Mit tett a Iordache-bizottság?

Viszonylag széles körben elterjedt az a vélekedés, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányzása alatt az igazságügyi törvények módosításán dolgozó úgynevezett Iordache-bizottság az igazságszolgáltatást politikai befolyás alá akarta vonni, és a bűnözők, elsősorban Liviu Dragnea expártelnök javára akarta módosítani a büntetőtörvénykönyvet. A bizottság alelnöke volt Márton Árpád sepsiszentgyörgyi képviselő is, aki maga is kapott bőven kritikát emiatt. Arra kértük, részletezze a maga és Iordache-bizottság tevékenységét, beleértve a sokat vitatott Dragnea-esetet is.

 A képviselő szerint a román igazságszolgáltatás egyik alapproblémája az alkotmányból fakad, amely létrehozza az igazságszolgáltatás függetlensége fölött őrködő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot (CSM), és francia mintára bevezeti a leginkább „magisztrátusnak” (magistrat) fordítható fogalmat, amely egybemossa az bírákat és ügyészeket. Ezeknek nincs, amit egymás mellett keresniük, az ügyész nem egyenrangú a bíróval. Az ügyész az ügyvéddel egyenrangú, és fölöttük van a bíró, aki eldönti, hogy melyiküknek van igaza. Az igazságszolgáltatást a civilizált világban mindenütt a bíróság és nem az ügyészség valósítja meg. Az ügyészséget, amely az államot védi, a kommunisták „emelték” a bíró mellé, a bíróságok a mai napig úgy vannak berendezve, hogy a bíró és az ügyész az emelvényen ül, az ügyvéd mintegy „alattuk” próbálja védeni ügyfelét.

Az ügyészi diktatúra

– Így sikerült kialakítani egy ügyészi diktatúrát, ami azzal teljesedett ki, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) belül létrehoztak egy külön szakosztályt, amely kivizsgálta az igazságszolgáltatás keretében történő visszaéléseket. Amikor tehát egy bíró nem úgy döntött, ahogy az ügyész akarta, azonnal elindult a kivizsgálás a bíró ellen, így az ügyészek a bírák fölé kerültek. Még a formaságokra sem ügyeltek, hiszen a CSM rotációs elnökségét időről időre ügyész tölti be. Az ügyész nem független, ő az államot képviseli. Egy ügyész nem elnökölhet egy olyan szervezet élén, amely az igazságszolgáltatás függetlenségét szavatolja – magyarázza Márton Árpád.

A Iordache-bizottság egyik legfontosabb törekvése az ügyészek kiemelt szerepének megszüntetése volt. Márton Árpád javaslatára a bírósági termeket is újra kell rendezni, hogy fizikailag is világos legyen: az ügyész nem fent ül a bíró mellett, s néha összesúg vele, hanem lent áll, az ügyvéd mellett, elvégre az az ő „szintje”. A bizottság egy másik törekvése a bírák és ügyészek felelősségre vonásának lehetősége legalább azokban az esetekben, amikor nyilvánvaló szakmai hibák vagy rosszindulat miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) súlyos bírságokat ró ki Romániára.

– Van olyan bíró, akinek – például visszaszolgáltatási perekben hozott – hibás döntései miatt euró százezreket fizet ki a román állam az adófizetők pénzéből. Őket miért nem lehet megkérdezni, hogy az ötödik ugyanolyan rossz döntését miért hozta? – veti fel a képviselő, aki azt indítványozta, hogy a román állam minden ilyen esetben kötelező módon indítson eljárást a bíró ellen. A jelenlegi törvény azt mondja, hogy az állam „indíthat” eljárást, de ezt eddig soha nem tette meg. Ez nem azt jelenti, hogy a bíró automatikusan fizet, hanem azt, hogy egy bíróság kivizsgálja, mi indokolta a bíró sokadik téves döntését – mondja Márton.

Nemzetbiztonsági lehallgatások

A képviselő ugyanakkor indítványozta: azokat a lehallgatási jegyzőkönyveket, amelyeket nemzetbiztonsági veszély okán készítettek, ne lehessen más perekben felhasználni, valamint azt is, hogy ha a lehallgatás nem román nyelven történik, akkor mellékeljék és tegyék lehallgatóvá az eredeti hangot, hogy a fordítást ellenőrizni lehessen. Ez ügyben – főleg magyarok ellen – számtalan visszaélést követtek el, lásd a kolozsvári alpolgármester vagy a kézdivásárhelyi fiatalok esetét, ahol az eredeti lehallgatott hanghoz egyszerűen nem lehet hozzáférni, csak egy – legalábbis kétes pontosságú – fordítás áll rendelkezésre.

Javasolták azt is, hogy a peranyagba azt a szöveget jegyezzék be, amit a tanú vagy vádlott mond, és ne azt, amit a bíró összefoglal. Elvileg persze a tanú kijavíthatja, amit a bíró mond, vagy megteheti, hogy aláírás előtt a jegyzőkönyv módosítást kérje, ám a legtöbb egyszerű embernek, akit először idéznek be a bíróságra, nincs érkezése arra, hogy a bírót kijavítsa.

