Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szakadás szélén az ALDE?

Szakadás szélén az ALDE? Románia

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) „szétszakadt”, mivel tagjainak nagy része távozni akar, emiatt kongresszus összehívására van szükség, állította csütörtökön Alexandru Ştefan Băişanu ALDE-képviselő, akit Viorica Dăncilă kormányfő a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszteri tisztségre javasolt.

Hirdetés
Hirdetés

„A párt szétszakadt, az emberek nagy része távozni készül, ki a Szociáldemokrata Párthoz (PSD), ki a Pro Románia párthoz, ki a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL), vagy bármely más párthoz menne. Úgy vélem azonban, hogy a párt egysége fontosabb, mint bármely pártvezető, nem Călin Popescu-Tăriceanuról beszélek most, senki nem kérte, hogy mondjon le, de az világos, hogy eddigi tanácsadóinak, akik ebbe a helyzetbe juttatták a pártot, hátrálniuk kellene egy lépést. Nem kizárásokról beszélünk. (…) Újra kell indítani a pártot a nulláról” – jelentette ki Băişanu a parlamentben.

Rámutatott, kérni fogja a kongresszus összehívását, amelyen a kormányból való kilépés döntését is meg kell vitatni. Hozzátette, a döntéseket nem egy-két embernek kell meghoznia, és ennek érdekében akár a statútumot is módosítani kell.

„Nem gondoltam arra, hogy a pártelnököt, Călin Popescu-Tăriceanut leváltsuk. Azonban meg kell vitatni a kormányból való kilépés kérdését, mivel ezt a lépést és a Pro Romániával való szövetkezést az ALDE államfőjelöltjének a támogatása érdekében tettük meg. Mivel az ALDE-nak már nincs saját jelöltje, a szövetkezés okafogyottá vált, más megoldásokat kell keresnünk, hogy pártunkat megerősítsük” – fűzte hozzá Băişanu.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy csak a párt hétfőn összeülő küldöttgyűlése dönthet az ő, illetve a többi, miniszteri tisztségbe való jelölést elfogadó pártkolléga pártból való kizárásáról.

„Szavazás alá kell bocsátani a pártból való kizárásunkat, és én bízom kollégáim józan eszében, akik felfogják, hogy ez katasztrofális következményekkel járna az ALDE-ra nézve. Ha az alakulat 5 parlamenti képviselője kilép a frakcióból, anélkül, hogy párttagságukról lemondanának, a képviselőházi frakció is megszűnik, mint ahogyan a szenátusban is történt. És akkor a párt elveszíti saját képviseletét” – magyarázta a képviselő.

Hozzátette, ha őt kizárják a párt soraiból, bírósághoz fordul, és addig, amíg a bíróság nem hoz jogerős döntést az ügyben – néhány hónap, vagy egy-két év múlva – ő az ALDE tagja marad.

Magyarázata szerint azért fogadná el a miniszteri tisztséget, mert „úgy látja, hogy sem a PNL, sem a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem akarja jelenleg átvenni a kormányzást”.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás