A korreláció nem implikál kauzalitást. Ebbe a csapdába az emberek nagy része beleesik.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A legalacsonyabb átoltottsági arányt Suceava megyében (20,6%) regisztrálják, amelyet a világjárvány kezdetén, a COVID-19-es megbetegedések magas száma miatt „Románia Lombardiájának” neveztek. Ezután következik Giurgiu 21,07%-kal és Kovászna megye 21,88%-kal.
17 megyében az oltási arány 30% és 40% közötti, a többi megyében pedig 20% és 30% között van.
A megyék toplistája, a beoltottak százalékos arányát tekintve:
Kolozs – 47.85
Szeben – 40.96
Konstanca – 39.82
Temes – 38.95
Brassó – 37.96
Ilfov – 36.68
Fehér — 35
Prahova — 33.44
Maros — 34.16
Szilágy — 34.16
Dolj — 33.23
Vâlcea — 32.44
Szatmár — 33.42
Hunyad — 32.19
Tulcea — 32.3
Iași — 31.82
Galați — 30.68
Beszterce-Naszód — 31.28
Máramaros — 30.45
Argeș — 29.47
Krassó-Szörény — 29.24
Bihar — 29.87
Arad — 29.55
Dâmbovița — 28.65
Gorj — 27.87
Ialomița — 28.66
Călărași — 27.41
Olt — 26.45
Teleorman — 25.76
Neamț — 26.15
Hargita — 26.05
Brăila — 25.33
Buzău — 25.51
Mehedinți — 24.43
Vaslui — 25.13
Vrancea — 23.14
Botoșani — 22.34
Bákó — 22.52
Kovászna — 21.88
Giurgiu — 21.07
Suceava — 20.6
(Hotnews.ro)
A korreláció nem implikál kauzalitást. Ebbe a csapdába az emberek nagy része beleesik.
Lenne szíves elMAGYARázni, hogy mitesakar mondani? Mert így marha tudományosan hangzik, de az átlagember számára érthetetlen.
Ha csak bemásolta volna amit írtam a Google-be rögtön okosabb lett volna. Azért írtam így, mert így nevezik. KB. a hasonulás nem jelent ok-okozati összefüggést. Magyarázat és példák itt https://vedooltas.blog.hu/2012/09/05/a_korrelacio_nem_implikal_kauzalitast. Nem covid, de ez is védőoltással kapcsolatban íródott. Ezelőtt 9 évvel.
Tevedes! Bukarestben nem azert van tobb fertozott, mert tobb az oltott, hanem mert: 1) nagyobb a nepsuruseg, ami jobban kedvez a fertozes terjedesenek. 2) Nagyobb a lakossag mobilitasa, nagyobb mertekben hasznalnak tomegkozlekedest (metro, villamos, buszok), tomegrendezvenyek, sport es kulturalis esemenyek nagyobb szamu resztvevovel zajlanak. 3) Magasabb szamu tesztet vegeznek lakossagaranyosan. Es igy tovabb, de semmikepp nincs az oltassal osszefuggesben. Ha ugy lenne, akkor Magyarorszagon, vagy Nemetorszagban, Angliaban, stb. a fertozottek szama az egekben lenne mar, hiszen ott magasabb az atoltottsag. Nem meglepo modon Europaban Romaniat sujtja a negyedik hullam a legjobban es ez az alacsony atoltottsagnak koszonheto.
Esetszám csökkenést a legalább 80%-os átoltottság mellett várható. Ez sehol sem teljesül. Addig nem releváns, hogy ott van több beteg, ahol a legtöbb oltott. Azért van több beteg, mert ezeken a területeken nagyobb a zsúfoltság, rosszabb a fegyelem és nem az oltás miatt. Sajnos a legjobb oltási statisztikával rendelkező fővárosban sem elég az oltott az esetszám látványos csökkentéséhez.
Há például Olaszországban már 80% fölött van az átoltotság, s vidáman éldegélnek. Egykor náluk volt a legnagyobb jajgatás.
Tesztelesbol is hatulrol az elsok vagyunk
A gazdasagi mutatói ,a nép jólét ,az életszínvonal ,a munkahelyek es meg sok mindenben kullog Kovaszna megye .
Nagyon érdekes, ahol a PSD és az RMDSZ szavazók vannak többségben ott a legalacsonyabb az oltottság. Nem csoda, hogy ezek a megyék a legfejlettebek, ebbol is kitűnik,hogy itt a legmagasabb az intelligencia hányados.
Brassóban mindenhol kötelező a maszkviselés… akkor miről beszélünk?
Mi itt jól megvagyunk, akinek nem tetszik lehet átköltözni más, jobb mutatóval rendelkező megyébe, legyen az gazdasági vagy oltási…
Most nehogy te kezdd el küldözgetni az embereket a megyéből elfele, macskajancsikám!!!
A legtöbb fertőzött sorrendje is ugyanez. Akkor hogy is állunk?
Rosszul.
,,A megyéből elfele”…tájidegen vagy, barátom!Mindig ajvékolsz,mintha szégyellnéd, hogy itt laksz,mert hogy nem itt születtél, az biztos!Szidod a székelyeket, mintha mindenről ők tehetnének:a pityókától a tejig mindent áron alul kell eladjanak és a piacon dupla áron kell vásároljanak regáti portékát. És nem a dolgos,munkába járó emberek tehetnek az alacsony bérekért, hanem a magadfajták. Errefelé nincsenek macskajancsik, ahonnan jöttél ott talán igen. És vissza lehet oda menni!
Már bocsánat, üknagyszüleim is vannak Sepsiszentgyörgyi temetőben. Olvastam, sokfele jártam, már nézd el nekem, hogy olyan szavakat használok, amelyeket esetleg nem ismersz…
Ott nagy az esetszám,ahol a legtöbb oltott van,ez tagadhatatlan statisztika…és senki nem válaszol arra a kérdésre sem,hogy roma testvéreinket miért hagyják ki mindennemű,,oltakozási”kampányból.Az is tabu, hogy miért nem oltják a migŕánsokat?