Egy felelősségteljes szülőnek lett volna ideje március óta venni legalább egy használt telefont a gyermekének, hogy tudjon boldogulni a tanulással, ha igazán érdekli a jövője. De jobb várni a készent, s síránkozni.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Cristian Tănase elmondta, a szaktárca konzultációt kezdeményezett a témáról minden érintett féllel, és ennek nyomán az a döntés született, hogy ebben a tanévben elmaradnak a félévi dolgozatok.
„A dolgozatok helyét egy összegző értékelés veszi majd át” – fogalmazott.
(Agerpres)
Egy felelősségteljes szülőnek lett volna ideje március óta venni legalább egy használt telefont a gyermekének, hogy tudjon boldogulni a tanulással, ha igazán érdekli a jövője. De jobb várni a készent, s síránkozni.
Felelőtlenség a köbön. A sok gyermeknek nem kínált lehetőség miatt, egy életre nem pótolhatnak be bizonyos, fontosnak tartott ismeretet. Még akkor is van rá példa, mikor rendes iskolai oktatás van.
Szerintem a tanaroknak legalabb fejenkent 500 milliot kellene adni a fizetesuk melle, hogy jollakjanak vegre. A jelen bojarjai lettek napjainkra, van olyan csalad, ahol a ket szulo tanar es a 100 millat siman hazaviszik. Johet most a kapalozas, ellenkezes , igy van ez. Sirankozzatok csak tovabbra is otthonrol .
Le van maradva a tényekkel minden téren…még jó ,hogy nem a királyi Románia pénzében számol…cocosei de aur,pol/20 lei volt/,5 lei ,1 leu,50 bani ezüstből vagy mondjuk a II.VH .után amikor volt 5000000 lejes is. Ez megismétlődött a dicsőséges 1989-es események után amikor végül is 2006 ban 4 nullát elhagytak…na ezzel kell most számolni nem a régi milliókkal ,mertég a végén kiderül,hogy minden tanár MULTIMILLIÁRDOS!
Ne beszeljen felre, tudom, hogy most zavarban van. Milliokat irtam, hogy mindenki megertse.
Én beszélek félre?14 éve a Ron van érvénybe ki az az ökör aki még mindig nem érti?Bezzeg az Eurót már értik, pedig az is csak 2002 től van ha jól tudom.Akkor ha Németo.-ból akar autót hozni valaki annak márkában fogják megmondani az árát?
Birodalmi márkában!Tényleg abba kéne hagyni azt a milliós számolgatást.Mondjuk János bácsinak azt mondják ,hogy eladták a házat 88 700 euróért.Megkérdezi -az meg mennyi román pénzbe?Na akkor számoljuk ki a millióssal fejben ,ott helyben.Az újjal csk könnyebb …felkerekítve 90000× 5=450000 dúrván kapásból…még 4 nullát hozzá már milliárdok jönnek ki…ugye ezt János bácsi is érzékeli ,jobban megérti.
Az egeytlen orszag Europaban, ahol a kozalkalmazott berek nagyobbak, mint a penzt megtermeloke.
A tanár nem egyszerűen csak „közalkalmazott”. Annál azért egy kicsit több. Legalábbis a java!
a tanár persze…minden rendszer talpig hűséges kiszolgálója volt.. a kommunistáknak is…most is ők a kiskirályok
Bárcsak a próféta szólna Önből, kedves Hozzaszoló 10:32 !!!! nem szeretnék multimilliárdos lenni, megelégednék ha csak multimilliomos lehetnék csak egy soványka kis évig akkor nem kellene félnormás fizetésből élnem !
Szerintem már most multimilliomos régi lejben…számitsunk …ha most kap mondjuk 1300 Ron/ez az új lej/akkor a régiben ez már 13M…erre utalt a beíró
Ha az oktatás ingyenes, akkor ott az eszközöket is előírják, amelyek használata elengedhetetlen kell lennie minden tanulónak. Eddig csak a tankönyveket hallottam az előírásból. Azzal is örökké baj volt, vagy a román eredetiből nem volt elég, vagy késett vagy rossz volt a fordítás. A füzetekről a szaktanárok rendelkeztek, de semmi szín alatt nem a szülők előnyei szerint, gondolok a méretekre és a tarkaságra…Minden évben a magyar gyermekek valamilyen hátrányt szenvednek. Nem beszélek arról, hogy nemcsak a négy magyar órával van többjük, mint a román társaiknak. Most a távoktatás tele „csak” feltételekkel. Mivel dolgozzon az a gyermek?
Nem minden iskolában mehet a telefonos bejelentkezés!
Mindenkinek adott a lehetőség,hogy tanárnak menjen!
Sok gyereknek az órák is, mert március óta nem voltak képesek számítógép vásárlásra támogatást adni, hogy a szülő megvehesse, nó meg internet az online tanuláshoz!!!!