Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Amint közölte: noha mind Vida Noémi, mind pedig Fazakas Miklós az RMDSZ polgármesterjelöltjeiként vett részt a választásokon, megtörténhet, hogy önkormányzati képviselőként sem folytathatják a munkát. Mindketten fellebbeztek a bírósági határozat ellen.
Vida Noémi esetében az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2015-ben állapította meg, hogy 2008 és 2015 között egy időben volt önkormányzati képviselő és egy olyan cég társtulajdonosa és ügyvezetője, amely szerződésben állt az önkormányzattal.
Vida Noémi ezt korábban úgy magyarázta, hogy 2008-ban az RMDSZ meg akarta menteni a Gutinmelléki Friss Újságot, és egy céget hozott létre, amelynek ő lett az ügyvezetője. A cég 2008 februárjában meghosszabbított egy korábbi szerződést a polgármesteri hivatallal arról, hogy a lapban megjelentetik a hivatal közérdekű közleményeit. Vida Noémit négy hónappal később választották önkormányzati képviselővé, és az ANI szerint le kellett volna mondania a javadalmazás nélküli cégvezetői tisztségéről. A Friss Újságot így sem sikerült életben tartani, a lap 2009 januárjában megszűnt.
Az ANI Vida Noémi 2020-as jelöltségét is megtámadta, de az alpolgármester megfellebbezte a határozatot, és megnyerte a pert. A Krónika arról is beszámolt, hogy Cătălin Cherecheș megválasztott polgármester korábbi bejelentése ellenére nem biztos még, hogy nem jut alpolgármesteri hely az RMDSZ jelöltjének Nagybányán.
Fazakas Miklós zilahi alpolgármester esetében az ANI azt kifogásolta, hogy 2012. július 23. és augusztus 28. között egyszerre töltötte be az alpolgármesteri tisztséget, és képviselte a várost a helyi közszállítási vállalat vezetőtanácsában.
Az alpolgármester a Krónikának elmondta: a helyi tömegközlekedési vállalat igazgatótanácsának két ülésén vett részt, ezért semmilyen javadalmazásban nem részesült, sőt később, amikor kiderült, hogy nem viselheti mindkét tisztséget, az önkormányzat is a fizetése öt százalékának a megvonásával büntette. Ráadásul 2017 óta már nem is tilos az ilyen tisztségeknek a halmozása.
Fazakas Miklós elmondta, a zilahi önkormányzatban az RMDSZ három képviselője képezi a mérleg nyelvét a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a jobboldali pártok között. A PSD 9, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 5, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 4 mandátumot szerzett. Úgy vélte: ha bejut a tanácsba, egész biztos, hogy ismét alpolgármesterré választják, hiszen erről megállapodás született a PSD-vel.
Romániában a korrupcióellenes harc jegyében vezettek be szigorú összeférhetetlenségi szabályokat, és a törvény azt is megszabja, hogy azok a politikusok, akik vétettek e szabályok ellen, az ANI által megszabott ideig nem viselhetnek köztisztségeket.
(MTI)