Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Klaus Iohannis államfővel folytatott megbeszélését követően az EP elnöke azt mondta: Románia és Bulgária felvétele a belső határellenőrzés nélküli térségbe jogi szentesítése lenne annak, ami a gyakorlatban már működik, hiszen szerinte minden érintett ország – Romániát is beleértve – betartja a schengeni előírásokat, tehát a közös határ védelmét illető aggodalmak megalapozatlanok.
Arra az újságírói felvetésre reagálva, mely szerint Ausztria vétója nemcsak Romániát, hanem az EU migrációs politikáját is feladatok elé állítja, Metsola kifejezte reményét, hogy az ukrajnai menekülthullám gyors befogadását segítő irányelvhez hasonlóan a migráció ügyében is sikerül olyan közös megoldást találni, amely a humanitárius szempontok mellett kellőképpen határozott az embercsempészekkel szemben, és szolidáris az illegális bevándorlással szembesülő tagállamokkal.
Az államfő köszöntetet mondott az EP-nak Románia és Bulgária schengeni csatlakozása következetes támogatásáért, ugyanakkor az EU egységének fontosságát hangsúlyozta.
Klaus Iohannis szerint az EU nem engedhet meg magának egy újabb kudarcot, úgyhogy Románia és Bulgária schengeni csatlakozását csak akkor tűzik ismét napirendre, ha erről teljes egyetértés lesz. Reményei szerint erre a jövő év folyamán kerül sor.
Az államelnök ugyanakkor óva intette a médiát attól, hogy megalapozatlan reményeket keltsen a közvéleményben Románia felvételét illetően. Leszögezte: a schengeni csatlakozásról nem az állam- és kormányfők, hanem az uniós tagállomok belügyminiszterei hivatottak dönteni, a konszenzusos döntéshez pedig meg kell győzni Ausztriát és (Bulgária tagságát illetően) Hollandiát is, hogy támogassa a bővítést.
Az EP-t megrázó korrupciós botránnyal kapcsolatban mindkét politikus azt hangoztatta, hogy egy ilyen ügyben nem lehet szó politikai mentességről, a vizsgálatot az ügyészekre kell bízni. Metsola kifejezte meggyőződését, hogy az EP „átmegy a vizsgán”, ugyanakkor rámutatott: a bizalom építése évekig tart, elvesztése azonban pillanatok műve.
„Ki kell javítanunk a hibákat, reformokat kell hoznunk, zéró toleranciát fogunk alkalmazni a korrupcióval szemben” – hangoztatta az EP elnöke.
Az Európai Parlament elnökével, Roberta Metsolával tárgyalt hétfő este a hivatalában Nicolae Ciucă miniszterelnök. A találkozón elsősorban energiabiztonsági kérdések, a schengeni csatlakozás ügye és az uniós alapok lehívása került terítékre.
A kormány közleménye szerint a megbeszélésen Roberta Metsola ismét az EP támogatásáról biztosította Romániát a schengeni csatlakozás ügyében. Leszögezte: a kritériumokat teljesítő tagállamokat haladéktalanul fel kell venni a belső határellenőrzések nélküli térségbe.
Nicolae Ciucă megköszönte tárgyalópartnerének a támogatást. A kormányfő ugyanakkor üdvözölte Roberta Metsola következetes hozzájárulását és kiemelkedő szerepét az európai projekt megerősítésében, az EU-n belüli és a partnerállamokkal szembeni szolidaritás fenntartásában, különösen a jelenlegi „rendkívül bonyolult” geostratégiai helyzetben.
A miniszterelnök kiemelte a zöldenergiáról szóló, szombaton Bukarestben aláírt román-magyar-azeri-grúz megállapodás jelentőségét. Ez a beruházás szerinte hozzájárul az uniós energiabiztonság megteremtéséhez és segíti a zöld átállást.
Románia rövidesen csatlakozni fog a schengeni térséghez – jelentette ki Roberta Metsola hétfőn a román parlamentben.
Metsola beszédében leszögezte: Románia felvétele a belső határellenőrzés nélküli térségbe nem „ajándék” az ország számára, hanem megérdemelt jussa.
„Ne mondjanak le Európáról, ne hagyjanak magunkra minket” – mondta az EP elnöke a bukaresti parlamentben.
Beszédében Metsola ugyanakkor méltányolta a romániai lakosságnak az ukrajnai menekültekkel szemben tanúsított segítőkészségét, ami szerinte az európai értékek felvállalásának bizonyítéka.
Megemlítette az Európai Parlamentet megrázó, „Netflixbe illő” korrupciós botrányt is, amelynek vétkesei ígérete szerint „nem maradnak büntetlenül”.
Említést tett ugyanakkor a Románia schengeni csatlakozásának leszavazásáról is. „Megmondtam a döntéshozóknak, hogy ez volt a legkiábrándítóbb választásuk. Azt gondolom, rossz döntés volt a csatlakozás elhalasztása. Szeretném világossá tenni, hogy Románia készen áll a schengeni térséghez való csatlakozásra. Önök már több mint egy évtizede készen állnak, és szeretném még egyértelműbben kimondani, hogy Románia hamarosan csatlakozni fog a Schengenhez, mert ez az Önök joga, ez Európa joga. Lejárt az az idő, amikor két Európa létezett, és meggyőződésem, hogy ezt hamarosan mindenki meg fogja érteni” – fogalmazott.
Hozzátette, Románia felvétele a belső határellenőrzés nélküli övezethez nem csak Romániának, hanem minden tagállamnak előnyére válik.
„Ez a közös biztonságunkról, az európaiak közötti egyenlőségről, a közös fenyegetésekkel szembeni egységes válaszkészségünkről szól. Ez egy hiányzó darab Európa építményének mozaikjából, és kötelességünk és felelősségünk, hogy ezt a darabot mielőbb a helyére tegyük” – jelentette ki az Európai Parlament elnöke.
Az 1989 decemberi forradalom évfordulója kapcsán Metsola arra hívta fel a figyelmet, hogy Románia átment egy forradalmon annak érdekében, hogy „elfoglalhassa méltó helyét Európa asztalánál”. Elismerően szólt ugyanakkor a romániai emberekről, akik „szívüket és otthonaikat nyitották meg” az ukrajnai menekültek előtt.
forrás: MTI/Agerpres
fotó: presidency.ro