Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közel 30 százalékkal többen haltak meg tavaly Romániában, mint a járvány előtti utolsó évben

Közel 30 százalékkal többen haltak meg tavaly Romániában, mint a járvány előtti utolsó évben Románia

28,8, százalékkal többen haltak meg, és 4,4 százalékkal kevesebben születtek tavaly Romániában, mint 2019-ben, a járvány előtti utolsó évben – közölte kedden a tavalyi előzetes népmozgalmi adatokról készített elemzésében az Erdélystat.ro statisztikai portál.

Hirdetés
Hirdetés

Az elemzés szerint a koronavírus-járvány – a hivatalos statisztika szerint – 2021-ben 43 ezer ember életét követelte, ám a halálozások száma ennél többel növekedett. „Ezek az adatok arra utalnak, hogy a járvány közvetett hatása a lakosság egészségi állapotára és a halálozások alakulására akár nagyobb mértékű lehet, mint a Covid-19 betegségre visszavezethető halálozás. A halálozások száma a március-áprilisi és az október-novemberi időszakban volt kiugró mértékű, a „szokásosnak” mintegy duplája. Az október-novemberi időszak – amikor az éves halálozás negyedrészét jegyezték – egybeesett a koronavírus-járvány negyedik hullámával.     Az elemzés a megyei bontású adatok alapján megállapította: Erdélyben az országos átlagnál is nagyobb arányban növekedett az elhalálozások száma, és csökkent a születéseké.

Az Erdélyben regisztrált 109 321 elhalálozás harminc százalékkal magasabb a 2019-es, és 12 százalékkal a 2020-as adatnál. A történelmi régióban tavaly csak 62 638 gyermek született, ami hat százalékkal kevesebb a 2019-es adatnál, és egy ezrelékkel kevesebb a 2020-asnál. Amint az elemzők megállapították: a halálozások nagymértékű emelkedése következtében az erdélyi természetes fogyás 33,7 százalékkal gyorsult az elmúlt évben. Míg 2020-ban 35 ezer főt tett ki a halálozások és a születések különbsége, 2021-ben már 46,7 ezres volt ez a különbség.

Erdélyben tavaly 38 270 házasságot kötöttek, ami 38,1 százalékkal nagyobb az előző évi adatnál, azonban 11,6 százalékkal elmarad a járvány előtti utolsó év értékétől.

Amint az elemzők megállapították: a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben az elhalálozások az erdélyi minta szerint alakultak. A születéseknél és a házasságkötéseknél azonban különbség mutatkozik. Székelyföldön tavaly 1,5 százalékkal több gyermek született, mint egy évvel korábban, de a születések száma ott is 6,6 százalékkal kevesebb volt, mint 2019-ben. Tavaly Székelyföldön 54,7 százalékkal több házasságot kötöttek, mint 2020-ban, de a házasságkötések száma így is 6,6 százalékkal elmaradt a járvány előtti 2019-es év számától.

Az elemzés készítői arra hívták fel a figyelmet, hogy a román statisztikai hivatal előzetes adatait vették figyelembe, és elsősorban a születéseknél változhatnak még az adatok a késve anyakönyvezett gyermekek miatt.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások