Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Orban: sajnálatos, hogy az RMDSZ álláspontot változtatott a költségvetés-kiigazítás szavazásán

Orban: sajnálatos, hogy az RMDSZ álláspontot változtatott a költségvetés-kiigazítás szavazásán Románia

Sajnálatos, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Szociáldemokrata Párt (PSD) oldalán megszavazta a parlamentben a nyugdíjak 40%-os emelését, illetve a gyerekpénz növelését – jelentette ki Ludovic Orban kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kedden, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján.

Hirdetés
Hirdetés

„Sajnálatos, hogy miután ott voltak mellettünk a költségvetési-pénzügyi bizottságban, és nem vettek részt a döntésben, most álláspontot váltottak és hozzájárultak a PSD eme döntéséhez” – fejtette ki Orban, akit megkérteztek, hogyan kommentálja az RMDSZ keddi szavazatát, illetve azt, hogy a szövetség kormányra szeretne kerülni a parlamenti választásokat követően.

Orban hozzátette, pártja minél nagyobb többséggel akarja megnyerni a választásokat, hogy ne legyen szükség szövetségekre, amelyek bonyolítanák a kormányzást.

„Az elkövetkező években – nem csak a következő négy évben, hanem 8-10 évben – Romániának stabil, koherens kormányra van szüksége, amely az ország gyors fejlődéséért, az emberek jövedelmének emelkedéséért tevékenykedik” – mondta még a PNL elnöke.

Meg fogják támadni az alkotmánybíróságon a törvényt

Ludovic Orban úgy nyilatkozott, kabinetje minden „alkotmányos és törvényes” módon igyekezni fog megakadályozni, hogy hatályba lépjen a 40 százalékos nyugdíjemelést előíró törvény.

„Mit akar voltaképpen a PSD? Hogy képtelenség legyen kifizetni a nyugdíjakat, hogy ne maradjon pénz a fizetésekre, a beruházásokra, ne tudjunk pénzt utalni a helyi közigazgatásoknak, a szociális költségek fedezésére” – jelentette ki a kormányfő, aki szerint a ‘mérgező’ parlamenti többség hétről-hétre újabb ‘aberráns’ törvényeket fogad el, amelyek tönkre fogják tenni Romániát.

„Az általam vezetett kormány meg fogja támadni az alkotmánybíróságon ezt a törvényt, és semmiképpen sem fogadjuk el ezeket az alaptalan növeléseket” – mondta, hozzátéve, hogy minden alkotmányos és törvényes módon megpróbálják megakadályozni a kedden elfogadott jogszabály hatályba lépését.

Ludovic Orban emlékeztetett, hogy kormánya a gazdasági válság dacára is megemelte a nyugdíjpont értékét 14%-kal, és erre Németországon kívül egyetlen más európai ország sem vállalkozott a krízis miatt.

Hasonlóan bíráló hangnemben beszélt a gyerekpénz megduplázásáról is, kiemelve, hogy az augusztusban véghezvitt 20 százalékos emelés a maximum, amit a kormány a jelenlegi helyzetben jóváhagyhat.

Orban arra figyelmeztetett kolozsvári látogatása során, hogy „a PSD gazdasági bűnözői” által megszavazott költségtöbblet fizetésképtelenné teszi Romániát, és ezt már európai hivatalosságok is szóvá tették.

Orban azt üzente „a szülőknek és nagyszülőknek”: higgyék el, hogy az államháztartás nem bír el 14 százaléknál nagyobb nyugdíjemelést. ‘Bárki ígér többet, valójában mérgezett almát nyújt az embereknek. Azt képzelik, hogy ha lett volna anyagi forrásunk hozzá, nem emeltük volna meg a nyugdíjakat? Egészen biztosan megemeltük volna. A PSD populizmusa és demagógiája válságba fogja sodorni Romániát, és a kilábalás még ennél is nehezebb lesz’ – mondta a miniszterelnök.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 23., 10:34
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Tegyék rendbe a nyugdíj törvényt, ne kaphassanak egyesek tízszer-hússzor annyi nyugdíjat mint az átlag nyugdíj! Törüljék el a speciális nyugdíjakat, mert az jogtalan. Persze, a alkotmány bíróság is mellette szavaz, mert a nagy pénzért ők is mindenre képesek! Nincs ebben az országban senki, aki fel merne lépni a jogtalan nyugdíjak ellen? Szégyen és gyalázat, ami ebben az országban lejátszódik!

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 23., 14:46
    ÉRTÉKELÉS: 9

    VEGYEK VISSZA AZ ALAMI SZFERABAN AZ ASZTRONOMIKUS FIZETESEKET-TANUGY, ALAMI APARATUS, EGESZSEGUGY, RENDORSEG STB. – ES ROGVEST LESSZ PENZ !!!

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 23., 18:53
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Arról mindig hallgatnak mint a lakat, mert ők és a parlamenti támogatóik is bezsebelik…más…a tulipánt szélkakasra lehet cserélni…nem is egyre ,annyira ahányszor eddig fordult!ja ?hogy akkor nem jut hely másnak a logón mert oda csak 3 kakast lehet felültetni?