Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Komolyabb mozgósítást kér a szállítási miniszter az erdélyi autópályán dolgozó építőktől

Komolyabb mozgósítást kér a szállítási miniszter az erdélyi autópályán dolgozó építőktől Románia

A szállításügyi miniszter komolyabb mozgósítást kér az erdélyi autópálya Radnót és Maroskece, illetve Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszán dolgozó építőktől. Răzvan Cuc ugyanakkor „elfogadhatónak” nevezte a munkálatok menetét.

A tárcavezető – aki szerdán ellátogatott a munkálatok helyszínére – azt ígérte, hetente ellenőrizni fogja, milyen ütemben halad az összesen 33,5 kilométer hosszú sztrádaszakasz építése.

Elmondta: március 23-ától szombatonként minden héten beszámol arról, hogy melyik autópályán hol tartanak a munkálatok.

Az Aranyosgyéres-Marosvásárhely autópályát négy szakaszra osztották. A Nyárádtő és Marosugra közötti 10,1 kilométer hosszú, a Marosugra és Radnót közötti 3,6 kilométer, a Radnót és Maroskece közötti 17,9 kilométer, a Maroskece és Aranyosgyéres közötti pedig 15,6 kilométer hosszan húzódik. A Nyárádtő-Radnót szakaszt decemberben adták át a forgalomnak.

A munkálatokat év végéig kell befejezni. A költségek 75 százalékát a nagy infrastrukturális országos programból (POIM), 25 százalékát pedig állami költségvetésből fedezik.

Hirdetés
Hirdetés

Módosítaná a közbeszerzési törvényt

Módosító javaslatot terjeszt elő a közbeszerzési törvényhez Răzvan Cuc. A szállítási miniszter azt szeretné elérni, hogy olyan cég ne fellebbezhessen meg egy közbeszerzési eljárást, amelyik nem vett részt a liciten.

Ezt maga a tárcavezető mondta szerdán, miután egy külső cég által benyújtott fellebbezés miatt a bíróság semmissé nyilvánította a Craiova-Piteşti gyorsforgalmi út két szakaszára kiírt licitet.

Cuc szerint elfogadhatatlan, hogy beruházások akár egy-két évet is csússzanak, mert vannak olyan cégek, „amelyek így gondolják, hogy viszonyulniuk kell a munkához”.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás