Na így kell a szegény embert segíteni Táncos úr bár ne lenne magyar ember „”szánalmas „”.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Tánczos elmondta, hogy Romániában még mindig több használt autót hoznak forgalomba, mint újat, annak ellenére, hogy a román állam hatalmas pénzügyi erőfeszítéseket tett a Roncsautó és a Roncsautó Plusz programok bevezetésével.
„Hiába fektetünk be sokat, és hiába jön az államtól ez a támogatás azoknak, akik új autót vásárolnak, ha a másik nincsenek korlátozások. Ezért javaslom a koalíciós kollégáimnak, hogy hozzuk egyensúlyba a két intézkedést: az új autók vásárlásának ösztönzését és a régi autók forgalomba helyezésétől való elbátortalanítást.
Az elbátortalanítás vagy adóemelésekkel, vagy új adók bevezetésével történhet. A kormány azt mondta, hogy nem fogunk új adókat bevezetni, de továbbra is fennáll a lehetőség, hogy bizonyos meglévő adókat, például a régi és erősen szennyező autók esetében, megemeljük” – nyilatkozta a környezetvédelmi miniszter a B1 TV-nek.
Elmondta, hogy a kormány megemelheti azt a felső határt, ameddig helyi adót lehet kivetni a környezetszennyező autókra. Egy ilyen döntés meghozatalakor a hatóságoknak figyelembe kell venniük, hogy vannak olyan kiszolgáltatott kategóriák, amelyek anyagi helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy drágább autót vásároljanak, és nekik „több támogatásra” van szükségük az állam részéről.
Tánczos azonban azzal érvelt, hogy vannak olyanok is, akik vehetnének új autót, de inkább a nagyon erős motorral rendelkező, erősen környezetszennyező autókkal közlekednek, mert „nem akarnak más kategóriájú új autót vezetni, mert az túl alacsony rangú számukra”.
(Digi24)
Na így kell a szegény embert segíteni Táncos úr bár ne lenne magyar ember „”szánalmas „”.
A fizetések európai szintre való emelésével tancosur, tudtomal on se az havi 1500 lejes fizetésből tengodik, hónapról-hónapra,ha ezen változtatnak utána beszelgetunk az adó emelésről
Hogy „emelnenek”a talajtol 10 centire 10 percre,hatha nem agyalnatok ilyen hulyesegeket!
Ez a táncos madár amióta miniszter lett, csak idiótaságokat beszél, többnyire a szegényebb réteg kárára.
Biztos vagyok abban ,hogy Barnikanak zsiruj autoja van.Tole kellene legombolni a folosleges adorest!!!!
A legolcsóbb új autó a Dacia Logan és Sandero amelyek a legutobbi NCAP(törés) teszten 0 azaz nulla csillagot kapott a Sprint 1-et.Ha azt vesszük ,hogy a vezetői morál a legalacsonyabb szinten van ,akkor érthető ,hogy inkább egy biztonságosabb és olcsóbb autót vásárol valaki,mert azt mondják Dacia az Dacia na…ha valaki 5000 -6000€ vesz egy
8-10 éves nem lejárt autót még akkor is jobban jár ha magasabb adót fizet.És aki csak 1000-2000€ vesz régi autót az azért van mert csak annyira futja a jövedelméből.
Nem mindenki miniszteri fizetésből gazdálkodik.Van egy közmondás ,amit Tánczos úrnak figyelembe kéne vennie….
Szegény ember vizzel főz.
Legalább hülyeséget ne írjon. Egyik Dacia sem kapott nulla csillagot, Sprint nevű nem is létezik (tudom mire érti, de mondom, ne írjon hülyeséget). Ráadásul a csillagok egy része a vezetéssegítő elektronikai rendszerek hiánya miatt veszett el.A tesztek változnak, ezek pár év 3-4 csillagos autók lehettek. A 8-10 éves autók jó része is ennyit kapna ha most új állapotban tesztelnék.
Jól van okoska…igaz nem Sptrint hanem Spring…telefonon nyomkodom a billentyüket ,a g betű a t alatt van…siettem nem korrigáltam,dea Zoe egy csillagor sem kapott.Nehogy azt mondja ,hogy a Dacia ár -értékben egy jó vétel.Nézze meg egy Toyota Yaris 2 (10 éves meg kb. egyforma km futással )meg egy Dacia Sanderot u.o.paraméterekkel.Lehet okoskodni.
Okoska, a Sprint lehet elütés, de a nulla csillag a Dacianak meg egyértelműen rosszindulatú félrevezetés. A jobb vételnek meg semmi köze az NCAPhoz, hiába próbálja most félreterelni a szót. Nem, nincs Daciam, Renaultom csak nem szeretem a félretájékoztatást.
Az nem zavarja hogy a beírásom +17 a magáé jelen állásban -6?A lényeg az adó emelésén van ,mert sokan akarnának de nem tudnak újabb autót venni …ezen kivül számit az ár -érték arány is.Akárhogyan is akarja magát púderozni ,nem fogok többé reagálni.Kövesse a hozzászólása értékelését!
Látom még egy páran nem képesek utánanézni.
Szóval: Sprint az a Spring lenne. 1 csillag, ebből maga a törésteszt eredménye utasokra 49%, gyerekekre 56%. Nem szép eredmény, ezt tény.
Viszont a Logan és Sandero két csillagot kapott a 2021 teszten és nem nullát. Utasoknak 70%, gyerekeknek 72%. Ez már nem olyan rossz. A pontot a gyalogosvédelem és a kisegítő rendszerek hiánya vitte le. Közeli értékek vannak a Fiat 500e-nél (76 és 80%), viszont az mégis 4 csillagos a többi miatt. Vagy ott az Opel Mokka, szintén négy csillagos, de az utasok védelme hasonló a Logan/Sandero pároshoz (73 és 75%).
Menjünk tovább, a Duster 2017-ben 3 csillagos volt. Pedig gyengébb az eredménye (71%, 66%), de akkor másképp súlyozták a kisegítő rendszereket. Vagyis a mostani Logan/Sandero a két csillaggal utasokat jobban védi, mint a Duster a hárommal. Egyébként pl. az Alfa Romeo Giulietta,a Fiat Punto és a Citroen féle DS3 rosszabbul szerepelt, sőt a Ford C-MAX se volt sokkal jobb.
Tovább… 2014-ben a Logan MCV szintén 3 csillagot kapott. 2013-ban a Sandero pedig négyet (!). Vagyis 8 évvel ezelőtt a Sandero 4 csillagos volt, most 1 csillagos. Így járna sok másik autó is.
Az EruoNCAP értékelés jó, de most már nem csak a passzív biztonságról szól és igaziból nem lehet összehasonlítani a különböző évek tesztjeit, mert más a módszer és más dolgokat is figyelembe vesznek és pontoznak, pl. mindenféle figyelmeztetést, aktív segítséget, hogy fékez-e magától az autó ha akadályt lát, van-e tolatóradar, stb.
A Dacia felvállalta, hogy ezek nincsenek és emiatt is olcsóbb, így a helyén kell kezelni az értékeket.
A Renault Zoe nulla csillaga és a Spring-nél is gyengébb eredményei már inkább elgondolkoztatóak.
Nekem van egy másik mondásom is…A jóllakott ember nem hisz az éhesnek ,a gazdag a szegénynek.
A butas az okosnak…
„Az nem zavarja hogy a beírásom +17 a magáé jelen állásban -6?”
Nem, mert amit én írtam az leellenőrizhetően igaz, amit ön írt az meg leellenőrizhetően nem felel meg a valóságnak. Hogy valami igaz vagy sem azt pedig nem a +/- arány fogja eldönteni.
Tánczos úr ezzel ön közvetetten korlátozza az emberek szabad mozgáshoz való jogát, ezért először is azt oldja meg, hogy ha az ember utazni akar akkor tömegközlekedéssel el tudjon jutni A pontból B pontba, úgy helyiségen belül mint azon kivül.
…helységen belül…helyiségen belül nem közlekedhetünk autóval,habár van egy olyan mondás is ,hogy ,még a WC-re is autóval megy’.Ezt nem kioktatás szándékból jegyeztem meg,de ilyen a magyar nyelv …
egyetlen betücske megváltoztatja az értelmét a mondanivalónak.A hozzászólást pedig pozitívan jelöltem.
Na, azért egy 8-10 éves Volvo csak nem kapna 1 vagy 2 csillagot…
Háromnál többet nem valószínű, hogy kapna.
Az NCAP az egy törésteszt…képzelje el ha egy 1200 Lada!! frontálisan ütközne egy Daciával…én láttam ilyet a Daciának leszakadt az eleje mert a Ladán a védő ütköző az kemény fémből van a Dacián a spoiler műanyag…elöl -hátul…
Annak, hogy látszólag hogy törik nem sok köze van ahhoz, hogy melyikben élik túl az ütközést. Energialenyelésnek hívják a hunyót.
Olyan autókat?(ikább autóroncsokat) hoznak be ,amiket soha nem szabadna forgalomba hozni 1 másodpercre sem.És tovább bütykölik őket.Na innen kellenne kezdeni…de akkor mire vetnenek ki új adókat,ugye? Ez a legegyszerübb…az adókat is megadóztatni.Csak ennyit tudtok,más semmit.Fogadkozni választások előtt ,hogy ti
aztán megmutatjátok merre van az arra ,aztán bele a szakadékba.Meg akartok felelni a koalíciónak,hogy kapjatok a csontiból.
A RAR-nal kellene kezdeni es akkor nem lenne ennyi ,rossz regi auto az utakon!!!
Nem adoemelessel , hanem becsuletes jovedelmekkel , Tanczos ur!!!