Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Klaus Iohannis: lejárt a politikai belharcok ideje a PNL-ben

Klaus Iohannis: lejárt a politikai belharcok ideje a PNL-ben Románia

Lejárt a politikai belharcok ideje a Nemzeti Liberális Pártban (PNL), az alakulat jelenlegi vezetősége képes biztosítani a kompetens kormányzást, növelve ezáltal a párt esélyeit arra, hogy sikeresen szerepeljen a 2024-es választásokon – jelentette ki Klaus Iohannis államfő a PNL alapításának 147. évfordulója alkalmából szervezett keddi eseményen.

Hirdetés
Hirdetés

Az államfő rámutatott, Nicolae Ciucă a tagok szilárd többségének támogatásával nyerte el a pártelnöki tisztséget a legutóbbi választáson, így megvalósulhatott, hogy a PNL vezetője legyen az ország miniszterelnöke.

„Az abszolút prioritás most az, hogy hatékonyan kezeljük a súlyos válsághelyzeteket, amelyekkel szembe kell néznünk, és a legjobb intézkedéseket hozzuk a lakosság támogatására” – fogalmazott.

Hozzátette, 2014-ben, amikor első ízben államfővé választották, elváltak az útjai a PNL-től, de mindig kölcsönösen kitartottak egymás mellett, és közösen sokat tettek a romániai demokrácia megerősítéséért, az ország fejlődéséért.

Iohannis szerint a modern Románia sorsa szorosan összefonódik a PNL sorsával, „a román társadalom reformjához döntő módon hozzájáruló vizionárius vezetőinek bátorságával és bölcsességével”. A PNL ugyanaz az erős párt marad, amely nem adta fel doktrínáját, hitvallását és az általa vallott értékeket – tette hozzá, hangsúlyozva, ezt bizonyítja az is, hogy a koronavírus-járvány, majd az ukrajnai háború előidézte válsághelyzet ellenére bátran felvállalta a kormányzást.

Az elmúlt időszak kihívásainak megfelelő kezelése érdekében a stabilitás biztosítása volt a fő szempont a döntések meghozatalakor, a nehéz idők „a sorok összezárását”, az eltérő politikai nézeteket vallók közötti összefogást tették szükségessé, „ez azonban távolról sem jelenti a liberális elvekről való lemondást” – nyomatékosította Iohannis.

Nicolae Ciucă pártelnök az eseményen mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Liberális Párt az egyetlen olyan nagy nemzeti párt, amely a gazdasági és politikai liberalizmust támogatja, garantálja a kormányzati stabilitást, a gazdasági fejlődést és a mértéktartást a kormányzásban.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás