Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sürgősségi leszállást hajtott végre egy ukrán katonai repülőgép Bákóban

Sürgősségi leszállást hajtott végre egy ukrán katonai repülőgép Bákóban Románia

Belépett a román légtérbe csütörtökön reggel egy ukrán Szu-27-es vadászrepülőgép, amely – az elfogására küldött román harci gépekkel együtt – a Bákó katonai repülőterén szállt le – közölte a védelmi minisztérium.

Hirdetés
Hirdetés

A román légierő két, NATO-parancsnokság alatt álló F-16-os járőrgépét 6 óra 15 perckor riasztották, hogy tisztázza a román légtér felé észak felől engedély nélkül közeledő repülőgép helyzetét. A gépet a nemzetközi eljárásoknak megfelelően azonosították, elfogták és a bákói katonai repülőtérre kísérték, elrendelve azonnali leszállását. A művelet 7 óra 5 perckor ért véget.

A leszállást követően az ukrán katonai pilóta a román hatóságok rendelkezésére állt, az ügyben vizsgálat kezdődött.

Az esetről beszámoló Digi24 hírtelevízió úgy értesült, hogy az ukrán pilóta műszaki gondokra hivatkozott.

A védelmi minisztérium közölte, hogy a román hadsereg valamennyi érintett parancsnoksága figyelemmel követi az ukrajnai helyzetet és növelte a készültségi szintet.

Az elnöki hivatal bejelentette, hogy Klaus Iohannis román államfő csütörtökre összehívta a román Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), hogy megvizsgálja az Ukrajna elleni orosz támadás kihatásait az euro-atlanti térség biztonságára.

Különleges munkacsoportot hívott össze csütörtökön Nicolae Ciucă miniszterelnök az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió okozta helyzet kezelésére. A kormány közleménye szerint a munkacsoport feladata a helyzet monitorozása és a kormányzati struktúrák szintjén hozott intézkedések koordinálása a közintézmények működésének biztosítása érdekében.

A külügyminisztérium válságtörzset alakított az Ukrajnában tartózkodó román állampolgárok megsegítésére – tájékoztatott a kormány. A közlemény szerint az illetékes kormányzati szervek felkészültek az esetleges menekülhullám fogadására. A kormány ugyanakkor figyelemmel kíséri az országba be- és kiáramló gázmennyiséget az ország valamennyi vezetékén, hogy szükség esetén intézkedni tudjon a gázellátás folyamatosságának biztosításáról. A hideg évszak végéig elegendő gáztartaléka van Romániának – olvasható a közleményben.

Dîncu: eltévedt az ukrán gép pilótája

Eltévedt a román légteret csütörtök reggel megsértő ukrán katonai repülőgép pilótája, ezért kellett leszállnia Bákóban; folyamatban vannak a tárgyalások a hazatéréséről – közölte csütörtök este Vasile Dîncu védelmi miniszter.

A Digi24-nek nyilatkozva a tárcavezető elmondta, „első pillanattól” látszott, hogy a fiatal pilóta eltévedt, és „vissza nem térhetett, mert közben megsemmisítették azt a repülőteret, ahonnan elindult”. A pilóta együttműködő volt, már az ukrán hatóságok is kikérdezték – tette hozzá a miniszter.

Dîncu azt is elmondta, hogy vizsgálják a pilóta hazautazásának jogi lehetőségeit. Az ügyről tárgyaltak Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszterrel is, aki elnézést kért az incidensért, és arra kérte a román felet, hogy segítsék az ukrán pilótát a hazatérésben – mondta még a miniszter.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások