Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A DNA vasárnap este kiadott közleménye szerint Niculae Bădălăut, aki a tettek végrehajtásakor a Számvevőszék tanácsosa és az audithatóság alelnöke volt, vasárnap vették 24 órás őrizetbe. Ugyanebben az ügyben őrizetbe vették egy kereskedelmi vállalat képviselőjét is megvesztegestésben való bűnrészesség gyanúja miatt.
Az ügyészek szerint Niculae Bădălău augusztus 9-én és november 19-én felszólította egy község polgármesterét, hogy egy vízhálózatot felújítására vonatkozó 7.071.925 lejes szerződést egyik rokona által vezetett cégnek ítélje oda, azt sejtetve, hogy befolyása van az Országos Befektetési Társaság (CNI) igazgatótanácsának egyik tagjára, akit ígérete szerint rávett volna, hogy hagyja jóvá a polgármesteri hivatal által az intézményhez benyújtott két projekt finanszírozását.
Bădălău pénzt ígért a polgármesternek ennek fejében, illetve egy másik szerződés esetében is, amelyet szintén a szóban forgó céggel kötött meg az önkormányzat a vízhálózat kiépítésére. Az ügyészek szerint Bădălău az üzletemberen keresztül november 25-én 35.000 lejt adott át a polgármesternek, a megígért pénz egy részét.
Niculae Bădălău összesen 170.000 eurót ígért a polgármesternek, ami a két szerződés értékének 7 százalékát jelenti – állítják a korrupcióellenes ügyészek.
Az ügyészek a két gyanúsított előzetes letartóztatását kérik hétfőn a bukaresti ítélőtáblánál.
A Bukaresti Táblabíróság hétfőn elrendelte Niculae Bădălău 30 napos előzetes letartóztatását.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) felszólította Niculae Bădălăut, hogy mondjon le a Számvevőszék alelnöki tisztségéből, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 24 órára őrizetbe vette megvesztegetés és befolyással üzérkedés gyanúja miatt.
A PSD úgy véli, hogy miután a DNA bűnvádi eljárást indított ellene és elrendelte őrizetbe vételét, Niculae Bădălău nem folytathatja tevékenységét a Számvevőszéknél. „További tisztségben maradása súlyosan rontaná az intézmény hitelét. Emiatt lemondása lenne a legjobb módja annak, hogy megvédjük a román állam egyik alapvető intézményének megítélését” – olvasható a párt hétfői közleményében.
Ionuţ Moşteanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szóvivője hétfőn bejelentette, hogy hivatalos kérelmet nyújtott be a parlamenti költségvetési bizottság összehívására és a korrupciós ügyben őrizetbe vett Niculae Bădălău menesztésre a Számvevőszék alelnöki tisztségéből.
Az USR szóvivője Facebook-bejegyzésben közölte ezt, és leszögezte: a Szociáldemokrata Pártnak PSD) és a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) meg kell szavaznia Bădălău menesztését, ‘a televízióban adott nyilatkozatok nem elegendőek’.
Moşteanu csatolta bejegyzéséhez a házbizottságokhoz címzett kérelmet.
Cătălin Drulă, az USR elnöke vasárnap este bejelentette, hogy alakulata kérni fogja hétfőn a parlamentben Niculae Bădălău menesztését a Számvevőszék audithatóságának alelnöki tisztségéből.
A Számvevőszék korrupció miatt előzetes letartóztatásba helyezett alelnöke, Niculae Bădălău leváltását kezdeményezte a hétfőn a parlament két házának együttes házbizottságában a Szociáldemokrata Párt (PSD).
A PSD szóvivője, Radu Oprea a parlamentben a sajtónak elmondta, hogy hétfőn reggel a párt lemondásra szólította fel Niculae Bădălăut. Leváltását azért kezdeményezték, mert a Számvevőszék alelnöke nem tett eleget a felszólításnak.
Radu Oprea szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) ‘demagógiából’ sürgette hétfőn Niculae Bădălău leváltását. Azzal érvelt, hogy a PSD-től eltérően az ellenzéki párt az utóbbi napokban ‘védőpajzsot vont a feddhetetlenségi vagy bűnügyi problémákkal rendelkező személyek köré’. Példaként a politikus Clotilde Armand kerületi USR-s polgármester esetét említette.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy Niculae Bădălău már 2020 óta nem tagja a PSD-nek és semmilyen kapcsolata nincs a párttal.
forrás, fotó: Agerpres
Hat ilyen gerinctelen alakot megtalalni parat a parlamentbe ,kormanyba es mas intezmenyekbe!Ezeknek kell a specialis nyugdij az ossze lopott 100 milliok melle!!!