Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

November végén érkezik Romániaba az új COVID-19 elleni vakcina

November végén érkezik Romániaba az új COVID-19 elleni vakcina Románia

November végén megérkeznek Romániába a COVID-19 elleni vakcina omikron BA.4-es és BA.5-ös alvariánsához igazított első adagjai – jelentette be vasárnap Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

„Napi 200-400 koronavírusos esetünk van, néhányan meg is halnak. Voltak olyan napok is, amikor nem volt haláleset. Egyértelmű, hogy a COVID-19 jelenleg már nem jelent közegészségügyi problémát Romániában” – jelentette ki a miniszter.

Ennek ellenére, mint minden, az evolúciója szempontjából kiszámíthatatlan vírus – így a koronavírus – esetében is, tanácsos a védőoltás felvétele a 60 éven felettieknek és a különböző krónikus betegségekben szenvedőknek – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a hónap végéig megérkezik a vakcina frissített változata is.

Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy ő be fogja oltatni magát a koronavírus elleni oltás negyedik adagjával is. Azt is elmondta, nem kizárt, hogy a koronavírus elleni oltás az influenza elleni vakcinához hasonlóan szezonjellegű lesz ezután.

forrás: Agerpres

fotó: Rosta Tibor/MTI

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás