Még olyat nem hallottam, hogy a pásztorok fel lennének szerelve medve riasztó spray-el. Mégiscsak több, mint a semmi, és extrém esetben mindenképpen segítség. De hát na, a spray nincsen ingyen, a sajt meg nem olcsó, csak az emberélet.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a Maros megyei pásztorok Hargita megye területén próbálták elhajtani a medvét, amelyik egy általuk felügyelt tehénre támadt. Ekkor a medve a három pásztort vette üldözőbe. A 26 éves fiatal bemenekült az erdőbe. Az ő holttestét szombaton találták meg a helyszínre riasztott csendőrök mintegy háromszáz méterre attól a helytől, ahol utoljára látták.
A másik megtámadott pásztor – egy 45 éves férfi – rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett. Őt a mentők Suceava megye felé szállították le a hegyről. A jászvásári kórházban hét órán át műtötték. A férfi súlyos koponyasérülést, többszörös arccsonttörést, hasi sérüléseket szenvedett és a nagyvad több ujját is leharapta. A harmadik pásztor sértetlenül megúszta a támadást. Ő riasztotta a mentőket.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szombaton este az egyik közösségi portálon közölt bejegyzésében tudatta: a múlt héten elfogadott sürgősségi kormányrendelet alapján a csendőrség, a Környezetvédelmi Őrség és a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség elkészítette a szükséges dokumentációt a medve kilövésének engedélyeztetéséhez.
„A Környezetvédelmi Minisztérium folytatja a szükséges lépéseket ahhoz, hogy megoldja a medvekérdést Romániában. Megteremtettük a lakott területen való azonnali beavatkozás törvényes kereteit, és további intézkedéseket hozunk annak érdekében, hogy csökkentsük az ember és a medve találkozását mind a lakosság, mind a faj védelmében” – írta a miniszter.
Tánczos Barna minisztert élesen bírálták az állatvédő szervezetek a héten elfogadott sürgősségi kormányrendelet miatt, mely csökkenti a bürokráciát és lehetővé teszi, hogy 24 órán belül kilőjék vagy elkábítsák és máshova szállítsák a településekre bejáró, emberre támadó medvéket.
Romániában túlszaporodott a medveállomány azt követően, hogy 2016-ban a Cioloș-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó, 2018-ban kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók 69 ezer négyzetkilométeres romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.
(MTI)
Még olyat nem hallottam, hogy a pásztorok fel lennének szerelve medve riasztó spray-el. Mégiscsak több, mint a semmi, és extrém esetben mindenképpen segítség. De hát na, a spray nincsen ingyen, a sajt meg nem olcsó, csak az emberélet.
200 lej körül van. Mindenki eldöntheti, hogy ennyit megér-e az élete, vagy botokkal próbálja elhajtani.
A medvék pontos számát csak akkor fogjuk megtudni, ha becsippezik őket, követővel szerelik fel őket. Komolyan, ma amikor madarakat követnek a műholdakkal, pontosan tudják, hogy hol járnak, miért is nem lehet a mai lehetőségekkel ezt megoldani. Nagy a gyanúm, hogy sokaknak ez nem felelne meg, igencsak kiderülne melyik a veszélyes vad, s nem lehetne mást, netán egy szebb példányt kilőni a védekezés címe alatt. A műholdas figyelés arra is jó lenne, hogy tudják, melyik az amelyik a település mellett garázdálkodik, mert különben a medve is, mint a tehén, mind egyforma.
Csak megkell beszélni a medvével hogy várjameg amig a komiszio odaér a helyszinre addig várjon türelmesen aztán lesz valahogy!!!!?