Választásók útán bizza az lesz karantén. Most is az lenne csak hát most decemberben választás lesz igy tolták útánra
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A kormányfőtől azt kérdezték az újságírók, hogy mennyire látja valószínűnek a szükségállapot bevezetését a választásokat követően. „Ha a helyzet ellenőrzés alatt lesz, ha nem nőnek az esetszámok, akkor nem lesz szükség ilyen intézkedésre. Egyértelműen elmondtuk már, hogy nem akarunk további korlátozásokat” – felelte Orban.
A miniszterelnök úgy vélekedett, nem biztos még, hogy a járványügyi görbe ellaposodott, noha múlt héten az esetszám enyhén csökkent az előtte való héthez képest.
Kifejtette: nagyon sokan vannak, akik terjeszthetik a járványt. Más országokban az esetszámok exponenciálisan nőttek, ennek nálunk elejét kell venni, hogy az egészségügyi rendszer bírja a terhelést – tette hozzá Orban.
Orban kijelentette, Románia jelenlegi PCR tesztelési kapacitása a koronavírusra napi 53-54 ezer. Elmagyarázta, hogy azért nem végeznek a jelenleginél több tesztet naponta, mert vagy nincs ennél több erre irányuló kérés, vagy pedig a mintavételek számának kapacitása korlátozott.
A kormányfőt az egészségügyi minisztériumban lezajlott munkamegbeszélés után kérdezték ebben az ügyben, megemlítve neki, hogy korábban azt nyilatkozta, szándékukban áll napi 50 ezerre növelni az ország tesztelési kapacitását, de a naponta elvégzett tesztek száma nem mutat ilyen fokú emelkedést.
A kormányfő úgy nyilatkozott: még nem született döntés a romániai lakosság tömeges covid-tesztelését illetően, de a szakemberekkel folytatott megbeszélések alapján nincs elegendő ok egy ilyen folyamat beindítására.
Orban azt mondta, a kormány hárommillió gyorsteszt beszerzéséről döntött, ezeknek felhasználásáról az Országos Közegészségügyi Intézet szakemberei fognak rendelkezni.
Hozzátette ugyanakkor, a tömeges teszteléshez 17-18 millió tesztet kéne beszerezni, ugyanakkor az állampolgárok beleegyezésére is szükség lenne.
„Nem lehet tesztelni valakit, csak abban az esetben, ha beleegyezését adja. Ugyanígy történik az oltás esetében is. Az oltás az állampolgár beleegyezésével történik, nem erőszakkal” – szögezte le a miniszterelnök.
(Agerpres)
Választásók útán bizza az lesz karantén. Most is az lenne csak hát most decemberben választás lesz igy tolták útánra
Nemhogy nojon ,hanem a valasztasok utan el is tunik!!!!?????