Az igazságügyi törvények módosításánál három téma körül alakult ki nagy vita. Márton Árpád azt mondja: mind a három mellett kiállt, és ezt utólag is vállalja. Az első az volt, hogy 25–27 évesen, semmiféle élettapasztalat nélkül, ne lehessen bírónak vizsgázni.

– Az egyetem padjáról nem lehet a bírói székbe beülni, és teljesen zöldfülűen, 15–20 éveket, netán életfogytiglani büntetéseket osztogatni, vagy – gyerek és család nélkül – gyerekmegosztásról dönteni – vélekedik a képviselő.

Kifogásolta azt is, hogy egy bíró 50 évesen nyugdíjba mehet, főleg úgy, hogy a nyugdíja nagyobb, mint a fizetése volt, és utána dolgozzon tovább még egy fizetésért. Ezt még azzal „tetőzték”, hogy bizonyos tevékenységeket (közjegyző, jogtanácsos) „asszimiláltak” a bírói tevékenységgel, tehát ha valaki 15 évet közjegyző, netán ügyvéd volt, majd öt évet bíráskodott, úgy 50 évesen elmehet nyugdíjba, mint bíró.

Indítványozta, hogy élesen különböztessék meg az erőszakos, ember ellen elkövetett bűntetteket elkövetőket a többitől, és állítsák vissza a halmazati büntetések kiszámításánál alkalmazott korábbi módszert, amely az elkövetett legsúlyosabb tett büntetéstételét tekinti alapnak. A mostani rendszer ugyanis, ami az egyes tettek büntetéstételeinek bizonyos hányadát adja össze, oda vezet, hogy egy kis értékű lopássorozatért 22 évet lehet kapni, míg egy halállal végződő nemi erőszakot meg lehet úszni hét évvel. Bár a törvénykönyvet olvasva ez kizártnak tűnik, mégis voltak ilyen ítéletek. A büntetőtörvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításánál három fontos javaslata volt, ami az Európai Unió vonatkozó irányelveinek életbeültetésére, valamint az alkotmánybíróság döntéseinek alkalmazására vonatkozott.

EU-ajánlások, alkotmánybíróság

Az első az ártatlanság vélelméről és saját perben való részvételről szóló ajánlás. Az ajánlások életbeültetése kötelező, és – az alkotmány szerint – elsőbbséget élveznek a román jogrend előírásaival szemben. A módosításokat az igazságügyi minisztériumnak kellene kezdeményeznie, ám ezt évekig elmulasztotta, ezért Románia ellen kötelezettségszegési eljárás van folyamatban. Az ártatlanság vélelmének megerősítése azt mondja, hogy a hatóságok vagy olyan személyek, akiknek nyilatkozatai úgy értelmezhetőek, mint egy állami szerv véleménye, semmiképpen sem beszélhetnek valakiről úgy, mint bűnözőről, amíg erre nincs jogerős döntés. Hogy mire lenne jó egy ilyen megerősítés, azt jól példázza a kézdivásárhelyi fiatalok ügye, akikről első naptól kezdve, mindenféle bizonyíték nélkül, tulajdonképpen a bűnügyi eljárás megkezdése előtt „terroristaként” beszéltek, és ezt – a jelenlegi előírások szerint – senkitől nem lehet számon kérni.

A saját perben való részvétel joga azt mondja, hogy nélkülem nem hozhatnak döntést rólam. A jelenlegi gyakorlat szerint, ha egy per indításakor beidéznek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy bedobnak a postaládámba egy tíz centiméteres papírfecnit, akkor úgy tekintik, hogy ők kiértesítettek, és én a per minden további részletéről tudok. Magyarán előfordulhat, hogy ha én első alkalommal nem megyek oda, mert mondjuk nem kaptam meg az idézést, akkor elkezdik az eljárást nélkülem, elítélnek, s akkor szerzek tudomást a dologról, amikor jönnek foglalni, vagy hogy börtönbe zárjanak. Az EU ajánlása szerint, ha bizonyítani tudom, hogy nem volt tudomásom az ügyről, akkor perújrafelvételt kérhetek, és az eljárást elölről kell kezdeni, az én jelenlétemben.

Az EU kiterjesztett vagyonelkobzási irányelve azt mondja, hogy az elkövető ne csak saját vagyonával feleljen, amikor meg kell téríteni az elkövetett kárt. Gyakori eset az, hogy a törvénytelen úton szerzett pénzből a nagynéni vesz ingatlant, ékszert, értéktárgyat, bármit. Az irányelv azt mondja, hogy ha bizonyítható, hogy a lopott pénzt más személynek játszották át, ő is feleljen vagyonával a tettekért. És fordítva: ha kiderül, hogy indokolatlanul zárolták valakinek a vagyonát, azt ne külön perrel, hanem azonnal oldják fel. 

