Jelentős regionális eltérések vannak Romániában a Covid-halálozásoknak a fertőzésekhez viszonyított aránya tekintetében: Krassó-Szörény és Hargita megyében négyszer nagyobb arányban haltak meg a koronavírussal diagnosztizált betegek, mint Bukarestben és a fővárost övező Ilfov megyében – tudta meg a Hotnews.ro hírportál.
A portál csütörtökön tette közzé a halálozási ráta megyei bontású adatait, amelyeket a stratégiai kommunikációs csoport (GCS) bocsátott rendelkezésére. Két nappal korábban a lap az ország 41 megyéjének és a fővárosnak az átoltottsági adatait is megszerezte az oltási kampányt koordináló országos bizottságtól (CNCAV).
Ezekre alapozva a Hotnews az egyes megyék eltérő halálozási rátáját az átoltottsági szinttel is összefüggésbe hozta, rámutatva egyebek mellett, hogy a legalacsonyabb (26 százalékos) átoltottságú Suceava megye a halálozási listán is a legrosszabbak között van.
Országos szinten az ötvenezerhez közelít a járvány kezdete óta regisztrált Covid-halálesetek száma, míg a hivatalosan diagnosztizált fertőzéseké meghaladta az 1 millió 685 ezret. Eszerint Romániában a regisztrált fertőzöttek csaknem három (2,93) százaléka vesztette életét.
Az egyes térségek között azonban jelentős eltérések vannak: Krassó-Szörény megyében 5,66, Hargita megyében 5,47, Suceava megyében 5,22 százalékos a fertőzöttek halálozási rátája, míg Ilfov megyében 1,05, Bukarestben, Kolozs megyében és Konstanca megyében pedig 1,49 százalékos.
Bukarestben és abban a négy megyében, ahol a halálozási ráta két százalék alatti, az átlagos átoltottság a 49 százalékot közelíti. Abban a hat megyében, ahol a koronavírussal diagnosztizált betegek több mint öt százaléka meghalt, az átlagos átoltottság nem éri el 34 százalékot.
Romániában eddig 7 millió 147 ezer lakos, a beoltható (12 év feletti) lakosság 42 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást.
A Hotnews által publikált megyei bontásból kiderült, hogy abban a hét megyében, ahol (november 1-jéig) az átoltottság meghaladta a 45 százalékot, a fertőzöttek 2,2 százaléka halt meg, míg abban a hat megyében, ahol az átoltottság nem érte el a 30 százalékot, több mint másfélszer magasabb, 3,9 százalékos a halálozási ráta.
A magyar többségű megyékben az átoltottság jelentősen elmarad az országos átlagtól: Kovászna megye utolsó előtti 26,6 százalékos, míg Hargita megye hátulról a hetedik a rangsorban 32,3 százalékos (a beoltható lakosság számához viszonyított) átoltottsággal.
(MTI)
Csíkszereda utcáin, húsvétkor népviseletben kígyózó pedáns, fegyelmezettségből példát mutató székelyek látványa, amely elnyerte az ország elismerését ….. Jövőben nem ártana ha felsorakoztatnának annyi szimbolikus koporsót is, ahányan meghaltak és meghalnak még ebben a térségben csak a járvány harmadik hulláma kezdetétől számitva.