Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lassul, de még nem tetőzött a járvány negyedik hulláma

Lassul, de még nem tetőzött a járvány negyedik hulláma Románia

Tíz százalékkal több koronavírusos fertőzöttet diagnosztizáltak a vasárnap véget érő héten az előző héthez viszonyítva, ami azt jelzi, hogy – immár második hete – lassul a fertőzés terjedésének üteme, de még nem tetőzött a járvány negyedik hulláma Romániában.

Hirdetés
Hirdetés

Az országban ugyanakkor az elhalálozások száma még mindig 25 százalékkal növekedett az előző héthez képest, és lakosságarányosan világviszonylatban továbbra is Romániában szedi a legtöbb áldozatot a járvány.

Romániában most először azonosítottak több mint 100 ezer koronavírus-fertőzöttet egyetlen héten. Ez 10,8 százalékkal haladja meg a fertőzöttek előző heti számát. A múlt vasárnap (október 10-én) véget ért héten csaknem 27 százalékos volt a növekmény, míg azt megelőzően július közepe óta hétről hétre átlagosan hatvan százalékkal nőtt az új fertőzöttek száma a megelőző héthez képest.

A legmeredekebben szeptember közepén emelkedett a járványgörbe Romániában: a szeptember 20-án véget ért héten csaknem 90 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma.

Ebben az ütemben a szeptember 8-a óta eltelt alig több mint egy hónap alatt megtízszereződött, illetve az augusztus elseje óta eltelt két és fél hónap alatt megszázszorozódott a fertőzöttek száma. 

A koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhalálozottak száma – a fertőzöttségi görbét egy-két hét késéssel követve, annál alig kisebb mértékben – ebben az időszakban átlagosan heti 50 százalékkal növekedett.

Romániában az elmúlt héten 2350 koronavírusos beteg haláláról számoltak be a hatóságok: ezzel az ország továbbra is (október elseje óta) az első helyen áll a világban az egymillió lakosra jutó Covid-halálesetek számának tekintetében.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem által közölt nemzetközi adatok sorában az egy hét alatt elhunyt betegek abszolút számának tekintetében Románia a harmadik helyen áll a jóval népesebb Egyesült Államok (11 500 haláleset) és Oroszország (6700 haláleset) után.

Romániában az előző két hét esetszámai alapján jelenleg napi 13 400 új fertőzött számít átlagosnak: ehhez képest vasárnap (a szokásosnál jóval kevesebb teszt kiértékelése alapján) „csak” 11 500 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Az utóbbi napon 299 koronavírusos beteg halt meg, ez néhány százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot.

A szakemberek arra számítanak, hogy az esetszámok – ha lassúbb ütemben is, de – tovább emelkednek, pedig az egészségügyi rendszer a mostani leterheltséggel is alig tud megbirkózni. A kórházakban már csaknem 19 ezer koronavírusos beteget ápolnak, közülük vasárnap 1750-nek jutott hely az intenzív terápián. Azt nem tudni, hány betegnek lenne még rá szüksége, hiszen napok óta nincs már szabad ágy, a sürgősségi ügyeleteken várakoztatják a súlyos betegeket.

A belügyminiszter által „kritikusnak” minősített helyzetet a hatóságok az alacsony átoltottságnak tulajdonítják. Romániában szombaton haladta meg a 35 százalékot az első adag oltást megkapók aránya a beoltható – 12 év feletti – lakosság körében, a közvélemény-kutatások szerint azonban a lakosság 60 százalékának nem is áll szándékában beoltatni magát.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. október 18., 10:06
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Na ez is valami, van amiben elsők vagyunk a világon. Hazudozni, abban evek óta, félrevezetni a tarsadalmat abban szintén, korrupcióban és a „gyors” ütemű autópálya építésben, szintén elsők között kell legyünk!