérnek a Balti térségbe, védelmi feladatokat ellátni” – nyilatkozta a litván államfő.
Hozzátette, megvitatták a közelgő madridi NATO-csúcstalálkozó célkitűzéseit is. Elmondta, olyan katonai válaszlehetőségekkel kapcsolatos ambícióik vannak, amelyek jelentősen megerősítik a NATO keleti szárnyának védelmét.
Nauseda szerint abban is egyetértettek, hogy továbbra is támogatni kell Ukrajnát a szabadságért és szuverenitásért folytatott harcában. Politikai, katonai és diplomáciai segítségre van szükség – hangsúlyozta. Azt is megemlítette, hogy támogatják Ukrajna EU-hoz való csatlakozását.
Fokozni kell az erőfeszítéseket, hogy nagyobb nemzetközi nyomást gyakoroljanak Oroszországra – mutatott rá Litvánia elnöke.
„Az orosz hadsereg által elkövetett szörnyű háborús bűnök nem maradhatnak büntetlenül. Oroszországnak meg kell fizetnie ezekért. Szigorú embargóra és szankciókra van szükség az orosz propaganda ellen, de Fehéroroszország ellen is az Ukrajna elleni háborúban játszott szerepe miatt” – nyomatékosította Nauseda.
Megemlítette, szombaton a Moldovai Köztársaságba is ellátogat; véleménye szerint ennek az országnak is fokozott támogatást kell nyújtani, hogy meg tudjon küzdeni a nagy számú ukrán menekülttel. Hozzátette: Németországgal és Franciaországgal egyetemben Litvánia is támogatja Románia kezdeményezését ezen a téren.
„Régiónk stabilitása az egységünktől, a cselekvésünk összehangolására való képességünktől és az általunk képviselt értékek fenntartása iránti elkötelezettségünktől függ. Meggyőződésem, hogy együtt erősebbek leszünk” – szögezte még le a litván államfő.
Gitanas Nauseda litván elnökkel folytatott megbeszélést pénteken Nicolae Ciucă miniszterelnök a Victoria-palotában.
A felek megvitatták az ukrajnai helyzetet, valamint annak hatását az európai energetikai ágazatra, és szó esett az Oroszországgal szembeni közös szankciók szükségességéről is.
A kormány közleménye szerint a miniszterelnök elmondta, hogy Románia hozzájárul a NATO keleti szárnyának biztonságához, többek közt azzal, hogy részt vesz a NATO 2023-ban kezdődő légi járőrszolgálatában a Balti térségben.
A két közjogi méltóság egyetértett abban, hogy az Európai Unió államainak diverzifikálniuk kell az energiaforrásokat az Unió energetikai függetlenedése érdekében, és az összekapcsolhatóság javításán kell dolgozniuk.
A román kormányfő ismertette Románia atomenergiával kapcsolatos tapasztalatait, és kijelentette, hogy Románia kész együttműködni Litvániával ezen a téren.
Nicolae Ciucă ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Moldovai Köztársaságnak nagy szüksége van anyagi segítségre a menekülthullám kezeléséhez és az energetikai biztonság megteremtéséhez.
A román miniszterelnök megerősítette, hogy Románia támogatja a Moldovai Köztársaság, Ukrajna és Grúzia csatlakozási törekvéseit.
(Agerpres)