Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Cikkünk frissül!
A fertőzöttek közül 647-et gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból.
Jelenleg 178 beteget ápolnak az intenzív osztályon.
Ez idáig 229 halálos áldozata volt a koronavírusnak Romániában.
Továbbra is Suceava megyében és Bukarestben van a legtöbb koronavírusos beteg – derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) csütörtöki közléséből.
A GCS legfrissebb összesítése szerint összesen 5202 fertőzött személyt tartanak számon jelenleg Románia területén.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az esetek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér – 90 eset
* Arad – 162
* Argeş – 32
* Bákó – 56
* Bihar – 66
* Beszterce-Naszód – 76
* Botoşani – 106
* Brassó – 175
* Brăila – 16
* Buzău – 13
* Krassó-Szörény – 34
* Călăraşi – 34
* Kolozs – 148
* Konstanca – 124
* Kovászna – 62
* Dâmboviţa – 28
* Dolj – 39
* Galac – 175
* Giurgiu – 46
* Gorj – 9
* Hargita – 4
* Hunyad – 212
* Ialomiţa – 81
* Iaşi – 131
* Ilfov – 107
* Máramaros – 43
* Mehedinţi – 15
* Maros – 146
* Neamţ – 202
* Olt – 12
* Prahova – 36
* Szatmár – 28
* Szilágy – 12
* Szeben – 90
* Suceava – 1487
* Teleorman – 41
* Temes – 252
* Tulcea – 11
* Vaslui – 36
* Vâlcea – 11
* Vrancea – 95
* Bukarest – 659
Csütörtökig 51.802 koronavírustesztet végeztek el országszerte – közölte csütörtök délben a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt 24 órában 648 hívást regisztráltak a 112-es egységes segélyhívószámon, és 2398-at az állampolgárok tájékoztatására létrehozott információs zöldvonalon (0800.800.358).
A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja – nyomatékosítják. A külföldön élő román állampolgárok a +4021.320.20.20 számon érdeklődhetnek a COVID-19-cel kapcsolatos tudnivalókról.
Csütörtökig összesen 679 külföldön élő román állampolgárt diagnosztizáltak koronavírussal, a halálesetek száma 38-ra nőtt, a legutóbbi haláleset Németországban történt – tájékoztatott szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Tunéziában és Indonéziában koronavírussal fertőzött román állampolgárokat gyógyultnak nyilvánították.
Az illetékes testület szerint a 679 igazoltan fertőzött, külföldön lévő román állampolgár szám szerinti megoszlása a következő: 418-an vannak Olaszországban, 195-en Spanyolországban, 16-an Franciaországban, 9-en Németországban, 32-en Nagy-Britanniában, ketten Namíbiában, ketten az Amerikai Egyesült Államokban. Egy-egy fertőzött román állampolgár van Írországban, Luxemburgban, Belgiumban és Svédországban.
A koronavírus-járvány kitörése óta 38 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 11 Olaszországban, hét Franciaországban, 11 az Egyesült Királyságban, hat Spanyolországban, kettő Németországban és egy Svédországban.
A 2-es számú katonai rendelet hatályba lépése óta 1917 személyt helyeztek hatósági karanténba, mert nem tartották tiszteletben a lakhelyi elkülönítésre vonatkozó előírásokat – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Továbbá 61, hatósági karanténban lévő személy elhagyta a karanténközpontot, ezért újabb 14 napra vesztegzár alá vonták őket.
Csütörtök délig Románia területén 5202 személynél mutatták ki a koronavírussal való fertőződést.
A fertőzöttek közül 647-et gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból.
Románia területén jelenleg 25.586 személy van intézményes karanténban, további 87.400 pedig lakhelyi elkülönítésben.
Eddig összesen 341 ügyben indítottak eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt 24 órában országszerte 7741 olyan személyt tartóztattak fel a csendőrök és rendőrök, akik nem tartották be a kijárási korlátozásokról szóló katonai rendelet előírásait. A Román Rendőrség tájékoztatása értelmében összesen 16.647.253 lej értékben róttak ki bírságot emiatt.
A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja – nyomatékosítják. A külföldön élő román állampolgárok a +4021.320.20.20 számon érdeklődhetnek a koronavírussal kapcsolatos információkról.
Április 8-áig összesen 634.735 koronavírusos esetet jegyeztek Európában. A legtöbb koronavírusos beteg Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban van.
(Agerpres)