A harmadik nagy kategória a btk. azon cikkelyeinek módosítása, amelyeket alkotmányellenesnek minősített az alkotmánybíróság. Több mint ötven ilyen cikkely van. Amint a bírósági döntés megjelenik a Hivatalos Közlönyben az illető cikkely felfüggesztődik, és 45 nap után hatályát veszti. Ha ezeket 45 nap alatt nem módosítják – elvben – felfüggesztődnek, nincs hatásuk. Jelenleg úgy működik, hogy vannak bírók, akik figyelembe veszik, hogy egy adott cikkely fel van függesztve, mások nem – ennyit a mindenkire nézve egyenlő igazságszolgáltatásról.

További apróbb módosítások közé tartozik a szolidáris felelősségvállalás (ha a vízvezeték szerelő elárasztja a házat, ne a munkás, hanem cég feleljen), de az is, hogy ha valakit letartóztatnak, akkor az általa ismert nyelven kelljen megmondani ennek okát. A javaslat az volt, hogy ha a gyanúsított valamely nemzeti kisebbség tagja, akkor ne – mondjuk – angolul, hanem az ő anyanyelvén kelljen közölni vele, hogy mivel gyanúsítják. Jelenleg ugyanis sehol nem írja, hogy ki dönti el, hogy én milyen nyelven értek – akár azt is mondhatják, hogy szerintük nekem románul is kell értenem, mert román állampolgár vagyok. Hasonlóképpen, egy csíkszeredai magyarnak ne kelljen románul fordulnia a bírósághoz – az intézménynek legyen embere és kapacitása, hogy a fordítást elvégezze, ennek költségei ne az állampolgárt terheljék. 

Hol jön ide Dragnea?

Az igazságszolgáltatás reformját megsemmisítette az a tény, hogy – jóllehet a perek többsége polgári – mindenki a büntetőjogra fókuszált, és azon belül is arra, hogy valahogy elítéljék Dragneát. Minden egyéb, jó és hasznos változást lesepertek az asztalról, csak nehogy valamiképpen olyan módosítás is becsússzon, ami egy mostani, konkrét esetben kedvező lehessen. Ez pedig a hivatali visszaélés és a hivatali gondatlanság esete volt.

Ezzel az a gond, hogy kommunista kitaláció, a legtöbb országban ilyen nem létezik, máshol hatalommal való visszaélés van. A hivatali gondatlanság nagy általában nem büntetőjogi kategória, hanem valamilyen adminisztratív megoldást kíván. Nem díjazandó, ha a polgármesteri hivatal alkalmazottja hazavisz az irodából két ceruzát, de ez még nem bűntény. Vigye vissza, fizesse ki, ha nagyobb értékű, vonják le a fizetéséből, fokozzák le, vagy ne léptessék elő, de ez – alapesetben – nem büntetőjogi kategória. Persze, ha nagyon magas az érték, akkor lehet, hogy az. De mennyi az annyi? – innen tört ki a botrány.

A Velencei Bizottság azt ajánlotta, hogy egy magas, több ezer eurós küszöböt kell megállapítani, hogy afölött számítson bűncselekménynek a hivatali visszaélés.

– Az ellenzék és az államfő, valamint a részinformációkkal félrevezetett közvélemény ezt úgy tekintette, mint egy „menekülési útvonalat” Dragneának, ezért a „bűnözők pártolásával” gyanúsította a bizottságot, minden összemosott, és azt állította, hogy az igazságszolgáltatási törvények összes módosítása kizárólag a szociáldemokrata fehérgalléros bűnözők megmentését szolgálja – mondja Márton Árpád.

A képviselő szerint mindezek a kezdeményezések leellenőrizhetők a képviselőház honlapján. Megpróbálták átvinni azt, hogy legalább azokat a cikkelyeket, amelyek az Európai Unió ajánlásait ültetik életbe, és az alkotmánybíróság azon határozataiból származó cikkelyeket, amelyek ellen senkinek semmi kifogása nincs, legalább azokat szavazzák meg, a többiek további vita tárgyát képezzék.

– Ezt az indítványt „elkaszálta” az alkotmánybíróság, mondván, a parlament feladata nem az lett volna, hogy a kifogásolt cikkelyek többségét, hanem hogy az összest megoldja, ezért semmilyen módosítást nem engedett hatályba lépni – mondja a képviselő.

Márton Árpád szerint ilyenformán egy hároméves politikai kampány áldozatává vált a Iordache-bizottság számos pozitív, a magyarság szempontjából is kifejezetten előnyős, az emberi jogok tiszteletben tartását, a jogállamot erősítő intézkedése, és bár Dragnea letartóztatásával az ellenzék elérte célját, ennek ára az lett, hogy az igazságszolgáltatás ott sem tart, mint tíz évvel ezelőtt.