Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lemondott az USR éléről a négy hónapja pártelnökké választott Dacian Cioloș

Lemondott az USR éléről a négy hónapja pártelnökké választott Dacian Cioloș Románia

Lemondott a tavaly ősszel ellenzékbe vonult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) éléről hétfőn az alig négy hónapja pártelnökké választott Dacian Ciolol európai parlamenti képviselő.

Hirdetés
Hirdetés

Cioloș azt követően nyújtotta be lemondását, hogy a pártvezetés 14-11 arányban leszavazta az általa javasolt, a kollektív döntéshozatal átszervezését célzó reformcsomagot. A pártelnök árnyékkormány felállítását és az alapszabály módosítását kezdeményezte, a civil szervezetek és a vállalkozói szféra képviselőinek is helyet akart biztosítani a pártvezetésben, amelyet kritikusai a döntéshozatal „kiszervezésének” minősítettek és leszavaztak.

Hétfő esti sajtótájékoztatóján a politikus azt is közölte, hogy a továbbiakban nem kíván indulni újabb elnöki mandátumért. „Nincs semmi értelme” – jegyezte meg.

Cioloş elmondta, hogy elnökké választásakor a USR modernizálását tűzte ki célul, és ehhez a 24 tagú országos elnökség támogatására lett volna szüksége. Azért mondott le, mert ezt a támogatást nem kapta meg a párt vezetőtestületétől.

Emlékeztetett: tavaly arra kérte a tisztújító kongresszus előtt Dan Barnát, hogy mindketten lépjenek hátra, ne pályázzák meg az elnöki tisztséget, mert ezzel esélyt adnak a párt „regenerálódására”. Mint mondta, az USR jelenlegi alelnöke nem hallgatott rá, s ennek néhány hónappal később megmutatkozott az eredménye. „Remélem, a kollégáim kellően bölcsek ahhoz, hogy a párt túl tudjon lépni ezen a helyzeten” – tette hozzá.

Cioloş beszámolt arról is, hogy rendszeresen 11-14-es eredménnyel zárultak a szavazások az USR-t érintő döntésekről az alakulat vezetőtestületében. Ez szerinte arra utal, hogy „nehezen áthidalható szakadék” keletkezett a pártban. Úgy fogalmazott: nem azt fájlalja, hogy nem tudta érvényesíteni az akaratát, csak nem hisz már abban, hogy együtt tud működni azokkal, akik nem támogatták a megválasztását a tisztújító kongresszuson.

A politikus leszögezte, hogy az USR tagja kíván maradni. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a pártnak alapszabály-módosításra van szüksége, mert nem működhet tovább a jelenlegi formában. Szerinte az USR-ne le kell vonnia a tavalyi kormányzati részvétel és a politikai válság tanulságait, és új alapokra építkezve kell felkészülnie a 2024-es választásokra. 

Az USR tavaly ősszel véglegesítette fúzióját szövetségesével, a Cioloș által alapított Szabadság, Egység és Szolidaritás Párttal (PLUS). A román média szerint a mostani feszültség hátterében az áll, hogy az internetnemzedék két rendszerkritikus, korrupcióellenes jelszavakat hangoztató, a közélet megtisztulását hirdető pártja – a magát jobbközép alakulatként meghatározó USR és a centrista PLUS – között a fúzió ellenére sem szűnt meg a rivalizálás. Bár az egyesült párt élére Cioloșt választották elnökké, a pártvezetésben az USR-t korábban vezető Dan Barnához közel álló politikusok maradtak többségben.

A párton belül az is fokozta az elégedetlenséget, hogy az USR tavalyi „keménykedése” nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és az RMDSZ-szel közösen kormányzó USR tavaly nyílt konfliktusba keveredett Florin Cîțu miniszterelnökkel, majd miután a liberális kormányfő nem volt hajlandó engedni az USR követeléseinek, kilépett a kormányból, megbuktatta Cîțut, és ezzel hónapokig tartó kormányválságot idézett elő.

Ellenzékbe vonulása óta a parlamenti helyek 16 százalékával rendelkező USR-nek nemhogy nőtt volna a támogatottsága, hanem egyes felmérések szerint már 10 százalék alá csúszott, így a nacionalista, vírustagadó szólamokkal 9 százalékos parlamenti képviseletet szerzett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vált a román ellenzék hangadójává. Az AUR-t most már 17-18 százalékon mérik a közvélemény-kutatások, míg az USR a pártszakadás szélére került.

Az USR vezetését ideiglenesen Cătălin Drulă volt közlekedési miniszter, a párt legtöbb szavazattal megválasztott alelnöke veszi át.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás