Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem szavazták meg a költségvetést az ellenzéki pártok

Nem szavazták meg a költségvetést az ellenzéki pártok Románia

Az ellenzéki parlamenti pártok testületileg a költségvetés ellen szavaztak pénteken, és bírálták a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) által támogatott tervezetet.

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint a büdzsé „nem létező, hamis pénzekre” épül, „gazdasági stagnálásra ítéli” Romániát, és nemzetbiztonsági védelem nélkül hagyja az országot.

„A költségvetés nem épít autópályákat, nem modernizál vasutat, nem szavatolja az európai uniós alapok lehívását (…), inkább Dragnea bosszújának büdzséje” – mondta Orban, aki hozzátette: csak a gyerekek jártak jobban a PNL javaslatának köszönhetően, amelynek értelmében nő a gyermeknevelési pótlék összege.

Claudiu Năsui, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője úgy fogalmazott, hogy a PSD „politikai célokra használja” a költségvetést, hogy „megerősítse a párton belüli hierarchiát” és „aláássa” a korrupció ellen harcoló intézményeket.

Hirdetés
Hirdetés

„Az idei költségvetés erősen túlbecsült bevételekre épül, és olyan gazdasági növekedéssel számol, amelyet maga a kormány sem hisz el. Egyes miniszterek is elmondták a parlamenti meghallgatásokon, hogy a kiadások fedezhetetlenek, tehát vagy a beruházásokból vesznek vissza, vagy adót fognak emelni” – hangoztatta Năsui, aki kifejtette: súlyos hibák vannak a kiadási oldalon is, hisz például miközben nőnek a parlamenti pártoknak kiutalt összegek, forrásokat vontak el „az állam két alapintézményétől”, az Országos Korrupcióellenes Ügyészségtől (DNA) és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészségtől (DIICOT).

A Népi Mozgalom Párt (PMP) a költségvetés ellen szavazott, mert az „nem reális adatokra” épül, csak a „választási adományokra” koncentrál, és nem veszi figyelembe az ország valós prioritásait – jelentette ki Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt elnöke.

„Számunkra az lett volna fontos, hogy beruházásokra különítsenek el pénzt, ezért a költségvetés ellen szavaztunk” – közölte Tomac.

A parlament plénuma pénteken elfogadta a 2019-es állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. február 16., 11:24
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A Pd/Pdl és PNL 2008 ban elvették a fizetések 25% át, amit teljesen még mindig nem adtak vissza!!! Most ne fényezzük 1ik politikust sem mert az a 150 lej is kevés 1 gyerek nevelésére! Nyugaton 180 € körül adnak, a csauseszku világban apum a fizetéséhez talán + 300 lejt kapott gyerekpénzt amiből akkoriban tetőtől talpig fel lehetett öltözni! Igaz kaja nem sok volt, de szereztünk….

    • User
      Dátum: 2019. február 18., 0:49
      ÉRTÉKELÉS: -5

      Hol élsz, te ember? A cseu-világban, legalábbis a vége felé 300 lej kevesebbet ért, mint most. Egy pár közepes minőségű cipőt vehettél belőle – a jobbak 400-on felül voltak – vagy vehettél 23 vonatjegyet Szentgyörgyig. Ma ugyanennyi pénzért 44 -szer tudsz Szentgyörgyre utazni. Vehettél volna rá – ha lett volna benzin és ha lett volna dácsiád – kb 30 l benzint. Ma veszel érte 58 litert. Egy üveg iható bor ára 40-50 lej között mozgott, ma ugyanazt 30-ért simán megkapod. Csempészett farmerutánzatot 1000-1500 lejért. És a legfontosabb: ma dolgozol érte két vagy három napig. Akkor dolgoztál érte egy hétig, a szombatot is beleértve, természetesen. Csak bagót – de abból is az ordináré fajtát – vehettél belőle sokat: 300 lejre adtak 92 csomag szűrő nélküli szángyörgyi csíkos kárpácit! További kellemes nosztalgiázást!

    • User
      Dátum: 2019. február 18., 8:42
      ÉRTÉKELÉS: -4

      Folytassam, ember? Kaja nem sok volt? Szereztetek? 3 órás sorbaállás után vehettél fél kiló húst jegyre – ha el nem fogyott, mire odaértél. Ha szerencsés voltál, „szerezhettél” fél kiló tehéncsecsből- és/vagy 3.14csából valamint szójából gyártott vizes parizert, jobb esetben lókolbászt de nagy választék volt olajos és paradicsomos „sztavrid” – ez egy halfajta, ha nem tudnád (Trachurus trachurus) – konzervből is, 3, 15-ért! Ó, és mennyi finom givecs volt! Roskadoztak a polcok tőle! A „templom alatti” önkiszolgálóban egy tíz méteres polc ezzel volt tele! Három féle is volt! Borkányos, literes üveges és dobozos. Annyit szerezhettél belőle, amennyi jólesett! S az a finom kocsonya! A sztálin-kocsonya! Nagy ládákban állt a pulton! Az elefántpirulára emlékszel? Na, az es volt! Ha éppen volt! Folytassam?

        • User
          Dátum: 2019. február 18., 18:11
          ÉRTÉKELÉS: 0

          Avvagyte!! Láttál már hentesüzemet belülről? Neeem? Hát akkor nekem ne fajankózz, idióta! Mit gondolsz, a te kedvedért a marhafelsált őrölik be parizernek?

          • User
            Dátum: 2019. február 18., 23:43
            ÉRTÉKELÉS: 4

            Kedves vasjanko ha a parizer „tehencsecsbol” keszulne akkor nem lenne mazsa szamra az uzletekben…gondolkozz egy kicsit…

          • User
            Dátum: 2019. február 18., 23:06
            ÉRTÉKELÉS: 1

            Ha a parizer,virsli,polis stb tehencsecsbol es p..-bol keszulne akkor az ritka egy csemege lenne..a kedvedert nem vagjak le a vilag osszes tehenenek a togyet. Az a parizer a ”templom alatt” akkor latott marhat amikor te bementel…

          • User
            Dátum: 2019. február 19., 21:25
            ÉRTÉKELÉS: 2

            Nem mázsa, hanem tonnaszámra és ez csak egy kisméretű székelyföldi húsüzemben. Elképzeled, mi lehet egy nagy cégnél?

    • User
      Dátum: 2019. február 19., 9:30
      ÉRTÉKELÉS: -4

      Ebben igaza van. persze, hogy fel lehetett öltözni – egy-két 10-12 éves gyermeknek, nyáron. Még maradt is pénz apukának fröccsre. Mert ser, az nem volt. Vagy ami volt, az szar volt. Nos: 30 lejért kínai rongycipő, ami egy szezont kibírt, 15-20 lej: zokni, fehérnemű, 10-12 lejért rövidgagyacska, kb. ugyanannyiért valami blúzszerűség vagy 20-25 lejért ing, ennyi elég vala. Hűvösebb napokra egy veszterke vagy pulóver, asse vala több 30-40 lejnél. Tréningnadrág., kb 20-25 lej.

  • User
    Dátum: 2019. február 17., 8:45
    ÉRTÉKELÉS: -5

    100 lej volt a gyerekpénz a rendszerváltás előtt. a legalább háromgyerekes szülő kapott még erre 400 lejt. Éppen tetőtől talpig felőltöztetni nem lehetett senkit, mert egy valamit érő cipő 127 lej volt, egy nadrág olcsó szövetből százan felül. Azért volt látszólag több pénz, mert nem fizettünk mobiltelefont, kábeltévét, néhány liter benzint volt szabad venni havonta és nyáron nem jártunk Görögörszágban. Az alapellátás biztosítva volt,az igaz, nagyon helyesen. A dolgok nem egyértelműen fehérek vagy feketék, volt jó is, rossz is.

  • User
    Dátum: 2019. február 17., 12:21
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Mennyi volt egy cipo?! Na ne beszelj.60 lejre a cipoboltbol borcipot vettel, baratom.Az amirol te beszelsz,az kulfoldrol feketen behozott sportcipok voltak,Adidas vagy Puma.Ezek voltak 130 lej korul.Es 100 lejre nem rossz minosegu nadragot vettel,mert egy jo minosegu szovetnadrag a boltban 50-60 lej kozt volt,de a feketepiacon 90 lej volt egy Trapper farmer,80-90 lej kozt volt egy eredeti amerikai Montana farmer es a Levi Strauss , Wrangler,Levis es Lee Cooper (ezek a legmenobbek voltak),ezek ara 110 es 140 lej kozt mozgott. Mas is elt abban a korszakban,ugyhogy nem megy a hazudozas,haverkam. Azt viszont el kell ismerni,hogy ep eszu ember,senki nem akad,aki azt a korszakot visszasirna!

    • User
      Dátum: 2019. február 18., 11:22
      ÉRTÉKELÉS: 4

      A cipőboltból csak úgy vettél 60 lejért bőrcipőt, ha volt ismerősöd, vagy éppen jókor voltál jó helyen. Sokáig nem rohadt az áru a polcon semmiképp. Aki az apu fizetésére emlékszik, az gondolom gyerek volt, és apu mindent megtett, hogy csemetéjének lehetőleg mindene meglegyen. „Kaja nem sok volt de szereztünk…” igen, mi is, muszáj volt, túl kellett élni valahogy. Volt mikor sorban állással, volt mikor pult alól, máskor faluról. A „nici o masă fără peste”, szlogen azért nem lelkesített oly nagyon, mint ahogy a fentebb emlegetett borkányos givecs sem, aminek tegyük hozzá, borzalmas íze volt (ajánlom a mai vegetáriánusoknak – akkoriban, érdekes módon nem volt sok vega –, fél nap alatt leszoknának). A „szerzés” rengeteg idejét emésztette fel az embernek, amiből nem volt túl sok, mert akkoriban nem volt divat a szabad szombat, sokkal inkább a vasárnapi meló, minimum kétszer havonta, de volt, hogy gyakrabban. Kérdezd csak meg aput! Lesz amire kellemesen emlékszik majd vissza, hiszen akkor fiatal volt még, ami megszépíti a dolgokat, de ő sem biztos, hogy visszasírja azt a korszakot. A költségvetés nyomorúsága jól előhozta a régi dolgokat, senki nem azt kommentelte. Végül is van költségvetés, akkor is, ha sz@r. Lehetne itt jó életszínvonal, csak lenyúlja az állam, a vezetőivel az élen. Mint mindig.

    • User
      Dátum: 2019. február 21., 10:26
      ÉRTÉKELÉS: -5

      60 lej? Kb 6 nagy kenyér (9,60 volt egy) ára? Nehezen hihető, hogy bőrcipőt adtak volna ennyiért. Talán 600-ra gondoltál, azaz 6 szép Balcescus kék százasra. Sokkal valószínűbb.

    • User
      Dátum: 2019. február 19., 12:35
      ÉRTÉKELÉS: -9

      Látom,hogy itt valaki/k/ még mindig nosztalgiázik/nak/ a cseu világ után….és eszembe jut az a vicc amikor 2 öreg vitatkozik,hogy melyik volt jobb és amikor érvelni kellet ,hogy az,akkor a kérdésre,hogy miért a válasz az volt ‘Mert fiatalok voltunk! ‘ De éppen az a korszak ‘ette meg’ a fiatalságodat ember!aki a 60 lejes cipőről mesélsz.A Romarta cipő,aminek a felső része és a talpa is bőrből készült 299 lejbe került,az Otter cipő úgy 400 lej körül volt ,de csak pult alól juthattál hozzá ,amikor selejt insulated bakancsokat hoztak,verekedés volt a Vigadó melletti cipőboltban.De szép idők is voltak azok,ugye?Most 400 lejért vehetsz Riekkert is ,de 250-300 -ért Gubant,ami egy világmárka volt a 2 VH között.Ennyi.

  • User
    Dátum: 2019. február 19., 12:12
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Parizer meg virsli ügyről…A régi szép világban/I.VH előtt és lehet ,hogy még utána is jobb helyeken a virsli meg a párizsi borjúhúsból készült/ a minőségi /,mert akkor sokkal több volt a minőségi marha , tejelő és húsmarha…például a magyar/erdélyi tarka.Most inkább van tejelő/a német fekete/ meg a kiváló húsmarha az Angus/angol-skót fajta/,aminek a húsa megfizethetetlen a legtöbb fogyasztó részére /abból 1 kg párizsi kb 120-lej lenne legalább /combrész!/.Na ezért találunk csak disznó és baromfi párizsikat és virslit a boltokban,még a híres bécsi virslik is abból készülnek,azok sem színtiszta húsból ,hanem adalékokból-sorolok néhányat…sertésbőr ,csirkebőr,nyesedék,zsiradék, szójaliszt,csontőrlemény,ízfokozó,sós víz ,tartósítószerek.. nem zárom ki ,hogy tehéntőgy is van benne,mert olyan finomra darálják,hogy egy paszta lesz belőle.A minősége és ára attól függ,hogy milyen arányban vannak ezek az adalékok a termékekben.Láttam olyan párizsit ,hogy a kutya megszagolta és NEM ETTE MEG! ez nem lódítás,lehet ,hogy olyan sok volt benne a vegyi anyag,hogy megérezte.

  • User
    Dátum: 2019. február 19., 12:07
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ezt próbáltam megmagyarázni ennek a fajankózónak. A vágóhidakon/hentesüzemekben alapelv: semmi nem veszhet kárba. Nem is vész: mindent feldolgoznak az állat béltartalmán, szőrén-patáján-fogain kívül. Tőgyet, csicset, beleket, kötőszövetet, csontokat, szerveket: mindent feldolgoznak, péppé őrölnek. A padlóra lepotyogott darabkákat is összeseprik és megőrölik. Festék, ízfokozók, salétrom, konyha- és egyéb sók, szintetikus aromák, műbél és kész a párizsi, virsli s ami szem-szájnak ingere. Műbélbe töltik, hőkezelik s már mehet is kedves hülyére vett fogyasztónak, jó drágán.

  • User
    Dátum: 2019. február 19., 13:22
    ÉRTÉKELÉS: -11

    Jól van nosztalgiázók,nyugodtan nyomkodjátok a mínuszokat és álmodjatok szépeket,de előbb oltsátok le a villanyt,zárjátok el a fűtést,a központi vízcsapot és nehogy vacsorázzatok/ esetleg egy kis stavrid congelat-ot kiolvadt állapotban ,ahogy az üres húspultokban virítottak vagy akár egy halkonzervet ,például stavrizi afumati-contine:85% peste,ulei,sare,FUM!Ez nem vicc!Hogy mennyi volt benne a füst?Nem tudom,de szerintem milligrammja meghaladta a platina árát a konzervben.

  • User
    Dátum: 2019. február 19., 15:17
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Te valami mai penzes ficsur lehetsz, ha annyira odavagy ezert az idiota vilagert. Mondjad csak, katona voltal egyaltalan? ha igen az ottani menut sorold.

    • User
      Dátum: 2019. február 19., 18:45
      ÉRTÉKELÉS: -8

      melyik időszakra soroljam? az aranykorszakit ?villásreggeli,haboskávé, sütemeny…tizórai :kaviáros vajaskenyér; ebéd: húsgombócos csorba,flekken körettel,francia krémes;vacsora: az álmodozásnak ,azt mondja a káplár,hogy a” pufosoknak iahnie de fasole cu miros de salam şi ceai cu brom” nem elírás,nem ROM.

      • User
        Dátum: 2019. február 20., 13:04
        ÉRTÉKELÉS: 5

        …ma is ugyanaz a recept.Csak a marketing…Na nem éppen így volt.Azt mondták az akkori öregek.úgy a ’80-as évek környékén ,hogy a régi ‘carmangeriában’/úgy a 60-as évekig működött ,majd elkerült a vágóhídra/ ,ami a Molnár Józsiás és a Park utca sarkán volt ,nagyon finom virslit meg párizsit készítettek,de aminek a szavatossági ideje 3 / HÁROM!/ nap volt a gyártástól.Miért?1.Nem voltak tartósítószerekkel telítve és ezért ‘megzöldültek’ „.Nem mindenkinek volt hűtőszekrénye,pincékbe vitték le,vagy kutakba eresztették le.Még a Szász Jancsi idejében is jobb volt a virsli mint most,pedig akkor már ‘megkóstolta’ a szójalisztet is.

  • User
    Dátum: 2019. február 19., 18:19
    ÉRTÉKELÉS: -11

    Na ezt sem hittem volna,hogy a beírók között ennyi nosztalgiázó van a cseu-korszak iránt!Nemrég volt egy felmérés,aminek az eredménye az volt,hogy a szavazók 60 vagy még több százaléka visszasírja az aranykorszakot,Ceausescut tartják a legjobb vezetőnek.De ,hogy itt Székelyföldön is tarol/na/ meg ezekben a hozzászólásokban valóságos DÖBBENET.Ennyire feledékenyek lettetek? Ne igyatok annyit,főleg tömény italokat,ártalmas az agysejtekre,magyarul butít .Most nyomkodjátok a – t,de kétszer ,mert 2- = +/egyetértek/

  • User
    Dátum: 2019. február 19., 22:37
    ÉRTÉKELÉS: -9

    Na megszólalt az irigy proli,az osztályharcos…méghogy pénzes ficsúr stb.Nem vagy proli ,olvasott,tanult ember vagy ,reálisan gondolkozol akkor a munkásosztály ellensége vagy,nem volt jó neked a diktatúra,nem állsz sorba,netán egy jobb autód is van ki tudod fizetni az áramot,fűtést ,elmehetsz külföldre is…hát ez maga a társadalmi katasztrófa.

    • User
      Dátum: 2019. február 20., 11:44
      ÉRTÉKELÉS: -5

      Á, annyian vannak, mint a rosta lika, az arrikon túl nem látnak, kár a szót is pazarolni rájuk, én is csak szórakozásból teszem. Igaz, időnként feldühítenek, amikor oktalanul személyeskednek – ilyenkor durván, akár vulgárisan túl kell licitálni őket, mert csak ebből értenek – de néha jókat lehet röhögni rajtuk.

      • User
        Dátum: 2019. február 20., 13:05
        ÉRTÉKELÉS: -7

        Könyörtelenül nyomják a mínuszokat,a proli ököl oda üt ahova köll/ a nem értek egyet-re/. Csak bátran előre elvtársak éjszaka álmodjatok szépeket az aranykorszakról ,majd reggel amikor felébredtek ,észreveszitek,hogy belelóg a kezetek a bilibe.

  • User
    Dátum: 2019. február 20., 19:26
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Bocs ,igazad van ,nem Park,hanem a Béke utca sarka és a piac utcája részen volt.Utána valami lerakat volt ott.De volt!

  • User
    Dátum: 2019. február 20., 20:09
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Kb a ’70-es évek közepéig még viszonylag könnyen lehetett normális hentesárut, sajtot, stb. kapni. Úgy ’77-től köszöntött be az „aranykorszak”, pontosabban akkor durvult el. Melyik utcát hívták Park utcának a ’60-as években?

    • User
      Dátum: 2019. február 20., 22:31
      ÉRTÉKELÉS: 0

      A Molnár Józsiás parkkal párhuzamos utcáról van szó,a Béke utcáról,ott van a régi pionírház épülete is,kb a közepén.

  • User
    Dátum: 2019. február 21., 12:45
    ÉRTÉKELÉS: 8

    En arrol a korszakrol beszeltem,amikor egy fizetes 650-750 lej volt. A Ceausescu korszak elejerol.Es akkor egy borcipo igen is 60-70 lej kozt volt ! Arrol a korszakrol.amikor meg megvolt Kezdi foteren a Lorincz csemege uzlete,ahol a kulombozo kave fajtaktol a fugeig,narancsig,bananig,csokoladekig,fuszerekig stb.minden kaphato volt. Nem az „aranykorszakrol”,ami a diktator uralmanak utolso eveit jelentette,amikor mar valoban semmilyen elelmiszer nem volt a boltokban,es a borcipo is valoban 600-700,sot 900 lej kozt volt kaphato (valoban pult alol!) Na de akkor a fizetesek mar 2.300 es 2.800 lej kozt voltak(a nehezebb munkahelyeken,acelontodek,banyak stb. meg a 3.000 lejen is felul) ezt se feledjuk el ! Es azt se,hogy Romania egy arulonak koszonhette azt ,hogy ilyen helyzetbe jutott es a nyugat,embargot rendelt el ellene.Ez az arulo nem mas volt,mint a roman titkosszolgalatok (securitate)fonoke,Ion Mihai Pacepa,aki megszokott romaniabol es az orszagat eladta, mint Judas,Jezust!

    • User
      Dátum: 2019. február 21., 14:06
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Ja, igen, egy árulónak. Úgy hívták, hogy Nicolae Ceasuescu. És a követőinek, a besúgóinak, azoknak akik egyenlőbbek voltak az egyenlőknél.

  • User
    Dátum: 2019. február 21., 12:20
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Szerintem nincs mit és min vitatkozni az aranykorszak imádóival.Igénytelenség,nemtörődömség,kényelem?,egyhangú élet,hideg,sötétség.A mostani sem tökéletes,soha nem is volt tökéletes társadalmi rendszer ,mert az nem egy ruhadarab,hogy mindenkire találjon.De tudjuk irányítani az életünket,gondolkodhatunk,változtathatunk,cselekedhetünk,nem mint akkor amikor megszabták még azt is ,hogy mit gondolhatunk.

  • User
    Dátum: 2019. február 21., 17:16
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Hát igen ,azok a ’60-as évek voltak,amikor már nem volt élelmiszer hiány,csak a barna kenyér volt jegyre.A húshiány a kollektivizálás után keletkezett.Ahogy Romániában zuhant az életszínvonal ,Nyugat-Európában úgy nőtt ,megteremtették a ‘jóléti társadalmat’,igaz ehhez a szoc.országok is hozzájárultak,mert fizették a kölcsönök kamatait/amúgy óriási összegeket/. Na az a felelős ,aki eladta a jövőt ,hogy az aberrált ötleteit megvalósítsa, nem más,, meg az őt körbevevő talpnyalók.De hogy a háttérben mi történt azt soha nem tudhatjuk meg ,mert már az is megy,hogy Ceausescut a földönkívüliek akarták hatalmuk alá keríteni de ő ellenállt stb.stb.Mert ugye Románia a Föld közepe,innen indult a világ civilizációja ,a jútub’ tele van ezzel az elmélettel.

    • User
      Dátum: 2019. február 24., 19:03
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Ezt találtam a jútubon Preturi de pe vremea lui Ceausescu si acum…ott 80%-a a beíróknak írja ,hogy jobb volt,hiába jöttek ellenérvek,de látszik az igénytelenség ami most is észlelhető .a filmecske megtévesztő,mert úgy adja elő az árakat ,mintha roskadozott volna az árukészlet és dúskálni lehetett volna benne…átszámítanak mindent dollárba ,természetesen a hivatalos árfolyamon,így majdnem minden az aranykorszakban féláron volt-példák akkor-tej:4,5 lej=0,28USD ,most/2016-os adat/4lej=1USD ,benzin:9lej=0,56 USD,most 4,8 lej=1,2 USD/már írtam2016-os adatok!!!!/,rezsi 3 szobás lakásra 200 lej=18,7 USD,most 200 lel=167USD ,50 USD ,minimálbér 1865 lej=167USD ,most 1050 lej= 262,5 USD…stb.stb.Tehát tiszta paradicsomi-édenkerti helyzet volt AKKOR!