Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Létszámgondok a magyar oktatásban

Létszámgondok a magyar oktatásban Románia

Az alacsony gyermeklétszám miatt nem csak Sepsiszentgyörgyön, hanem Kolozsváron is zsugorodik a 2017–2018-as tanévtől a magyar nyelvű oktatási hálózat. A Maszol.ro portál pénteki cikke szerint idén ősztől 78-cal kevesebb magyar kilencedik osztályos, és 98-cal kevesebb magyar ötödik osztályos lesz Kolozs megyében, mint a mostani tanévben.

Emiatt a Brassai Sámuel Gimnáziumban (képünkön) és a külvárosi vegyes tannyelvű Onisifor Ghibu Gimnáziumban szűnik meg a következő tanévtől egy-egy 9. osztály, a Báthory István Gimnáziumban pedig eggyel kevesebb ötödik osztály indul. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a portálnak úgy vélekedett, hogy a magyar iskolahálózat e kedvezőtlen fejlemények ellenére is nyertese volt a jövő évi beiskolázási számokról folyó vitának, hiszen, ha ugyanazzal az átlaglétszámmal számolnák a magyar osztályokat, mint a románokat, kettővel kevesebb 9. osztály indulna.

Kolozs megyében a tanfelügyelőségnek kellett meghoznia a döntést arról, hogy mely iskolákban induljon kevesebb magyar osztály, a kolozsvári iskolák vezetői ugyanis korábban nem tudtak egymással megegyezni erről.

Mint megírtuk, Sepsiszentgyörgyön is karcsúsítani kellett az iskolahálózatot. A kedvezőtlen demográfiai mutatók miatt a városi önkormányzat a múlt héten a Puskás Tivadar Szakközépiskola és a Kós Károly Szakközépiskola összevonásáról döntött. Az intézkedések mind Kolozsváron, mind pedig Sepsiszentgyörgyön élénk vitát váltottak ki a magyar közösségben. A sepsiszentgyörgyi intézmény-összevonást a közösségi portálokon megjelent kommentárokban sokan a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium elleni hatósági fellépéshez hasonlították.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás