Politikus-e ? Hazudik mint a vizfolyás !!!
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Orban szerint ez a „kampányhír” csak arra jó, hogy az RMDSZ és a kormánykoalíció viszonyával „erősen elégedetlen” magyar szavazókban „azt az illúziót keltsék”, hogy Kelemen szakított Dragneával.
„A magam részéről majd akkor hiszem el ezt a szakítást, ha az RMDSZ megszavazza majd azt a bizalmatlansági indítványt, amelyet az európai választások után a PNL benyújt a kormány ellen” – nyilatkozta Orban.
Orban úgy értékelte, hogy a jelenlegi kormány megpróbálja megakadályozni, hogy a polgárok részt vegyenek a népszavazáson.
„Megakadályozták, hogy sugározzák az államfőnek egy szavazásra buzdító klipjét, nem adtak antennaidőt a referendum kampányára, a közintézmények segítségével nyomást gyakorolnak az emberekre, az állami alkalmazottakra, hogy ne szavazzanak, nyomást gyakorolnak a polgármesterekre, hogy akadályozzák meg a polgárokat, hogy szavazzanak, utasították képviselőiket a szavazókörzetekben, hogy csak akkor adjanak referendumos szavazócédulát, ha ezt kifejezetten kérik (…) Felhívjuk Romániát, hogy tömegesen jöjjön a szavazásra, mutassa meg hatalmát, erejét, hogy minden megváltoztatható, hogy ellenzik a romániai vezetők viselkedését, a visszaéléseket, gazemberségeket. Ma, amikor a PNL megalapításának 144. évfordulóját ünnepeljük, felvállaljuk azt a küldetést, hogy a történelem szemétládájába küldjük ezt az érdekcsoportot” – mondta Orban egy sajtótájékoztatón.
Az RMDSZ csütörtökön jelentette be, hogy az úzvölgyi katonai temető körül kialakult helyzet rendezéséig „okafogyottnak tekinti” a PSD-ALDE koalícióval kötött egyezséget.
(Agerpres)
Politikus-e ? Hazudik mint a vizfolyás !!!
A PNL t támogatjuk, mert tudjuk,hogy OrbánLajcsika magyar! Adica drAgi penelisti maj bine votati dragnea decat un ungur somnambul😶🤣